Az a szörnyű nagy baj, hogy ebben az Európai Unióban – most még – huszonnyolcan vannak. Ráadásul mindig egyeztetni kell, meg konszenzust keresni, ahelyett hogy elhinnék, csak Budapesten látják helyesen a teendőket. Vagy Londonban. De semmiképpen sem Berlinben, vagy Párizsban.
Az Európai Uniónak kétségkívül rengeteg előnye van. Politikai is, gazdasági is. Ezeket vétek lenne elveszni hagyni. Ezzel küzd most Nagy-Britannia. Jó, rendben, kilépnek, mert a nép megszavazta, de az már nem megy, hogy emiatt rosszul is járjanak. Tehát még küzdenek. A legjobb lenne úgy távozni, hogy azért maradjanak. Kint is vagyunk, bent is vagyunk. Ez a megoldás azonban már nem felel meg a többiek többségének. Pedig milyen egyszerű lenne, levetni az uniós koloncokat és megtartani mindazt, ami továbbra is fontos nekik.
Ez valószínűleg tetszene Budapesten is. Ahol már régóta ismételgetik, hogy
Hogyan énekeljük meg Orbán Viktor újabb hőstettét? Az Echo TV Sajtóklubjában például így…
Tisztelt Orbán Viktor miniszterelnök úr!
Csepeli tájkép 2018 őszén: most még csak a kuka van tele, de nemsokára a hócipő is...
Megvan az átgondolatlan, embertelenül végrehajtott minisztériumi kirúgások első áldozata. Szombaton kaptam az sms-t, hogy a középkorú férfi pár nappal a felmentő papír kézhezvétele után agyvérzést kapott, és két nappal később meghalt a kórházban.
Horváth Gyula gondolatai a Klubrádió egyik riportműsoráról:
Az Eötvös Károly Intézet azért perelte be
Több, mint tíz éve zárt be a pesterzsébeti jódos-sós gyógyvízű fürdő. Eredetileg jövő tavaszra tervezték a teljes körű átadását, de a legfrissebb hírek szerint, már idén ki lehet majd próbálni a fedett részleget.
Ha a Csepeli HÉV-ről van szó, akkor Csepel fideszes városvezetői úgy félnek, de inkább úgy irtóznak a választól mint ördög a tömjénfüsttől. Míg a háttérben bujkálnak, a habókos álmok közlését a papagájkommandójukra bízzák
Nem gyerekjáték! Egy fideszes országgyűlési képviselő elszámolása
Még Csepel országgyűlési képviselője sem léphet be ide. Azért szomorú ez, mert Németh Szilárd azt ígérte, hogy teljesen átlátható lesz a beruházás, ott nem fog ellopni senki egy forintot sem. Hát ha nem mutatják meg, akkor sajnos kénytelen vagyok kételkedni, mert az utcáról csak a betonelemeket lehet látni.
Az első Magyar Köztársaságot száz éve, 1918. november 16-án kiáltotta ki az akkori budapesti Országház teret ellepő, kétszázezresre becsült tömeg, illetve a Parlament kupolacsarnokában ülésező, a vidéki nemzeti tanácsok küldötteit is magában foglaló nagy Nemzeti Tanács.