CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Majd a hatalom megmondja, kit vagy mit, és főleg miért kell imádni

2018. augusztus 29. 03:12 - csú

keresztes_zaszlok_2018-08-20_a_parlamenten.PNGNem a zászlóval van baj, amit az ünnepen a Parlamentre függesztettek. Nem is a kereszttel, ami ott volt rajta. Még csak azzal sem, hogy úgy tettek, mintha ez valamilyen történelmi ereklye lenne, holott nem az. A Kormányszóvivői Iroda pedig kétségkívül igazat állít, amikor megemlíti, hogy Magyarországon az Alaptörvény mondja ki a keresztény értékek védelmét. Ez ugyan még nem válasz arra, hogy akkor honnan ez a zászló és miért, bár sokatmondó. A zászló, a kereszt és az Alaptörvény önmagában nem tehet semmiről.

Hanem az a baj, hogy még mindig itt tartunk. Hogy a XXI. század második évtizedében újra és újra visszaköszön a múlt.

Tovább
Szólj hozzá!

Csepelen éjjel, nappal zúgnak a repülők, de rejtélyes cinkossággal hallgatnak a városvezetők

2018. augusztus 28. 05:43 - csú

zaj_1.jpgAz elmúlt időszakban elképesztően megnőtt a Csepel légterében áthaladó repülőgépek száma, szinte éjjel nappal zúgnak a kerület felett – erre Dobák István szocialista önkormányzati képviselő hívja fel a városvezetés figyelmét.

Az elmúlt időszakban számos lakossági panasz érkezett hozzám a repülőgépek okozta fokozódó zajra

 írta ki Facebook-oldalára Dobák István.

A képviselő a hozzá eljutott lakossági panaszokra hivatkozva állt a nyilvánosság elé. A jelzések  többsége arról szól, hogy a zaj elviselhetetlen, az itt élők egy része nem tudja kipihenni magát, mert este, sőt éjjel is, szinte állandóan járnak Csepel fölött a repülőgépek.

Tovább
1 komment

Vitaest lesz a Munkásotthonban ma délután öttől a ház baráti körének szervezésében a csepeli intézményről

2018. augusztus 28. 04:24 - csú

csepeli_munkasotthon-nagy_joskaval-777_3.pngMindenkit szeretettel várnak a Csepeli Munkásotthonban ma 17 órától arra a vitaestre, amelyen a kerület kulturális helyzetéről, azon belül a Munkásotthon helyzetéről lesz szó.

A beszélgetést a Csepeli Munkásotthon Baráti Köre nevű Facebook-csoport kezdeményezte, a találkozóra minden érdeklődőt hívnak, és ígérik: lehetőség lesz megismerkedni nem csak egymással de véleményeket, ötleteket cserélni, tájékozódni is.

A ma esti  konzultáció csak az első alkalom lesz arra, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

A számító vadítók és az eldobható vadítottak

2018. augusztus 28. 02:34 - csú

eroszak-2.jpgAz emberek sikeresen vadíthatók.

A legplasztikusabban mostanában ezt a tételt a Radnóti Színház bizonyítja, az Egy piaci nap Mohácsi-féle feldolgozásával. Ha valaki nem hiszi, hogy a köznapi emberben igenis ott lapul az állat, és elő is jön, csak kellő ideig kell neki demonstrálni, hogy a gyűlölet és a fékezetlen bírvágy normális dolog, az feltétlenül nézze meg a darabot.

Ha egy ország évek óta a migránsveszéllyel kel és fekszik, nem meglepő, hogy eljön a perc, amikor a migráns már maga lesz a tárgyiasult veszély, ugyanúgy nem látható, de pont annyira üldözendő, mint az ebolavírus vagy a lápi lidérc. A régóta sulykolt üzenet ott visszhangzik a fejekben, ők az ellenség, nem érdemelnek kíméletet, és mi bármit megtehetünk ellenük, mert

Tovább
Szólj hozzá!

Mivel védekezik Takács Mónika a csepeli városvezetők és kiszolgálóik arcátlan cinizmusa ellen?

2018. augusztus 27. 05:59 - csú

takacs_monika_facebookrol_4.jpgA csepeli szocialista önkormányzati képviselő egyéni hangú tudósítását, amely a kerületi képviselő-testület legutóbbi RENDKÍVÜLI értekezletéről szól, változtatás nélkül közöljük:

"Beszámoló a "rendkívüli" ülésről, avagy rendkívül fáztam...
2018. 08. 21.

