CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Emlékezzünk az áldozatok millióira a holokauszt nemzetközi emléknapján!

2019. január 27. 04:24 - csú

holokauszt-gyerekek-szovjet_asszonnyal_2.PNGAz egykori túlélőként megmenekült gyerekek, ha még köztünk vannak, akkor már elmúltak 80-85 évesek is. Amíg élnek, emlékezni fognak a borzalmakra és a felszabadítóikra is

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő láger, az auschwitzi koncentrációs tábor 1945. január 27-i felszabadításának évfordulója.

holocaust-emlek.PNGA nagyszülei és dédszülei nevét kereső lány a fekete márványba vésett, végeláthatatlan veszteséglista előtt

Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozta, hogy a tagállamok kötelessége megemlékezni a közel hatmillió, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozatról, és oktatási programokat indítani annak elősegítésére, hogy az ehhez hasonló népirtás többé ne ismétlődhessék meg. A határozat emellett elutasította a holokauszttagadást, és általánosságban is elítélte a vallási vagy etnikai diszkriminációt és erőszakot.

*********************************************

Auschwitz (a név a lengyel Oświęcim város nevéből ered) a második világháború során a németek által lerohant Lengyelország területén létesített koncentrációs és megsemmisítő táborok hálózata volt, amely

Tovább
Szólj hozzá!

Csepeli csiki-csuki a polgármester orra előtt

2019. január 26. 05:25 - csú

vegleg_bezar_szent_imre_teri_ujsagos_uzlet.jpgA nyáron nyitottSzent Imre téri pavilonsor három üzlethelyisége közül az egyik az új év első napjaiban húzta le a rolót– hívta fel a figyelmet a történtekre a 21ora.hu hírpotál

Mint tudott, 2017-ben a csepeli főtéren új üzlethelyiségek kialakításába kezdett az önkormányzat, amely egyébként 8 éve megszállottan alakítja át, illetve keresztül-kasul a Szent Imre teret. A régiek helyén felhúzott új pavilonokban minden modern igényt kielégítő, szuper szolgáltatásokat vehetnek igénybe az arra járó csepeliek – ígérték Borbély Lénárdék, majd egy tervpályázatot követően hozzá is láttak a bazársor kiépítésének.

2018 nyarán első körben egy pékség, egy hobbibolt létesült, és egy újságos is volt, egészen január 6-ig. Az eredeti rendeltetése szerint mindenféle nyomtatott lapokat árusító üzlet üveghomlokzatán ma is ott van a kiírás: "üzletünk 2019. 01. 06-tól végleg bezár.

Pedig Borbély Lénárd polgármester tavaly novemberben, a szokásos éves sikerbeszámolójában még büszkén újságolta, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Elítélték a Csepelen verekedő popsztárt

2019. január 26. 01:18 - csú

justiciaok-255_6.pngDöntött a bíróság a Happy Gang agresszív frontemberének régóta húzódó ügyében! Móré Andrást, művésznevén Vitamint 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, miután 2016 nyarán söröskorsóval arcon ütött egy férfit egy csepeli sörözőben.

Foghatja a fejét Vitamin, a 90-es évek kultikus fiúcsapatának szebb napokat látott énekese, akinek csepeli balhéjától hónapokig volt hangos a sajtó. Ahogy a  arról a média korábban beszámolt, Móré András 2016 nyarán egy XXI. kerületi kocsmában szóváltásba keveredett egy Viktor nevű férfivel, majd se szó, se beszéd felpattant, és leütötte egy söröskorsóval.

Tovább
Szólj hozzá!

Horváth Gyula: Előválasztás

2019. január 25. 05:43 - csú

elovalasztas_2019-01-28-fwbruar_3.jpgKarácsony Gergely (Párbeszéd) és Horváth Csaba (MSZP) ringbe szállt.  Jelöltek januári vitája az előválasztásra készülve. A rendszerváltás óta ez az első kísérlet Magyarországon .A fórumot Szöllősi Györgyi újságíró vezette

Karácsony Gergelyék elképzelése volt az előválasztás Magyarországon. A gondolat teljesen szokatlan hazánkban, ezért politikai körökben nagy ellenállásba ütközött. Annak ellenére idegenkedett a baloldali demokratikus ellenzék ettől a hazánkban szokatlan formától, hogy az USA-ban és Franciaországban jól bevált gyakorlata van. 

