Borbély Lénárd leleplezte Németh Szilárd szörnyszülött, sportkollégiumnak mondott, valójában szállodákra hajazó Kis-Duna-parti tervét, amiből (egyelőre?) nem lesz semmi. Az ilyen látványtervek eddig nem kaptak nyilvánosságot, most politikai érdekből megszellőztették a makettek fotóit a hivatalos szócsőben
Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) július 12-én megjelent 14. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket.
A tegnap megjelent 14. számban folytatódott Borbély Lénárd polgármesteri kampánya. Egyre erőteljesebben lép fel Németh Szilárddal szemben, saját identitástudata, illetve az utóbbi másfél évben megváltozott értékrendje egyértelmű felmutatása érdekében. Ez a lényege a Kolonics György Szabadidőközpont átadásáról szóló három és fél oldalas írásnak. Az utóbbi időszak hasonló tartalmú írásai alapján tehát kimondható: a CSH már nem az önkormányzat, de nem is az önkormányzati vezetők, hanem Borbély Lénárd polgármester kampányának legfontosabb szócsöve.
A csepeli emberek mindennapi gondjairól, az aktuális gazdasági és közéleti ügyekről, a most megjelentetett témák kapcsán érzékelhető ellenzéki véleményekről egy sort sem olvashatunk ebben a számban csakúgy mint például miközben például a csepeli pedagógusok – a státusztörvény miatt – változó helyzetéről.
Véleményünk a lap néhány írásáról:
Varázsütésre, szerda reggeltől immár csak technikai kérdésnek tekinti Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Svédország NATO-csatlakozásának magyar parlamenti jóváhagyását.
Németh Szilárd még a 2022-es országgyűlési választások előtt azt ígérte, hogy a Béke téren, a Csepel SC területén épül meg az új tanuszoda, erről plakátot is kitettek. Az ígéret és a tanuszoda is elúszott...
"Közben kiderült hogy a Schadl-féle maffia a felszámoló iparágban is szépen szövetségesezett a Fidesz-közeli szövetségesekkel." Varga Judit miniszter lemondott, egykori helyettese, Völner Pál a bíróság előtt. És még csak most kezdődik a nyári csúcsszezon...
Újra és újra osztogat a polgármester. Újra és újra megnyitja a csepeli pénzcsapot. Csurran-cseppen valamennyi a helyi rászorulóknak, szegényeknek is. Önzetlenül?
Vajon számot vetettek-e azzal Orbán sírig hű, jellemtelen és gyáva talpasai, kiszolgálói, kizárólag saját egzisztenciájukért remegő ócska propagandistái, hogy a történelem milyen válaszokban szokta részesíteni a bosszútörvények kiagyalóit és áterőltetőit?
Útfelújításra nincs pénz, de harsogó, népbutító propagandára nem sajnálják a milliárdokat
A korrupcióval vádolt Völner Pál és egykori főnöke, Varga Judit, aki semmiről sem tudott...
Németh Szilárd és a fideszes országgyűlési képviselők a Parlamentben leszavazták Szabó Szabolcs csepeli ellenzéki országgyűlési képviselő Csepel közlekedési gondjainak megoldását kezdeményező költségvetési módosító javaslatát. A hírt Dukán András csepeli önkormányzati képviselő közölte, aki Szabóval közösen dolgozta ki a módosító javaslatot, amely:
Szlovákiában veszi a szegedi paprikát a borsodi magyar ember, ugyanis a szegedi paprika Szlovákiában jóval olcsóbb, mint idehaza.
Sokkal könnyebb lenne a csepeliek élete, ha most, amikor évek óta zűrös a csepeli HÉV helyzete és ezért gyakran a pótló buszok helyett is pótló buszok szállítják az utasokat, járna még a Határ úti HÉV. A Határ útival Pesterzsébetig lehetne döcögni, és onnan a Ráckevei HÉV-vel a 2-es villamoshoz vagy a 66-os busszal a metróhoz lehetne csatlakozni. A jó öreg 23-as busz pedig elvinne az ábrándos Boráros térig. De ne álmodozzunk! A Határ úti HÉV sínjeit réges régen felszedték, 45 éve, 1978-as felszámolása, megszüntetése óta csak az emléke él…
"Vezényszóra teli lett az oldalam a Megafon fizetett pojácáival. Az egyik ilyen figura azzal provokált hogy én egy tipikus bolsevik vagyok, aki másokat uszít... Nem tagadom, remekül szórakoztam. Pláne amikor mr. ötös párttagkönyv lovagkeresztes úr úgy hisztizett egy sokadik senki két soros kommentjén, mintha éppen Szamuely Tibor páncélvonata dübörgött volna a kedvenc kocsmája felé.
Többször hiába várták a kerületvezetőt a meghirdetett lakossági fórumra, nem menet el, pedig nagyon várták, a széke üres maradt...
Fogy és öregszik Csepel lakossága, és egyre kevesebb lesz a következő években a csepeli iskoláskorúak száma is. Ez pedig elemi erővel veti fel a kerületi oktatási intézményrendszer helyzete és jövője átfogó elemzésének szükségességét
Orbán és Garancsi páholyból nézik a fejleményeket, de azért tudják: totális hatalmi törekvéseik előtt az önkormányzatok képezik az utolsó védvonalat. Ha a helyhatóságok elesnek, magunkra hagyva, a közösség ereje nélkül nézhetünk szembe az önkény mindent maga alá gyűrő gépezetével. Orbán akarja ezt a hatalmat. Minden eszközt megragad, hogy megszerezze. A köztéri reklám pedig pont ilyen, ezért adta haverja, Garancsi István kezébe. Így mindenhol az orbáni üzenetbe ütközzünk...
Ki fog itt jól lakni, ki jár jól? Kérdések és vádak a 337 millió forint közpénzből épült ebédlő, étterem körül
A török elnökválasztás másnapján, hétfőn a Duna TV-n éppen az Egri csillagok című film ment. Egerben, annak idején a török támadók azt kiabálták, hogy „Allah akbar!”, míg a maroknyi magyar várvédők úgy fohászkodtak, hogy „Jézus, segíts!” Úgy tűnik, azóta nagyot léptünk előre. Ma már valóban egy az Isten.
Borbély Lénárd a Védőnők Napja alkalmából köszöntötte a hivatás csepeli munkatársait. A védőnők tisztességes munkájának elismerése nem csak a polgármester kötelessége, minden közéleti szereplő feladata lenne.
Diákjai a „Mi vagyunk a Grund”-ot énekelve, sorfalat állva, a nevét skandálva búcsúztatták el, amikor távoznia kellett az iskolából. Vannak nehéz leckék az életben, de a sokat látottak már tudják, ki lehet majd dobni a pocsék tankönyveket, és visszavonni a rossz rendelkezéseket is. Bár ez a pályáról elüldözötteket nem vigasztalja majd.
Nehéz lesz megbirkózni Németh Szilárd akadémikus örökségével, a Kis-Duna-parti monstrummal. A kerületvezetők, amíg az érdekük azt diktálta, támogatták a megalomán tervek megvalósítását. A szakítás után most maguk hoztak össze újabb és újabb pénznyelő helyi sportszervezeteket