Mint ismeretes, a katonai parancsnokok hamarosan a jelentősebb idősotthonokban is megjelennek, orvosi, ápolási dolgokba nem szólnak bele, viszont ellenőrzik a készletgazdálkodást, a pénzügyi fegyelmet, vagyis egyfajta könyvelői szerepben szolgálnak majd, ahogy ezt a kórházakban is teszik. Amikor a honvédtiszteket a járvány kitörése után először vetették be ebben a szerepkörben, többekben felmerült, hogy itt voltaképpen a hadsereg későbbi belpolitikai szerepének a tesztelése folyik, mások azonban úgy vélték, hogy a katonaság a létező, de abszolút működésképtelen államapparátust hivatott helyettesíteni, amelyet olyannyira szétvertek, megaláztak, alulfizettek, de főként olyan drill alatt verték bele a közszolgákba, hogy véleményük nincs. és nem is lehet, és hogy a saját íróasztaluk harminc négyzetcentiméterén túl ne merészeljenek más távlatokat is meglátni, hogy
Állj be Berci Katonának! Jobb dolgod lesz...? A szép tervek megkoronázásaként a fiatalok számára elhangzott a fényes orbáni ajánlat: ha nem találnak munkát, lépjenek be a hadseregbe!

Az ágyakat sikerült kiüríteni. Az akció emberi fájdalmakkal, családi drámákkal övezett ára, és folytatása kit érdekel?
Semmit sem ér az országos adat, hogy állítólag csak 56 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma. Akár tízszer többen lehetnek a kirúgottak. Az egyetlen vigasz a (volt) munkavállalóknak, hogy naponta negyvenszer lehet megnézni/hallgatni/elolvasni az állami média csatornáin, hogy őket is megmenti majd a vezénylő tábornok, a bölcs vezér...
Daganatos, intézményi ellátásra szoruló betegeket küldtek haza egy kórházból azután, hogy a kormányzati rendelkezésnek megfelelően az egészségügyben ágyakat kellett felszabadítani a lehetséges koronavírusos betegek elhelyezéséhez - erről beszélt a Klubrádióban Németh Athina ápoló. Szörnyű esetekről beszélt: volt, aki nyitott hassal érkezett haza, nem volt teljesen összevarrva
A polgármesteri hivatalban többségében nők, édesanyák dolgoznak. Van köztük gyermekét egyedül nevelő is. Ezeknek az asszonyoknak a hivatali munkakiesés nem jutalmazás, hanem csapás! Az otthonléttel, a család ellátásával kapcsolatos kiadások ilyenkor nem csökkennek, hanem nőnek...
Tudta például, hogy a csepeli férfiak születéskor várható átlagos élettartama 7,5 évvel alacsonyabb, mint a II. kerületieké? A fővárosi kerületek között ezzel a 21(!) helyen állunk. Csak a huszadikban és Józsefvárosban rosszabb a helyzet...
Se összeg, se időpont, de ígéret az legalább van. Egyelőre ennyire futja a keretből...