Úgy 20 perce ültem a számomra fenntartott helyen, miközben időnként hajamba kaptak a klímaberendezés erős fuvallatai. Próbáltam egy romantikus filmbe képzelni magam, de pár perc után már rendkívül kellemetlen érzés volt. Így számomra legalább értelmet nyert az ülés jelzője, mert más okot, most sem láttam rá. No de mi volt ez a folytatáshoz képest. 10 perccel elmúlt már 17.00 óra és a "másik oldalon" izgatottan bűvölték páran a telefonjaikat, látszólag sikertelenül. "Tényleg kicsit mintha kevesen lennének. Talán baj lehet a minősített többséggel? Azt hiszem lesz olyan ellenzéki, aki kisegíti őket." - gondoltam. Volt. 

Végre 16 fővel elkezdte a testület a munkát. A meghívóban eredetileg 3 napirendi pont volt, 2 nyílt és 1 zárt üléshez tartozó anyag. Javaslatként azonban még bekerült a nyílt ülés előterjesztéseihez egy a

Tovább
Szólj hozzá!

Németh Szilárd pincepörköltje koszos, útszélén eldobott pelenkával

2018. augusztus 27. 04:44 - csú

mit_fozott_ki_nemeth_szilard_orbannak_kotcsen.PNGA nagy kavaró kötcsei fellépése pincepörkölttel, de főztjének hírhedtségét a kedves vezető lánya egyetlen mozdulattal túlszárnyalta

Rendszerek dőlhetnek meg úgy, ahogyan az Orbán-család reputációja csúszik most a mélybe egyetlen eldobott, kakis pelenka miatt. 

Sokszor leírták már elemzők, hogy időnként elég egyetlen szikra, és szétrobbannak az addig mélyben, lassan, csendesen gyülekező feszültségek, elég egy botlás, és fellázad a nép, amelyik addig mélán tűrt. Az Orbán-rezsim egyszer majd biztosan megbukik – tették hozzá - csak azt nem tudjuk, mikor, és mi lesz a konkrét kiváltó ok. 

Vélhetően nem az eldobott pelenka, noha jelképként minden bizonnyal bevonul majd az Orbán-rezsim szimbólumrendszerébe, mindjárt a vak komondor, meg Németh Szilárd pincepörköltje mellé. Hogy miért ez az emberi gyarlóság – harciasabbak kedvéért: bunkó viselkedés – ütötte ki a nép türelmének ingáját

Tovább
Szólj hozzá!

Szigeti veszedelem: M0-ás útlezárás szeptember végéig! Csak így lehet?

2018. augusztus 26. 05:59 - csú

utlezaras_az_mo-as_csomopontnal_2018-8-26-tol.jpg"A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint körforgalom építése miatt vasárnaptól (augusztus 26.) szeptember végéig le lesz zárva az M0-s autóút szigetszentmiklósi csomópontja, helyette a halásztelekit használhatják a közlekedők. A kihajtó ág lezárása miatt a gyorsforgalmi úton Dunaharaszti felől érkezők nem tudnak kihajtani Csepel, illetve Szigetszentmiklós felé. A felhajtó ág lezárása miatt pedig Csepel, illetve Szigetszentmiklós felől nem lehet felhajtani az M0-sra Győr és a Balaton irányába. " (21.kerulet.ittlakunk.hu)

Mintha direkt akarnák bosszantani az embereket - összegzi véleményét Horváth Gyula. A csepeli ellenzéki (DK-s) politikus szerint a helyzet drámai. A reggeli és az esti csúcsforgalomban ugyanis ezek a kereszteződések gyakorlatilag használhatatlanok. A zsúfoltság megnövelése  lehetetlen helyzetet teremt! Mindkét kereszteződésben ugyanis néha kilométeres hosszúságban visszatorlódik az autósor az M0-án. Csak a vak szerencse és a  véletlen műve, hogy eddig a száguldó kamionok nem nyomtak össze a lehajtóra várakozó autókat.

Félreértés ne essék: a kereszteződés felújítása elengedhetetlen! Nem a beruházással, hanem a kivitelezés lelketlenségével van kifogásom!

Előrelátással, valamivel több ráfordítással és szakértelemmel, /némi átalakítással/ nagymértékben, vagy teljesen ki lehetne küszöbölni a várható teljes forgalmi csődöt Csepel és a szigeti agglomeráció totális megbénítását! Például így:

Tovább
Szólj hozzá!

Csodavárás és ellenállás közben friss produkció kell a nagyérdeműnek

2018. augusztus 26. 00:57 - csú

puzser_robert.jpgPuzsér Róbert akár főpolgármester is lenne...

A többpártrendszer hajnalán volt érezhető az a felbuzdulás, hogy boldog-boldogtalan ki akarta próbálni magát politikusként. Közülük többen azt hitték, hogy a bennük buzgó elhivatottság és az ismertség is elég a sikerhez. Színészek, írók, sportolók versengtek a számukra kevéssé ismerős pályán a közönség kegyeiért. Bár a legtöbben a kezdet kezdetén kirostálódtak, vagy később lanyhultak az ambícióik, néhányuknak sikerült a váltás. Igaz, zömüknek epizodistaként. Mégis, reményteljes, izgalmas időszaka volt ez a rendszerváltásnak, már csak azért is, mert éppen a régi beidegződéseket, rutint, „elvtársi mentalitást” kellett sutba dobni ahhoz, hogy szóhoz, poszthoz juthassanak egy új köztársaság tisztjei.

A napokban két híres közszereplő pedzegette egyszerre, hogy kipróbálná magát politikusként. Az ismét munkanélküli kitűnő riporter, Veiszer Alinda akár oktatási miniszterként is el tudná képzelni magát, a korlátokat nem ismerő megmondó ember, Puzsér Róbert pedig azt fontolgatja, hogy elindul Budapest főpolgármesteri székéért. Lehet rájuk legyinteni, de

Tovább
Szólj hozzá!

Vitaest lesz a Munkásotthonban kedden 17 órától a ház baráti körének szervezésében a csepeli intézményről

2018. augusztus 25. 05:59 - csú

csepeli_munkasotthon-nagy_joskaval-777_3.pngMindenkit szeretettel várnak a Csepeli Munkásotthonban augusztus 28-án, kedden 17 órától arra a vitaestre, amelyen a kerület kulturális helyzetéről, azon belül a Munkásotthon helyzetéről lesz szó - írja a 21ora.hu.

A beszélgetést a Csepeli Munkásotthon Baráti Köre nevű Facebook-csoport kezdeményezte, a találkozóra minden érdeklődőt hívnak, és ígérik: lehetőség lesz megismerkedni nem csak egymással de véleményeket, ötleteket cserélni, tájékozódni is.

A keddi konzultáció csak az első alkalom lesz arra, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Gergely Zsófia: Az ellenzék rántsa félre a kormányt a könnyebb úton!

2018. augusztus 25. 04:24 - csú

gergely_zsofia_szinesben-255.pngIványi Gábor arról beszélt: ahogy ő hiába próbált - ráadásul az ország augusztus 20-i hangzatos születésnapján - ennivalót vinni a tranzitzónában éheztetett menekülteknek, az ellenzéki képviselők is menjenek oda. Legyen bármilyen hitű vagy akár hit-telen, aki homo sapiensnek tartja magát, nem intézheti el ezt migráncsozással.

Maga Iványi is kimondta: nem az a kérdés, beengedjük-e őket. Ő egyedül állt a tranzitzóna bejáratánál a kenyérrel, meg a halkonzervekkel, de van elég ellenzéki politikus, menjen oda minden nap más, hogy nem hagyhatják feledni ezt a 2018-ban anakronisztikusan barbár megoldást. Később ezen annyit módosított, hogy nem akar diszkriminálni, mehetnek akár a kormánypártiak is.

Utóbbira persze az Orbán-rezsim világában még matematika esély sincs, az

Tovább
Szólj hozzá!

Csepel fideszes polgármestere nyomoz egy ellenzéki képviselő után, és mit válaszol erre az ellenzék?

2018. augusztus 24. 05:59 - csú

borbely_dontott_iszik_es_vezet-777_2.pngTöbb józanságot várnak Csepel polgármesterétől. Nemcsak vezet,  nyomoz is

Kedden kiderült: másodállása van Borbély Lénárd polgármesternek. Magánnyomozó. Köz- és magánügyek, magánerkölcsök szigorú oltalmazója, az ellenzéki képviselők sötét üzelmeinek felderítője. Működési területe: Csepel és az ország-világ. Másodállásáról, a Horváth Gyula ügyében folytatott felderítő akciójáról, a legutóbbi testületi ülésen tett önkéntes vallomást.

