A csepeli késelés miatt elítélt 37 éves férfi nem először követett el erőszakos bűncselekményt politikai okokból. Először még 2018-ban harapta meg az egyik vezető hírportál munkatársát, majd megígérte neki, hogy meg is fogja ölni, aztán 2019-ben az MSZP ifjúsági szervezetének aktivistáit támadta meg egy aláírásgyűjtés alkalmából, most meg elkövette ezt a késes támadást…
Félő, hogy nemsokára több ilyesféle ügy is lesz, több ítéletre lesz szükség, és a mostani befolyásolja majd a kialakuló bírói gyakorlatot. Igen: a csepeli FreeSZFE-késelésről beszélek. – Így kezdődik Szele Tamás cikke, amit változtatás nélkül ajánlunk olvasóink figyelmébe:
Először ismertessük a cselekményt, mégpedig a Police.hu akkori közleménye nyomán:
„Budapest XXI. kerületében, a Szent Imre téren várakozó buszon 2021. február 25-én 7 óra 40 perckor egy férfi késsel megsebezte egy másik utas arcát. A mentők kórházba vitték a nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a bűncselekmény felderítésére nyomozócsoportot hozott létre, és az elkövető felkutatására hajtóvadászatot indított. A rendőrök a
Tizenötmillió forintot szedett ki egy gátlástalan házasságszédelgő nő társra vágyó férfiakból
Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában azon, hogy valójában miként is működik ez az ország? Pontosabban azon, hogy miként kormányozzák, az ország vezetői mire használják a rájuk ruházott hatalmat? Vajon mi vezérli a cselekedeteiket, tényleg tesznek-e valamit az úgynevezett közjó érdekében vagy épp ellenkezőleg, magasról tesznek a közjóra, minden egyes lépésüket csakis a saját zsebeik megtömésének a gondolata vezérli?
Müller Cecília, jöjj vissza hozzánk! Nélküled nem boldogulunk. Bocsásd meg, ha olykor nem vettünk elég komolyan, ki is nevettünk néha. Utálni sosem utáltunk, azt téged nem lehetett, nagyon jól voltál kitalálva, az ország nagynénijeként, aki örök aggodalmas arckifejezéssel, de megbocsátásra kész szívvel terelgeti az ifjabb rokonokat az erény és egészség útjára.
Csend van Csepelen a covid-helyzetről annak ellenére, hogy az adatvédelmi hatóság állásfoglalása hetek óta ismert. E szerint „..a települési fertőzöttségi adatok megismeréséhez fűződő közérdek jelentős, a számok ismerete szükséges mind a polgármestereknek, mind pedig a lakosságnak ahhoz, hogy a járvány elleni védekezésüket illetően megalapozott döntéseket tudjanak hozni.”
Úgy tűnik, pilótajátékot játszik Orbán. Nem tud 10 milliárdot fizetni a fővárosnak, nincs neki miből. Lehet, hogy nem is akar, de ez mellékes. Akkor hogyan szór szét ezervalahány milliárdot különböző ügyekre? – kérdezhetnék.
Miként korábban megírtuk, Bárány Tibor (1952-2021), Csepel közéletének kiemelkedő személyisége, a CSM Szerszámgépgyárának volt esztergályosa, a Csepel újság, a Népszabadság egykori munkatársa, a magyar sajtó több más lapjának sikeres, megbecsült újságírója, szerkesztője, a Csepel újságnak az olvasók és a munkája iránt elkötelezett utolsó főszerkesztője, a csepeli helytörténeti mozgalom, valamint a Munkásotthon fotókörének egyik vezetője 2021. október 15-én
Évről évre többen vannak, akik szerint a bűz egyre elviselhetetlenebb. Mert ez sajnos nem a világszínvonal szaga. Aki teheti, külföldre megy tanulni...
Orbán Viktor ismét mindent egy lapra tesz fel, és tegyük hozzá, az elmúlt 12 évben – eddig – piszok szerencséje volt. Számára persze óriási a tét, hiszen jól tudja, a felelősséget a magyar jogállam felszámolásáért és az ország jórészének elszegényítéséért nem rázhatja le magáról, mint a kutya vizet. Neki és közeli tettestársainak felelniük kell azért, amit Magyarország ellen elkövettek és még elkövetnek.
Magukról állítottak ki bizonyítványt a túlteljesítő Fideszes papagájok. A Kossuth rádióban november 10-én a következőket hallhatta a közönség: