Csepelen, a volt Áruház téri, ma Görgey téri SZTK-ban ismét elindul az eddig szünetelő szakrendelések egy része a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálatnál (TIESZ). A tudnivalókról dr. Dobák András, a TIESZ főigazgatója tájékoztatta a Csepeli Hírmondót
“Bár a járvány miatt márciusban néhány szakrendelés leállt, a sürgős beavatkozásokat eddig is elvégeztük. A szünetelő szakrendelések közül a proktológia a héten, a gasztroenterológia pedig a jövő héten ismét elindul. Ugyanakkor a fizikoterápia, a gyógytorna és a masszázs is újra elérhető lesz a pácienseink számára. Csoportos gyógytornát azonban egyelőre nem tartunk, hisz ügyelnünk kell arra, hogy egyszerre több beteg ne tartózkodjon egy helyiségben” –mondta el a Csepeli Hírmondónak dr. Dobák András.
A főigazgató kiemelte, a szakrendelések óránként négy beteget fogadnak, telefonon lehet bejelentkezni, ám a sürgős eseteket, ahogy eddig is, bejelentkezés nélkül ellátják. A bejáratnál továbbra is hőmérsékletet mérnek, kikérdezik a betegeket, valamint egy koronavírussal kapcsolatos kérdőívet is ki kell tölteniük.
Negatív koronavírus teszt- valóban szükséges?
“Negatív koronavírus teszt kizárólag a kockázatosabb beavatkozások esetén szükséges. Ezek körét a szakmai kollégiumok határozzák meg” – hangsúlyozta Dobák András. “Például az
Sikeres rajtaütés. Hajnali hatkor saját lakásán elfogták a a 64 éves szerencsi facebookozót, aki hetekkel korábban ezt írta az internetre: "Kegyetlen zsarnok vagy, de jegyezd meg, a diktátorok mind elbuktak eddig". A kihallgatáson megkérdezték tőle: ki az pontosan, akit ő diktátornak nevez...Mi csak találgatni tudunk, de nagy találati pontossággal...
Amikor a legelső Orbán-kormány kezdett el szívózni a „bűnös Budapesttel”, még volt a dologban valami megmosolyogtató. Ez most komoly, fiúk, hogy nekiestek egy majd kétmilliós városnak? És mi a koncepció: ha lefújjátok a négyes metró építését, meg kapunk tőletek egy mézeskalács Nemzeti Színházat a már lealapozott, európai léptékű épület helyett, akkor marhára rátok fogunk szavazni? 2002-ben meg is lett ennek a politikának az eredménye.
Veszélyben van Németh Szilárd renoméja. A Csepelről többszörösen kiszavazott politikust a rezsicsökkentés demagógiája repítette a politika felső régióiba. Az igazi helyét azonban akkor találta meg, amikor bebizonyította, hogy ő nem más mint a párt ökle. Nem akármilyen ökle, hanem vasökle. És ha kell, akkor a párt bulldogja is
A magyar gyerekek több mint felét a társadalom legszegényebb harminc százaléka neveli, írta tavaly ősszel az Index.hu a Civil jelentés a gyerekesélyekről 2014–2017 című tanulmánykötetre támaszkodva. Eszerint tehát pár éven belül felnő az az ifjú sereg, amelyiknek jóformán nem is lesznek igényei, vagyis kormányzó urunk földi mennyországába hézagmentesen belepasszol. Már csak azért is, mert egyéb lehetősége nemigen akad. Ha viszont a túlélés illegális módszereivel próbálkozna, akkor válik majd világossá, mily előrelátó volt kormányzó urunk, amikor új, modern mobil börtönök létrehozására harmincmilliárdot félrerakott. Más kérdés, hogy a helyzet néhol már most is az éhséglázadás határát súrolja.
Öt kérdés öt válasz - a hét legfontosabb helyi ügyeiről kérdezte Csepel-Soroksár független országgyűlési képviselőjét az ezalenyeg.hu szerkesztősége
Nincsenek beszélő viszonyban egymással? Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszer. Menni vagy nem menni? Az volt a kérdés...


Egyre komikusabb: a magyar miniszterelnököt a Közúti Rendszabályzat (Kresz) 30. paragrafusával védték jobb sorsra érdemes rendőreink attól, hogy a Lánchíd környékén dudálással tiltakozók véleménye eljusson Orbán fülébe. A Clark Ádám téren demonstráló gépkocsivezetőket „indokolatlan hangjelzés kiadása” miatt állították ki a forgalomból, és eljárást indítottak ellenük.
A távolban az egykori nagyvásárcsarnok, a háttérben, láthatatlanul, Orbán kegyencei, a Mészáros-família és barátaik, az előtérben pedig maga a nagy üzlet: a felújításra váró Kvassay-híd
"A kormányzati önszorgalmúak egy parlamenti elnök provokátorral együtt most olyan stilben esnek neki a nekik nem gazsuláló női politikusoknak, hogy a mi csikágói kocsmáinkban ezért örök kigolyózás járna. Aztán a politikusok lemaradnak majd és jönnek csak a nők..."