Azon kevesek közé tartozom, akik az előválasztást jó, és demokratikus dolognak tartják. Meggyőződésem, ha jól csináljuk, érvényesülhet benne a nép bölcsessége. Ennek a módszernek a segítségével, sokkal szűkebbre lehetne vonni a szubjektivitást az elfogultságot, és az egyéni érdekérvényesítő képességet. A demokrácia aktív megjelenését is erősíthetné, ha a személyi döntések nem füstös szobák mélyén, szűk elitek alkudozásából, hanem az érdeklődők teljes köréből származtathatná jelöltjét.

Tovább
Szólj hozzá!

Nem hátrálnak a sztrájkolók a győri Audinál, megbénult a termelés

2019. január 25. 04:24 - csú

bator_emberek_gyorben_az_audinal_sztrajkolnak_2019-01-24.jpgBátor emberek. Sztrájkoló munkások röpgyűlése Győrben, az Audinál

Az Audi győri gyárának teljes területén leállt csütörtök reggel 6-kor a munka. Az egy hetesre meghirdetett munkabeszüntetéshez a múlt heti két órás figyelmeztető sztrájkhoz képest is többen csatlakoztak .

- Bizalmiak, szedjétek össze a zászlókat – hangzott az utasítás, és szorgos kezek percek alatt csokrokba gyűjtötték az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) zászlócskáit. Az egy hétre meghirdetett sztrájk első napjának első munkásgyűlése éppen véget ért, a dolgozók rendben visszaindultak az Audi győri gyárának motor-összeszerelő csarnokába. 

A röpgyűlésen a helyi szakszervezet vezetői sokadszor is elismételték követeléseiket. A rövid beszédeket a tüntetéseken megszokott dudákkal, dobolással, füttyszóval és lelkes helyesléssel fogadták a havas udvaron fagyoskodva toporgó, sztrájkoló munkások. A győri Kardán utcán elhajtó gépkocsik dudálással fejezték ki szolidaritásukat az Audi dolgozóival.

A csütörtökön kezdődött 168 órás sztrájk nyitónapján jóval többen csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, mint a múlt hét pénteki 2 órás figyelmeztető sztrájk idején, pedig

Tovább
Szólj hozzá!

A Csepeli Hévvel szórakozik és a csepeliek idegeivel játszik a kormány?

2019. január 24. 05:55 - csú

csepeli_hev-2_1.PNGFel akarják szedni a HÉV-síneket a Nemzeti Színháznál

Az utóbbi hónapokban mind több illetékes és illetéktelen fideszes politikus veszi a szájára a csepeliek legfontosabb közlekedési eszközét. Az olimpiai lázálom idején  a HÉV helyére villamost vizionáltak, amely a Boráros tér környékén rátér a 4-es-6-os útvonalára, és végül kiköt majd a Kálvin téren. Ezzel a zseniális ötlettel sikerült jól  felbosszantani, és tiltakozó akciókra, lakossági fórumokra késztetni a kerület lakóit.

Elmúlt az olimpiai hagymáz, de nem múlt el a kísértés a Csepeli HÉV útvonalának, működésének megváltoztatására. Nem rég egy olyan  - valóban szép - új híd, a Galvani úti híd terve látott napvilágot, amit a csepeliek többsége a pokolba kíván, mert nem oldja meg a 21. kerület közlekedési zsúfoltságát. Az itt élők évtizedek óta pontosan tudják, hogy a nagy forgalom mérséklését az albertfalvai híd megépítése szolgálná. Nagyapákról unokákra maradt ez az óhaj, de eddig semmi sem lett belőle. Maradt viszont a kormány kedvenc szórakozása, a Csepeli HÉV átalakítása, és

Tovább
Szólj hozzá!

Orbán és a kormánypárt szabadalma

2019. január 24. 02:35 - csú

orban_uj_munkahelye_a_varban_karmelita_kolostor.PNGIgazi Fidesz-módszerrel állunk szemben. Ha nem akarják, hogy a nyilvánosság lásson valamit, azt szépen eltakarják, elfedik, becsomagolják. Több évszázados freskót tüntetett el a várbeli karmelita kolostor egyik tárgyalóterméből Orbán Viktor. Elképzelhető persze, hogy speciális eljárásokkal valóban megvédték a freskókat, de vajon mi az értelme elfedni valamit, aminek épp az a lényege, hogy lássuk? 

Ezekről a freskókról sem úgy értesültünk, hogy a miniszterelnöki hivatal egyik munkatársa kiállt volna az újságírók elé, megmutatva a lefestés előtti állapotot, és ismertetve azt a technológiát, amellyel – időlegesen – láthatatlanná, de megóvottá teszik a festményeket. Nem, nem ez történt - hallgattak, illetve elhallgatták a történteket. Pont úgy, ahogy a Gundel-szerződést, vagy éppen azokat az ügyeket, amelyek ezeknél sokkal veszélyesebbek és ártalmasabbak.

Igen, a kormánypárt – Orbán – általános technikájával állunk szemben; semmi nem az, aminek látszik, illetve

Tovább
Szólj hozzá!

A bűnbak, a nyugger, a megalázás és a csepeli elkönyvelt kétmilliárd

2019. január 23. 05:43 - csú

nyugdijas_nyugger_kuporgat_aprot_szamol.PNGÚjsághír: Leváltották a Magyar Államkincstár (MÁK) Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának (NYUFIG) szakmai igazgató-helyettesét – értesült a Népszava több kincstári forrásból. Gondán Csaba lefokozását ugyan hivatalosan nem erősítette meg a szervezet sajtóirodája, de ezen nem lepődtünk meg, hiszen a  nyugdíj-átutalási botrány óta  a sajtó egyetlen kérdésére sem válaszoltak.

Informátoraink szerint a több évtizede a nyugdíjfolyósítónál dolgozó jogász azért kerül alacsonyabb beosztásba, mert valakit meg kellett nevezni a példátlan technikai hiba felelőseként, miután Varga Mihály vizsgálatot indított az ügyben. A pénzügyminiszter ezt  Mesterházy Attila szocialista képviselő kérdésére válaszolva jelentette be. Az ügyben a MÁK vezetői nem álltak a nyilvánosság elé sem aznap, amikor nyugdíjasok tömege hiába várta bankja bejáratánál a megszokott kora reggeli időpontban, hogy pénzt vehessen fel a számlájára érkező nyugdíjából, sem pedig később, amikor egyértelművé vált, hogy a technikai hiba a kincstár központi informatikai rendszerében lépett fel.

Horváth Gyula a felháborító üggyel kapcsolatban ezt írta:

Tovább
Szólj hozzá!

Felismerés

2019. január 23. 04:24 - csú

nemeth_szilard_birkafejjel_3_ok-karcag-2018-06-30.PNGNémeth Szilárd birkafejjel és konyhakéssel

Magyarországnak az volt a híre a világban, hogy az urak országa. Ez nem igaz: Magyarország már régen nem az urak, hanem az úrhatnám bugrisok hazája. Az igazi urak éppen úgy kivesztek ebből az országból, mint a műveltség. Maradt a megtollasodott bugris, aki felelősségérzet és erkölcsi igény nélkül követel érdemetlenül előjogokat” – jegyezte fel 1945-ös Naplójába Márai Sándor.

Szólj hozzá!

Takács Mónika: a Munkásotthon maradjon a csepelieké!

2019. január 22. 05:25 - csú

takacs_monika_facebook-kepe-2019-01-21.jpgA 21. kerület fideszes városvezetői már régóta szeretnék megszerezni a Csepeli Munkásotthont. Az intézmény  igazgatója, Takács Mónika elszántan, határozottan és  sikeresen védi a házat  Németh Szilárddal és Borbély Lénárdal, a volt és jelenlegi polgármesterrel, valamint csatlósaikkal szemben. Takács Mónika a harc legújabb fejleményeiről tette közzé gondolatait saját Facebook oldalán. Írását változtatás nélkül közöljük:

"Visszaadjuk a csepelieknek, ami a csepelieké! Hangzatos ugye? És ennyi csak, a lufi kipukkant. Hányszor hallottuk a Munkásotthonnal kapcsolatban is ezeket az üres, hazug, de befolyásolásra tökéletesen alkalmas 'ígéreteket'?

A közelmúltban történteket tekintve, nézzük meg az igazságtartalmát.A Csepeli Munkásotthon Alapítvány kuratóriumáért indított offenzívát a Kúria végképp visszaverte, így az alapítói jogok bitorlójának (Csepeli Városkép Kft.) következő akciója a

Tovább
1 komment

Miért nem a focistafizetésekkel büszkélkedik az Orbán-kormány?

2019. január 22. 03:07 - csú

nagy_blanka_18_eves_diaklany_mikrofonnal.pngNagy Blanka, a kormányoldali sárdobálást elegánsan visszapöckölő gimnazista, akinek a kortalan igazságait már nem tudja blokád alá venni a morálisan szétesett Orbán-rezsim

Nem tudhatjuk, hány focista vett részt a túlóratörvény elleni szombati megmozdulásokon, de gyanús, hogy nem sok: abban az (egyetlen) iparágban, ahol 2010 óta nagyjából a négyszeresére nőttek a bérek, nincs komoly ok a tiltakozásra. Ugyanezen idő alatt a minimálbér kézhez kapott összege nagyjából 40 százalékkal emelkedett, ami érthetetlenné teszi, hogy az Orbán-kormány – ha valódi sikert akar fölmutatni – miért nem a focistafizetésekkel büszkélkedik.

Annak viszont jól körülírható oka van, hiába értetlenkedik rajta visszatérően a kormánysajtó, hogy Budapesten, ahová a világot jellemzően a XII. kerület villáiból szemlélő jobboldali véleményvezérek még ellátnak, miért tüntet sok „nem munkás” és egyetemista. Leginkább azért, mert

Tovább
Szólj hozzá!

Németh Szilárdban túláradt a jó

2019. január 21. 05:59 - csú

nemeth_szilard_sztarfoto_reszlet.PNGÍme a politikus, akiben túláradt a jó, de még titkolta és nem látszott rajta nemeth_szilard_kereszttel_egyedul_lengyeleknel.PNGÍgy, persze már egészen más. A kitüntetett  a kitüntetéssel, a feszülettel és a túláradó jóval

Mi ezt mindig is tudtuk Németh Szilárdról. Mégis messzire, Lengyelországba, Wołominba kellett mennie  ahhoz, hogy végre valaki kimondja. A Varsóhoz közeli községben - ellentétben a magyar, a csepeli emberekkel - kimondták, sőt kitüntetést is kapott érte. A szerénységéről közismert politikus, ahol csak lehetett be is számolt a jeles eseményről. Egykori munkahelyén, a csepeli polgármesteri hivatalban a fideszes szócső, a csepel.hu visszafogottan csak ennyit írt:

"Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő, Csepel egykori polgármestere 2019. január 17-én a Varsóhoz közeli Wołomin község főtemplomában a boldog Jerzy Popiełuszko országos emlékbizottságától a „Rosszat jóval győzd le” nevet viselő kitüntetést vett át a

Tovább
Szólj hozzá!

A tisztelendő: Bulányi György

2019. január 21. 04:24 - csú

bulanyi_gyorgy_bokor-kozosseg.PNGUralkodó keresztény? Gazdag keresztény? Olyan nincs, az fogalmi ellentmondás.

Ültünk a diófa alatt. Hűvös napsütésben ragyogott az őszi Balaton-felvidék. Szólítsam Gyurka bácsinak, a tisztelendő úrról hallani sem akart. Pedig végre rehabilitálta az egyház, pár nappal azelőtt mentették fel az eretnekség vádja alól.

Hosszú, nehéz évek után kivívta igazát, 1997. szeptember 10-től újra hivatalosan is római katolikus pap volt. Nem mintha sokat számított volna.

A  száz éve született Bulányi György (képünkön) piarista pap-tanár (1919–2010) szerénységével, alázatával, közvetlenségével eleven antitézise volt minden hivatalosságnak.

Halkan beszélt a kerti padon. Arról, hogy a kereszténység az elesettek, üldözöttek, szegények vallása, de az egyház elfordult a jézusi tanítástól, és Nagy Konstantin római császár idejében átpártolt a hatalmasok, elnyomók, gazdagok oldalára. És aztán ott is maradt, immár ezerhétszáz év óta. Fiatal papnövendékként, Horthy alatt rácsodálkozott: ezek nem keresztények, hanem „szenteltvízzel nyakon öntött nacionalisták”. Indulat nélkül, tárgyilagosan mondta. Csöppnyi keserű iróniával.

Tovább
Szólj hozzá!

Hajrá, Csepel FC! A csapat sok örömet akar szerezni a szurkolóknak

2019. január 20. 05:16 - csú

tamasi_zoltan_csepel_fc.jpgA Csepel FC felnőtt csapata az NB III Nyugati csoportjának 12. helyéről vág neki majd a bajnoskág tavaszi szezonjának - írja a klub internetes weblapja, ahol figyelemre méltó beszélgetést olvashatunk az együttes eredményeiről, terveiről, lehetőségeiről

Tamási Zoltán vezetőedző (kiépünkön): - 2018. július 4 -én vettem át a Csepel FC felnőtt labdarúgó csapatát úgy, hogy rengeteg játékos távozott a klubtól. Az előzmények ismeretében így teljesen a nulláról kellett csapatot építenünk, az előző keretből csupán hét futballista maradt, közülük ketten számítottak alapembernek, ketten pedig ifi korosztályúak. Az első keretedzésen közel 50 ember vett részt, ami ugye nem egy megszokott létszám, belőlük és a felkészülési időszakban a csapatnál megforduló labdarúgókból kellett kiválaszatni azt a 17- 18 játékost, akiket aztán le is tudtunk igazolni. Bertalan Zsolt pályaedzőmmel irgalmatlan mennyiségű munkát fektettünk a végleges keret kialakításába a rendelkezésünkre álló, meglehetősen szerény anyagi lehetőségek közepette.

Ennek függvényében csodákat

Tovább
Szólj hozzá!

Lendvai Ildikó: Görénykurzus

2019. január 20. 04:24 - csú

lendvai_ildiko_jo_1.jpgEzt a terminust nem én találtam ki, pláne nem a NER-re. Sohasem merném ilyen csúnya szavakkal illetni a rendszert, nehogy én is magamra vonjam a finom tollú Bayer Zsolt haragját. Ő olyan kényes az igényes beszédmódra, hogy nyelvvédő szent haragjában képes egy káromkodó gyereklányt is ízzé-porrá zúzni.

A „görénykurzus” ellen neki sem lehet kifogása, hiszen ő maga is használta 2006-ban. Képzelem, milyen nehezére esett. Csak az vigasztalhatta, hogy klasszikustól vett idézettel gazdagítja a gyurcsányozás stiláris eszköztárát. A forrásnak: Szabó Dezsőnek azonban nincs ilyen mentsége. Elég kínos, de a Horthy-rendszert keresztelte el görénykurzusnak. Igazán kár ezért a Szabó Dezsőért, ezt elszúrta. Hiába kacérkodott a fajvédelemmel, csak nem vehetik be a nemzeti Pantheonba, ahol Horthynak már készül a talapzat.

Mint írja, azért görényezte le a kormányzót és csapatát, mert „három jellemző sajátságban egyeznek: a görény sunyi, lop és büdös”. Ilyesmit a mostaniakról semmiképpen sem állítanék, a lopás pl. esetükben

Tovább
Szólj hozzá!

A rabszolgatörvény ellen tüntetnek ma hazánk 140 településén és külföldön. Itt a részletes program

2019. január 19. 05:59 - csú

rabszolgatorveny_ellen_2019-01-19.jpgEgyre több helyszín csatlakozik valamilyen formában a mai tüntetésekhez. A szakszervezetek száznál is több demonstráló településről beszélnek.

Ahogy azt mi is megírtuk, január 19-én szombaton folytatódik a decemberben indult kormányellenes tüntetéshullám. Az összes megyeszékhelyen szerveznek megmozdulásokat, amelyeken a rabszolgatörvény és a munkavállalók növekvő kiszolgáltatottsága ellen, a méltányos munkafeltételekért, bérekért demonstrálnak, de más településeken is várhatók tiltakozások. A szervezők arra kérnek minden „magáért, családjáért és Magyarországért felelősséget érző polgárt, hogy csatlakozzon a megyeszékhelyeken és a többi városban szerveződő demonstrációkhoz, vagy akár szervezze meg azt saját településén.”

A felhívás pedig minden jel szerint hallgató fülekre talál, hiszen Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László nemrég úgy nyilatkozott, több mint 140 településről jelezték, hogy csatlakoznak a kezdeményezéshez, a szám pedig

Tovább
Szólj hozzá!

Süllyedő hajónak látják a Buckában Csepel önkormányzatát

2019. január 19. 05:16 - csú

csepeli_hev_a_szent_imre_teri_megallonal_2.PNGDrámai hatása lehet Szigetszentmiklósra mindaz, ami Csepelen történik. A közlekedés az egyik legérzékenyebb pont, hiszen a zsúfolt utak és a Csepeli Hév állapota a szomszédokat is próba elé állítja. Csizek Csaba, a Buckai Szövetség elnöke többek között ezt írja:

Eljött 2019 és eljött az európa parlamenti és az önkormányzati választások éve! Velük együtt eljöttek a kampány ígéretek, melyben élen jár Szigetszentmiklóst is érintően Csepel.

Csepel és annak Önkormányzata éppen 2016-ban arrogáns módon támadta meg a Csepeli HÉV-et, s nem ment el egyetlen fórumra, egyetlen közmeghallgatásra sem, ahol bárki is megkérdezhette volna, hogy ugyan miért tesz ilyet! Ne feledjük nem állt szóba senkivel se, s nem válaszolt semmire se! Nem állt szóba saját Önkormányzatának képviselőivel és nem állt szóba az érintett települések civiljeivel, így a Buckai Szövetség Egyesülettel sem!

De most jön a választás és

Tovább
Szólj hozzá!

Háromszázezer forintos öngólt lőtt Németh Szilárd és Borbély Lénárd

2019. január 18. 05:25 - csú

borvely_-nemeth_lehajtott_fejjel_szegyenkezik.PNGA leszámoló elszámoltatók elszámították magukat. A szégyenük sokba kerül

Újabb csepeli fideszes “elszámoltatási ügyben” született ítélet. A bíróság első fokon kimondta: nem követett el bűncselekményt a kerületi vagyonkezelő korábbi vezérigazgatója.

Vajúdtak a hegyek, de nem szültek még egy egeret sem – ezzel a mondattal kezdte az ítélet indoklását a bíró abban a perben, amit a 2010-ben hatalomra jutott fideszes városvezetés indított Szenteczky János, a csepeli városgazdálkodási cég (akkor nevén CSEVAK) korábbi vezérigazgatója ellen.

A fenti szavakból már sejteni lehetett, hogy megint lesre futott a Fidesz Csepelen. Szenteczky a 21órának a felmentést követően az ügy lényegéről elmondta: 2010 májusában, a Fidesz választási győzelme után már látszott, hogy Németh Szilárdék Csepelen össztűz alá veszik a baloldali városvezetést.