Ott beszélt arról, hogy elment Erdélybe, és a Lobogó panzió tulajdonosának kifaggatásával leellenőrizte ottani kapcsolatait Horváth Gyulának. https://www.facebook.com/csepel.ujsag/posts/1873629536009407?__tn__=K-R  És Ő Csepel polgármestere! Tényleg! Elképesztő.

Borbély úr, szerintem, nem fedett fel mindent magánnyomozói munkájáról. Arról például nem beszélt a képviselő-testületnek, hogy ki- és mennyiért kérte fel a nyomozásra, ki fizette az erdélyi kiruccanást. Arról sem, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Így gazdagodhattak meg nálunk az egészségügy orvosbárói

2018. augusztus 24. 04:24 - csú

  • gyogyszer_orvosbarok.PNGAz egészségügyi-szociális szektorban 2017-ben emelkedtek a bérek, de a havi átlagkereset így is 200 ezer forint alatt maradt.
  • A legjobban kereső egészségügyi szakdolgozók bruttója 400 ezer forint körül volt.
  • Akadtak azonban olyanok, akik a nagy átlag 20-25-szörösét tehették zsebre.

Kásler Miklósnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszternek 2017-ben –, amikor még az Országos Onkológiai Intézet főigazgatói székében ült – 4,75 millió forintos hivatalosan bevallott havi bruttó jövedelme volt. Már írtunk róla, hogy hiába kérdeztük kitartóan a minisztériumot, hónapok óta nem árulják el, hogy az egészségügy kormányzati felelőse hogyan tudott összeszedni ennyi pénzt.

Tovább
Szólj hozzá!

Focipályát a Kis-Duna partjára? Akkor legyen sztráda a Hollandi útból!

2018. augusztus 23. 05:59 - csú

csepel_sc_beke_ter_legi_foto.PNGcsepel_sc_beke_teri_fobejarat.PNGÚj focipályát építene Csepel fideszes városvezetése a Hollandi útra, miközben a Béke téri Csepel stadiont építési tilalommal, támogatás-megvonással teszik tönkre.  Képünkön a Béke téri stadion madártávlatból, háttérben a Nagy-Dunával és a legendás sportlétesítmény szebb napokat látott főbejárata

Ezek őrültek, mondtam magamban, amikor elolvastam e blog augusztus 21-én megjelent, a csepeli képviselő-testület ülését „beharangozó” cikket. (https://csepeliek.blog.hu/2018/08/21/csepel_ilyen_gazdag_rendkivuli_pazarlas_rendkivuli_kt-ulesen_rendkivul_zuros_hatterrel#more14192327) Nagyméretű sportpályát akar a polgármester építeni a Hollandi úton, a hozzátartozó infrastruktúrával együtt, 360 millióért.

Rákattintottam a csepel.hu-ra, azon belül a testületi ülés anyagát tartalmazó meghívóra. A hír igaz. Borbély úr az MLSZ-szel közösen, 360 milliós, nagyméretű, műfüves labdarúgó pályát (a hozzátartozó 4 blokkos öltözőépülettel és világításberendezéssel), álmodott meg a Hollandi úton, a volt Napközis tábor melletti, állami tulajdonban lévő telekre.

A nagyszabású terv szerint a

Tovább
3 komment

Közveszélyes közmunka-kerítők

2018. augusztus 23. 02:55 - csú

kozmunka-777_2.pngAz átkosban a délelőtti órákban a rendőrök árgus szemekkel vizslatták az utcán járó-kelő embereket, és ha valaki olyat láttak, aki gyanúsan ráérősen jött-ment, azt igazoltatták. Megnézték, van-e bejelentett munkahelye, ha nem volt, közveszélyes munkakerülőként áristomba dugták. Az persze senkit nem érdekelt, hogy akinek volt munkahelye, ott mivel töltötte az idejét, de a statisztika szép volt, ismeretlen volt a munkanélküliség.

Szép idők voltak. Tökéletesen megértem, hogy manapság is valami ilyesmi lebeg az Orbán-rezsim urainak szeme előtt. Az év elején közzétett adatok szerint egyre kevesebb munkanélküli van Magyarországon, óriás léptekkel haladunk a munka társadalma felé. Az

Tovább
Szólj hozzá!

Egy csepeli válságtanácskozás 15 éves résztvevője 50 év után sem felejt

2018. augusztus 22. 05:59 - csú

illes_egyuttes_az_1968-as_tancdalfesztivalon.PNGHajnalodott. "Azt hittem jó lesz majd, /Ha egyszer én is nagy leszek" Az Illés együttes az Amikor én még kis srác voltam című száma és a magyar beat zene új fejezetet nyitva tarolt az 1968-as Táncdalfesztiválon augusztus 20. éjjelén

pragai_tavasz_1968_augusztus_21.PNGBealkonyult.. A prágai tavasz és a demokratikus szocializmus reményének vége 1968. augusztus 21. hajnalán. A Varsói Szerződés csapatai, köztük a magyar egységek megszállták Csehszlovákiát. A szovjet katonák Prága utcáin szembesültek a hatalmas ellenszenvvel

1968. augusztus 21-én a csepeli II. Rákóczi Ferenc út 5-ös számú ház első lakása konyhájában gyülekeztek az udvarban lakó családfők. Ez volt az első eset, hogy a nagy dolgok megvitatásakor nem zavartak el, hanem felnőttként bevontak a beszélgetésbe. 15 éves voltam. (Akkoriban 16 évesen vitték a fiút katonai összeírásra, 17 évesen sorozásra és 18 évesen bevonulás!)

Generációmnak egy közeljövőben kirobbanó háborúban való részvételem lehetett az oka, hogy az előző napi, - 1968 augusztus 20-i bevonulásunk Csehszlovákiába – esemény „udvari” mérlegelésénél ott lehettem. Éreztem a megtiszteltetés súlyát, felmértem a Csehszlovákiai bevonulás veszélyét, de mégis a saját kortársaim között a táncdalfesztivál értékelése nagyban megelőzte a katonai helyzetet.

A konyhánkban komoly arccal mérlegeltek, tanakodtak a férfiak. Bernáth Feri bácsi volt a

Tovább
Szólj hozzá!

Drágulgatunk, drágulgatunk! Bűvészkednek, bűvészkednek?

2018. augusztus 22. 02:48 - csú

dragul_dragulas_aremelkedes.pngMagyarországon ma 16 forinttal többet kell fizetni a benzin literjéért, mint januárban. Nagyot drágult - a statisztikusok által a háztartási energiához sorolt - tűzifa is, amelyet nyugodtan nevezhetünk a hazai árucikkek páriájának, ugyanis mázsánként egy évtizeden keresztül évente mindig 200-200 forinttal kellett többet fizetni érte, mígnem tavaly 400 forint volt a drágulás mértéke, és ez a folyamat idén sem szakadt meg. A KSH júliusi inflációs jelentéséből kitűnik, hogy a hosszú rimánkodás után végre a választások előtt, majd korrekcióképpen utána is "rezsicsökkentett" tűzifával fűtők  - vagyis a háztartások egyötöde -  még mindig nincsenek a pénzüknél, ugyanis 12 százalékos kompenzációt kaptak, de az idei drágulás mértéke még ezt is meghaladta. A tüzelőanyag-nagykereskedők arra hivatkoznak, hogy kevés a favágó, ők ráadásul nem restellenek

Tovább
Szólj hozzá!

Csepel ilyen gazdag? Rendkívüli pazarlás rendkívüli kt-ülésen, rendkívül zűrös háttérrel?

2018. augusztus 21. 05:59 - csú

penzcsapbol_csepelen_omlik_a_penz-777.pngNyitott közpénzcsapból folyik a lé a 21.kerületi önkormányzatnál, de mire? Emlékmű egy Csepelhez nem köthető bárónak, új focipálya ráadásként, kézilabda-csanokról zárt ajtók mögött. Miért volt olyan sűrgős a képviselők rendkívüli összerántása?

Ma délután öt órakor rendkívüli ülést tart a csepeli önkormányzat képviselő-testülete. A meghívóban, tegnap 17óráig mindössze 3 napirend (ebből egyet zárt ülésen tárgyalnak) szerepelt. Az előterjesztésekkel kapcsolatban az alábbi, közérdeklődésre számot tartó kérdéseink vannak, amelyekre – reméljük –, válaszokat is kapunk a testülettől, illetve az önkormányzat vezetőitől:

Napirend-tervezet 1. pontja: (163. sz. előterjesztés)

Javaslat köztéri emlékmű állításáról Budapest, XXI. kerület Daru-dombon (hrsz: 208261/3)

Előterjesztő: Borbély Lénárd polgármester

Kérdéseink:

1) Ki és miért kezdeményezte a II. világháború előtti időszak egyik meghatározó revizionista személyisége, a Csepelhez nem köthető Báró Dr. Urmánczy Nándor emlékművének felállítását a Daru-dombon?

2) A polgármester által jegyzett javaslatban nem szerepel semmilyen összeg, azaz nincs megjelölve az emlékmű várható megvalósítási költsége. Miért nem? Lehet, hogy a határ a csillagos ég, vagy amit a művész és a kivitelező nem szégyell? Netán már meg is állapodtak a – a testületi döntés előtt – a tervezővel és a kivitelezővel?

3) A javaslatban nem szerepel a

Tovább
3 komment

Elvesznek és megaláznak

2018. augusztus 21. 02:10 - csú

fogja_a_fejet-2_7.PNGPróbálom elképzelni, mi járhatott a rendeletalkotó fejében, amikor minden rendű és rangú iskolavezetőnek előírta a vagyonnyilatkozat-tételt.

Úgy gondolta, hogy ha már a köz képtelen elérni, hogy a javait szemérmetlenül fosztogató ilyen-olyan potentátok komolyan vegyék ezt az intézményt, és rugalmasan táguló lakásokkal meg elfelejtett félmegyényi szántókkal bosszantják a választópolgárokat, akkor legalább a Kati nénik és Péter bácsik tárják elő feketén-fehéren a lakótelepi ötven négyzetmétert?

Vagy csak kíváncsi volt, mire telik a mindig beígért, de aztán folyton elszabotált életpályamodell maradékából? Röhögni vagy szörnyülködni akart a bevallásokon?

Tovább
Szólj hozzá!

A Szent Imre tér tönkretétele

2018. augusztus 20. 05:59 - csú

szent_imre_ter_pavilonokkal_-2018.jpgA harang a kivágott fákért, a megszüntetett zöldterületért szól. Kalitkákat, pavilonokat barkácsoltak a sokat látott, sok mindent elviselt történelmi központba. A Szent Imre tér ezt is túléli, de milyen áron?!

Részlet Szent István intelmeiből, amelyeket Szent Imre hercegnek címzett. Köztudott, Csepel főterét Szent István fiáról nevezték el, ezért igen örülnénk, ha az intelmeit a Szent Imre tér mai urai is meghallanák, például ezeket:

"Minthogy pedig a tanácsnak ekkora haszna van, azt ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér...A királynak szóló tanács zárva legyen a bölcs szívbe, ne terjessze a bolondok szelessége. Ha ugyanis a bölcsekkel jársz, bölcs leszel, ha a bolondokkal forgolódsz, társul adod magad hozzájuk..."

Városért, kerületért Csepelért felelős emberként úgy vélem figyelni kell arra, hogy az itteni értékeket megőrizzék, a formákat megtartsák azok is, akik bizalmat ugyan kaptak a választáson, de beleérző képességet, meg hozzáértést nem hoztak magukkal! A Szent Imre téren folyó építkezések éppen ezeket a megoldásokat példázzák. 

A rengeteg (öreg) fa kivágása, a hamis ideológiateremtő szoborállítási járvány, a

Tovább
Szólj hozzá!

Augusztus 20-i kérdés: A közösség elfelejtette, hogy ő maga az állam?

2018. augusztus 20. 04:24 - csú

koppany_es_istvan_csataja.PNGA Thuróczy krónika így ábrázolja a véres csatát,  a páncélos német lovagokat és  a hagyományos fegyverzetű Koppány pogány harcosait. A páncélos lovagok gyűrűjében István még mint fejedelem látható. Háttérben a Veszprémi vár magasodik.  

Csak egyszer tudnánk csupaszon nézni augusztus 20-át! Látnánk a lényeget: az államot. A mi államunkat.

Ha egyszer tudnánk feledni, hogy a napi politika milyen tragikomikus egyszerűséggel próbálja évről-évre értelmezni a történelmet. Ha Szent Istvánban egyszer nemcsak az elhivatott államférfit, hanem a tépelődő embert is meglátnánk, és mellette a népet, amelybe Istvánnak bele kellett látnia az államalapító nemzet képességét. Mert nem hisszük, hogy az épp hogy letelepedett magyarok jobb mentális állapotban lettek volna, mint vannak ezer évvel később. Frusztráltan megosztottak voltak: félúton a nomád törzsi, sámánista űzött vándorlét és a keresztény állam között, és azt azért nem lehet mondani, hogy az első magyar király békés eszközökkel kényszerítette rá a törzsekre a

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása