El lehet azt magyarázni, egy 2004-ben születettnek, hogy voltak idők, amikor egy telefon előfizetésre éveket kellett várni. . A telefon ma mindenki zsebében ott pittyeg, nélküle megáll a világ. Az EU ugyanígy az életünk mindennapi tartozéka lett, észrevétlenül hozzánk nőtt. Az utazásiszabadság, a választék a boltokban, a harmonizáció, a demokratikus jogállam elvei - akarom mondani, ez utóbbival akad egy kis gond.
Bár a közvélekedés szerint Magyarországon csak rossz dolgok történnek – és erre aztán rogyásig tudunk példákat mondani – éppen húsz éve nagyonis jó esett meg az országgal. Teljes jogú tagja lett az Európai Uniónak – tulajdonképpen szerdán egész napos hejehujákkal és vigaszságokkal kellene felidézni mindezt. Magyarország oda került, ahová mindig is tartozni szeretett volna, ahová valójában mindig is tartozott: Európához.
Ahogy a csatlakozás napján megjelent cikkében Fejtő Ferenc írta: “Nyolcvanöt évet kellett várnunk, több búval, mint örömmel megrakodva ahhoz, hogy megnyíljon előttünk az Európai Unió kapuja. Abban a tudatban lépünk be, hogy ami vár bennünket, nem a Paradicsom.
Két átvágó a kerületvezetők közül csepeli gyerekekkel: Borbély Lénárd polgármester és Pákozdi József alpolgármester. Az óvodások arca a CSH-ban látható, itt mi takartuk ki, mert szerintünk a gyerekek nem lehetnek a politikai kampány eszközei.
Kedves választó, mit hazudjunk Önnek? - tette fel a kérdést a Rogán Antal igazgatta hatalomgyár a 444 által megszerzett kérdőíven.
Csúszós pályán. Hogyan festi át a valóságot a polgármester?
„A Fidesz mindent disznóságát előre bejelenti, csak tudni kell olvasni a jelekből. Ha szeretnéd tudni, mi fog történni, gondolj a lehető legnagyobb szemétségre, amit ki tudsz nézni belőlük, szorozd meg kettővel, és még így is csodálkozni fogsz.”
Szokványos, mégsem megszokható hír, hogy Orbán Viktor rendszere egyre jobban érzékelhetően célként tűzte ki maga elé Tihany és az egész Balaton elfoglalását.
Mit idéz fel a cikkben lévő 16 negyven éves fotó? Képek 1979-ből, amikhez hasonlókat sokan őriznek emlékeik között.
Orbán visszahúzódott biztosabbnak tekintett szavazóbázisába, szembeállítva őket a városi Magyarországgal, ahol a gyerekeik élnek. Akik természetesen nem értékesebbek vagy okosabbak a falusiaknál, de óhatatlanul több tájékozódási és iskolázási lehetőségük van, jobban eléri őket a modernizáció és a világiasodás szele. Kikacsintgatnak a Fidesz egyenvilágnézetéből.
„Ez a két ember valójában nem a csepeli ellenfeleitől fél, hanem saját magától: a korábban elkövetett bűneiktől, törvénysértéseik következményeitől és hazugságaik leleplezéséétől.”
Fárasztó dolog lehet fideszesnek lenni: immáron annyiféle dologtól kell rettegnie egyszerre, hogy az lassan már külön magyar extrémsportszámba megy.
Ketten is megijedtek a szelíd, békés tanától, dr. Dukán Andrástól, a csepeli ellenzék polgármesterjelöltjétől. Sem a jelenlegi polgármester, sem Németh Szilárd embere nem mert kiállni vele vitázni csepeli kérdésekről
A Csepel Plaza időnként viharos körülmények között épült. Nyári vihar volt az alapkő letételnél is, amit aztán a jogi viharok követtek. A beruházók, a környék lakói és a csepeli hatóság képviselői végül megállapodásra jutottak.
Különös-különös választási kampány a mostani. A költségvetési csalással vádolt Simonka György korábbi fideszes országgyűlési képviselő polgármesternek jelölteti magát, fideszesek szavaznak az ellenzéki előválasztáson, az V. kerületi ellenzéki pártok kizárják azokat, akik a helyi civil jelöltet támogatják, a Momentum azzal riogat, hogy a kutyapártos Kovács Gergelyt még a választás előtt bilincsben vihetik el, Magyar Péter pedig annyi embert visz az utcára, amennyit ez ellenzéknek már régóta nem sikerül.
Hetek óta hirdette, végül egy hete, péntek délelőtt az Önkormányzat, együtt a polgármestert/pártelnököt jelölő civil egyesülettel elültette a Puli sétány melletti Sárkányos játszótér környékén a 40 db beígért fát. Valószínűleg mindannyian szabadságon voltak, mert állítólag munkaidőben nem szoktak kampányrendezvényeken részt venni.
Van olyan sakkállás, amikor sötétnek már csak rossz lépései vannak. Világos akkor nyer, ha olyanokat lép, amelyekkel csupán fenntartja az állást, hagyja, hogy sötét elrontsa és veszítsen. Most talán ilyen helyzetben vagyunk.
Csepel jelenlegi vezetőinél az időszámítás csak 14 éve, az ő hatalomra kerülésük után kezdődött. Ez az oka a Rákóczi kerti félrevezetésnek is, amely szerint ötéves a létesítmény. A 20 évvel ezelőtti önkormányzati újság leleplezi a hazugságot.
Kósa Lajos miatt Ismét lesújtott Kövér László parlamenti házmester hivatala, munkájukat végző újságírókat tiltott ki az Országgyűlés épületéből, pusztán mert a munkájukat végezték.
„Sacika, ne, ne, ne…. – hangzott a tömegből. Sacika kicsit határozottabban folytatta: „Ennyi volt. Ennyi volt, ennyi volt, és ennek is hálás vagyok, hogy kaptam 10 évet, és a 10 évet a 10 munkanap alatt nekem megsemmisítették. És azért akarom, hogy tőlem halljátok, mert nem szeretem a hazugságokat, és nem szeretem, ha valakik félreértik az én szavaimat. Március 19.-én kirúgtak engem. (Pfuj, hangzott a nézőtérről.) 19-én azt mondták, hogy másnap nem léphetek be a munkahelyemre.”
Orbán Viktor miniszterelnöki hivatalában, a Karmelitában kétségtelenül nem tartják sokra követőiket. A számtalan példa mellett most a Szuverenitásvédelmi Hivatalt tudom felhozni. Ennek vezetője, Lánczi Tamás (képünkön), most Magyar Pétert fenyegette börtönnel, egy minapi bejegyzésében.