Az elszámoltatásnak csúfolt politikai leszámolás nem kímélte a vagyonkezelő működését sem, ezért

Tovább
2 komment

Mételytől bűzlő szövegből felocsúdva

2019. január 18. 03:48 - csú

kerdojel_fekvos-777_6.pngIrgalom atyja, ne hagyj el!

1990 nyarát írtuk. A Szocialista Párt József Attila nevét viselő kulturális alapítványt hozott létre 400 millió forint alaptőkével.

Az alapítvány laptámogatással foglalkozó alkuratóriumába valamennyi parlamenti párt delegált egy-egy főt. A Fideszt a 7 fős testületben történetesen Balassa Péter képviselte.

A függetlenségére kivételesen érzékeny Balassa két évvel később egy interjúban így emlékezett vissza:

„A Fidesz semmiféle megkötést vagy utasítást nekem nem adott. Nagyon rokonszenvesen azt mondta, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

A csepeli sport jövője érdekében abba kellene hagyni a hatalmi játszadozást

2019. január 17. 05:59 - csú

csepel_sc_beke_teri_fobejarat_2.PNGViharfelhők tornyosulnak a Béke tér felett

Csepelen mind nagyobb hullámokat ver a  Csepel SC Béke téri létesítményeinek állapota. Napjainkra ugyanis ordító lett a különbség a Németh Szilárd-Borbély Lénárd kettős által favorizált sportberuházások és a meglévő sport értékek állami-önkormányzati támogatása miatt.

A Hollandi úti Németh szilárd-féle birkózó palota megkap mindent, sőt annál is többet, miközben a Béke téri birkózó csarnok és a Bajnokok Csarnoka rohamosan pusztul és válik sportolásra vagy bármi másra teljesen alkalmatlanná

A csepeli polgármester csapata egy fillér támogatást sem hajlandó adni a folyamat megfordításához, sőt ott tart be, ahol  csak tud. A tájékoztatásnál tud. Az elhallgatással. A szócsövükben, a Csepeli Hírmondóban például egy sor sem olvasható arról a decemberi indulatos vitáról, amelynek középpontjában  a Béke téri romlás állt.

Blogunkon az elmúlt hetekben, két írás is foglalkozott a témával, a kialakult helyzet lehetséges okainak feltárásával:

https://csepeliek.blog.hu/2018/12/08/kik_a_beke_teri_fojtogatok#more14455608

https://csepeliek.blog.hu/2018/12/10/miert_rendez_botranyt_evek_ota_a_csepel_sc_alapitvany_korul_a_fidesz  A cikk, Csepel SC-t érintő néhány megállapításával viszont vitatkoznunk kell:

Tovább
Szólj hozzá!

Ne add tovább! Szamár a végállomás

2019. január 17. 03:48 - csú

titok-pletyka-621_2.pngGyerekkoromban volt egy játék, úgy hívtuk, szamár a végállomás. Tízen-húszan egymás mellé ültünk, a sor végén valaki súgott egy mondatot a mellette ülő fülébe, az pedig tovább adta a szomszédjának. Mire a sor végére ért a mondat, valami egészen más, valami oltári nagy baromság keveredett ki belőle. Jót nevettünk rajta.

Most nincs kedvem nevetni a szájról szájra terjedő híreken, mert a végén kikerekedő hazugságok megmérgezik az életünket. A minap jó néhányan várakoztunk a kerületi rendelő laboratóriumában, hogy egy pár köbcenti vérünktől megszabadítsanak. Néhányan még a vattát szorították a karjukra, mi hárman ott ültünk az ügyeletes „vámpír” előtt, és szorongva vártuk a tűszúrást. A „ketteske”, egy ötvenes férfi (nem nevezem úrnak), talán zavarában, hangosan mesélni kezdte, hogy ő ma reggel azt olvasta az újságban, hogy Németországban rendeletet adtak ki, mindenkinek be kell fogadnia egy-egy migráns családot a lakásába, Párizsban pedig azért van a balhé, mert

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil