Mindent bele? Ki fogja ezt tisztára mosni? És mikor?
Kalocsai Imre karikatúrája
Mindent bele? Ki fogja ezt tisztára mosni? És mikor?
Kalocsai Imre karikatúrája
A labdarúgó harmadik vonal Nyugati csoportjának 9. fordulójában csapatunk a szomszédvárba látogat, ahol vasárnap délután a Budapest Honvéd-MFA II. lesz a vendéglátónk. Több szempontból is pikáns összecsapásra lehet számítani, márcsak az edzők személye miatt is.
A jelenleg a tabella 7. helyén (közvetlenül mögöttünk) álló kispestiek utoljára még augusztusban tudtak nyerni a Diósd vendégeként, azóta kikaptak az Ajka, a Gyirmót II és az ETO ellen, a legutóbbi fordulóban pedig 1:1-es döntetlenre végeztek a sereghajtó Sárvár otthonában. A Kispest ellen mi is játszottunk felkészülési mérkőzést a nyár folyamán, ott 2:1-re sikerült nyernünk, de ennek a találkozónak ahhoz már az égvilágon semmi köze nem lesz... A mieink jó szériában vannak, és
A Pizza King Futsal Csep-Gól FC csapatára két győztes bajnoki meccs után újabb megpróbáltatás vár, mégpedig a szezonbeli első komoly fajsúlyú ellenfél a BME Futsal Club együttese. Az október 3-án a Soroksári Sportcsarnokban sorra kerülő találkozóra ellenfelünk is jó előjelekkel készül, hiszen a megelőző két játéknapon előbb a Városgazda Utánpótlás Akadémia otthonában sikerült nyerniük 4:1 arányban (Csernai 2, Dudás és Fazekas góljaival), majd hazai környezetben a Testnevelési Egyetem gárdáját fektették két vállra 3:1 arányban Fodor/2/ és Csernai találataival.
A Csepeli polgármester közpénzből Fidesz propagandát folytat! A legutóbbi rendkívüli képviselő-testületi ülésen a Fideszes többség figyelmen kívül hagyva az ellenzék éveit megszavazta, hogy a polgármester levélben szólítsa fel a lakosságot arra, hogy menjen el az október 2-i népszavazásra. Már ez a levél is sért számos törvényt. A közszférától elvárható semlegesség alapelvét mindenképpen.
Nem kéne megütközni ezen, mert Csepelen nem az az általános, hogy a Fidesz funkcionáriusok betartják a törvényeket, hanem az, hogy nem. Sokszor hoztam ezen az oldalon példákat ez irányú mondanivalóm alátámasztására, de annyit ér nekik, mint a falra hányt borsó. A közszájon forgó, leglátványosabbika Borbély ittas vezetése. De a hatalomgyakorlás többi kérdéseiben sem a jog, hanem az urizáló viselkedés és a hatalmi arrogancia szabja náluk a mértéket. Szándékosan becsapják, átverik azt a népet, amelyik a hatalomhoz segítette őket.
Borbély Lénárd szinte egyedüli módon átengedte a rendkívüli kt. ülésen az előterjesztés jogát helyetteseinek. Ábel Attila Fidesz kerületi párttitkárnak, és Morovik Attila frakciófőnöknek. Az emberek azzal magyarázzák ezt a különleges engedékenységet, hogy Borbély bevándorlóként nehezen mondhatta volna hitelesen a csepelieknek, hogy
Ragályos kórt, a rémület ragályát akarta terjeszteni két fideszes csepeli alpolgármester nem rég, a helyi képviselő-testület ülésén. A bérlakások tulajdonosait riogatták a migráncsok miatti kilakoltatással. Morovik Attila és Ábel Attila nem a kisújjából szopta a hazugságot. A fertőző kór a Fidesz agytrösztjéből indult, de Csepelt szánták az előörsnek. Gödöllőn meghátrálásra kényszerültek. Miért? Mert emberükre találtak:
Gödöllő polgármestere 1500 menekültet akar a városba betelepíteni – állítólag ezzel riogatta a napokban a helybelieket egy kampányrendezvényen Vécsey László, a körzet fideszes országgyűlési képviselője. Gémesi György független polgármester közleményében utasította vissza a kormánypárti politikus állítását, és egyenesen hazugságnak minősítette azt.
Vécsey azonban visszavágott: „Gödöllő az ország egyetlen települése, amely másodszor sem fogadta el az uniós kötelező betelepítési kvótát elutasító önkormányzati határozatot, vagyis nem utasította el a magyar településeket egyre fenyegetőbb kényszerbetelepítést” – fogalmazott.
Nagy bátorság kell ekkora hazugsághoz, és
Jó éjszakát gyerekek! Remélem, ágyban vagytok már! 
Kalocsai Imre karikatúrája
A legutóbbi csepeli képviselő-testületi ülésen, mikor az önkormányzati lakásokból való kilakoltatással fenyegettek az előterjesztők, hogy a „migránsoknak" lakhatásuk legyen, Borka Szász Tamás kénytelen volt azt mondani, hogy azzal, amit az előterjesztők hirdetnek Magyarország legbutábbjai körébe kerültek. Tamásnak nincs igaza! Nem a legbutábbak körébe kerültek, hanem a legbutábbak lettek!
Oda jutottunk, hogy Csepel minden közéleti emberének fájdalmas már az, ami Ábel Attiláról és Morovik Attiláról (képünkön) terjed. A magyar sajtó a csepeli vezetőket a legnegatívabb jelzőkkel illeti. Az emberek pedig hajlamosak az általánosításra és azt gondolják, (sokszor ki is mondják) hogy a csepeliek a legbutábbak! Lassan oda jutunk mi csepeliek, ahol a múlt század elején Gyulafirátót volt. Ha nem változtatunk, akkor
Most még csak előkészülünk, pályázatokat írunk, reklámokra szórjuk a pénzt. Milliós fizetéseket kapnak az alkalmazottak, nemzetközi tapasztalatszerzés, lobbizás címén patakokban folynak a milliók a költségvetésből a kiválasztott cégekhez, és tulajdonosaik zsebébe. Nagyon gyorsan kell milliárdokat kivenniük a „projektből” azoknak, akik ilyen-olyan kormányzati kapcsolatok révén közel kerültek a bugyellárishoz. Rizikó nincs, ha nyerünk, vállveregetés, ha veszítünk egy vállrándítás, mi ugye megtettünk mindent, sem a pénzt, sem a munkát nem sajnáltuk…
Miközben a magyar kormány garancialeveleket küldözget, és abban Orbán Viktor felhatalmazza Orbán Viktort, hogy aláírásával erősítse meg, mi aztán komolyan gondoljuk: az ország gazdasági potenciálja biztosíték a sikerre. Lesznek stadionok, olimpiai- és médiafalu, technikailag tökéletes médiaközpont. Pazar közlekedés a helyszínek között, s addigra talán a 3-as metró sem gyullad ki majd naponta.
Szinte ugyanakkor Róma visszakozott. Az olaszok attól tartanak, az Európai Unió harmadik legerősebb gazdasága nem elég erős a jelenlegi korrupciós fertőzöttség mellett, hogy
Csakúgy hullnak a levelek. A csepeliek postaládájába. Utoljára Borbély Lénárd (képünkön) polgármester küldönce dobta be postaládánkba a felsőbb utasításra meghozott testületi döntés alapján készült irományát. Nem kértem, de megkaptam. A polgármester invitálás nélkül belopakodott hozzám és sok csepeli legszemélyesebb magánéletébe. Levele nem szól másról, mint ami már a vízcsapból is folyik és ezernyi helyről ömlik ránk, október másodikáról, a „sorsdöntő népszavazás” – ról.
Valóban „sorsdöntő” ügyről van szó. Számára mindenképpen sorsdöntő a vasárnapi voksolás, mert
Sok embernek van elege az aljas uszításokból. Mind többen fordítanak hátat a Csepelen elbukott politikusnak
Szerintem Németh Szilárdnak elgurult a gyógyszere.. Véleményemet a Fidesz által pénzelt PestiSrácok.hu-nak adott nyilatkozata ékesen bizonyítja. (http://pestisracok.hu/nemeth-szilard-ebreszto-az-iszlam-fundamentalistak-europa-lenyeget-akarjak-megsemmisiteni/) Az interjúban olvasható víziói, nagyképű kinyilatkoztatásai, erőlködése vélt igazának bizonyítására, kommunistázása, hazugságai egészen szánalomra méltóak. Költői a kérdésem: meddig éri meg a Kedves Vezetőnek, hogy pártja alelnöke lejárassa saját pártját, vezetőjét és önmagát? Nincsenek illúzióim. Az elhíresült rezsiharcos, beprogramozott pártkatona, akire
A csepeli DK kitelepült a piachoz, a Görgey térre - írja cikkében Horváth Gyula, a szervezet csepeli elnöke, majd így folytatja:
Barátainkkal, szimpatizánsainkkal alig tucatnyian álljuk körül a szerény viseltes kis asztalunkat. Az asztal mellett kihúzható paraván, amire rátettük az otthon maradásra szólító feliratot, és Gyurcsány Ferenc képével megalkotott hasonló tartalmú plakátot. Az emberek siettek a szombati bevásárlásra a piacra. Vetettek egy pillantást ránk, és mentek tovább. A bátrabbak odajöttek, kérdezősködtek, aztán örömmel aláírták íveinket. Mi visszafogottan viselkedtünk. Nem szólítottuk le a járókelőket, nem kezdeményeztük a kapcsolatfelvételt, csak nyitottan és barátságosan vártuk az emberek közeledését. Jöttek is, szépen sorban! Nem csak aláírtak, hanem véleményt is formáltak, beszélgettek.
Az akciónk vége felé viszont agresszív férfiak jöttek, szinte szervezett egymásutániságban. Vaskos megjegyzésekkel illették a kitelepült társaságunkat. Kérésem ellenére társaim közül volt aki beszélgetésbe elegyedett velük. Látott esélyt a meggyőzésre, de legalább arra, hogy
Ezüstérmes lett Ábel Attila és Morovik Attila a XXXIV. Nemzetközi Para-Olimpián páros paráztatásban
(http://444.hu/2016/09/27/fergeteges-magyar-siker-a-xxxiv-nemzetkozi-para-olimpian)
A „fergeteges magyar sikereket” hozó napokban is folyó nemzetközi versenyen Csepel két alpolgármestere a férfi páros paráztatásban szerezte meg a nagyszerű második helyezést. A nemzetközi szakértőkből álló zsűri az alábbi mondatért ítélte meg a hazánknak és Csepelnek is elismerést hozó díjat:
„Csepelen 1475 önkormányzati lakás van: uniós kvóta alapján ezek lakóit is az utcára tehetik, helyükre pedig illegális határátlépőket költöztethetnek.”
Az olimpián eddig befejeződött versenyágakban rendkívül erős mezőny jött össze, ezért is elismerésre méltó két versenyzőnk kiemelkedő szereplése. A 444.hu-n közöltek szerint egy-egy aranyérmet szereztünk
Tegnap ismét levelet kaptam. Most nem a posta, egy pártaktivista vagy egy önkormányzati köztisztviselő/közalkalmazott/ fullajtár hozta, jegyzékkel(!), tollal(!) a kezében. Azt hittem összeírásról értesítenek, de a szomszédot, aki szerint fideszes aktivista volt, megkérdezte, hogy elmegy-e, s mire fog szavazni. Majd a válasz után írt valamit a jegyzékre! Lehet, hogy mégis összeíró volt a „postás”?
A boríték nélküli, kiváló minőségű papírra írt levélben egyébként országunk nagy levelezője, Orbán Viktor, a Kedves Vezető, a nagy bábjátékos kéri, népszavazzak. Valószínű azonban, hogy most már elfogyott a közel 10 milliárdos kampánypénze, mert levelét már nem ő „fizette”. A levél alján lévő apró betűk szerint a felelős kiadó, aki általában fizetni szokott, most a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség. Gondolom nekik is van pár milliárdjuk, amiből finanszírozni tudták Magyarország miniszterelnökének újabb levelét, bár lehet, hogy a túlárazott közbeszerzésekből nekik is juttatottakból oldották meg a feladatot. Akkor már csak egy kérdés maradt a formai problémák sorában megválaszolatlan: miért nem írta oda neve alá a miniszterelnök, hogy egyben a Fidesz elnöke is? Talán szégyelli?
Csepel polgármestere a mai napig nem válaszolt a szocialisták önkormányzati képviselőjének nyílt levelére. Borbély Lénárd válaszát, annak megszületése után szívesen közöljük. Addig is: Takács Mónika nyílt levelét változtatás nélkül adjuk közre:
Nyílt levél Borbély Lénárd csepeli polgármesterhez
Tisztelt Borbély Lénárd!
Az Ön által vezetett XXI. kerületben az Ön két fideszes alpolgármestere indítványt nyújtott be, amely kilátásba helyezi a kerületi bérlakások bérlőinek kilakoltatását a lakásokból abban az esetben, ha az október 2-i népszavazás eredménytelen lesz.
A csepeli képviselőtestület fideszes többsége el is fogadta Ábel Attila és Morovik Attila indítványát. Önök tehát fenyegetőznek, miközben nyilvánvaló, hogy a népszavazás nem lesz hatással a bérleti jogokra, a bérleti szerződéseket a referendumra hivatkozva nem lehet felmondani.
Polgármester úr!
Önök átléptek egy határt, vagy ha úgy tetszik, a politikai kultúra legalsó fokára léptek. A javaslat elfogadásával azonban
Már megint azok vannak kétségek között, akik tisztességesen dolgoztak. Azt sem tudják, mikor kapják meg a bérüket
„Hol van a fizetésünk?!" – firtatták legtöbben azon a fórumon, amit a bezárt, majd csődöt jelentett Palóc Nagykereskedelmi Kft. dolgozóinak tartott Salgótarjánban a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). a cég csődöt jelentett, így a majdani csődgondnok fogja megállapítani, hogy maradt-e a cégnek – a CBA volt észak-magyarországi regionális központjának – annyi pénze, amiből kifizethetnék a cirka 1300 dolgozó elmaradt bérét.
A salgótarjáni fő téri szakszervezeti székházba úgy százan jöhettek el, nemcsak a környékről, Hevesről is érkeztek résztvevők – tudtuk meg Demeter László BAZ megyei titkártól. A hangulat lőporfüstös volt. „Hol van a fizetésünk?!" – firtatták legtöbben, volt, aki a tájékoztató után azt indítványozta, hogy menjenek tüntetni a Palóc Kft. a tarjáni ipari parkban lévő központjához,
A jelenlegi információk alapján az ideológiai, különösen a dzsihadista motiváció nem valószínűsíthető a fővárosi Teréz körúton szombaton történt robbantással kapcsolatban - közölte Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten.
Molnár Zsolt a nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság zárt ülését követően újságíróknak azt mondta: a robbantás motivációjáról keveset tudni jelenleg, a nyomozás zajlik, a jelenlegi információk alapján az ideológiai, különösen a dzsihadista háttérmotiváció nem valószínűsíthető. A jelek szerint a két rendőr vagy a rendőrség volt a célpont, azonban a motivációról biztosat keveset tudni - nyomatékosította.
Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke azt hangsúlyozta: a robbantásról szóló meghallgatás egyetlen dolgot rögzített, hogy az interneten és a médiában megjelent feltételezéseknek nincs valós alapjuk. A pánikkeltésnek helye nincs - szögezte le. (MTI)
Meghallják a csepeliek véleményét, üzenetét a csepeli HÉV megszüntetői? Vagy azt gondolják, hogy a migráncsozásukkal erről és sok más fontos csepeli eseményről elterelhetik a figyelmet?
Nagy vitát váltott ki a szeptember 12-én megjelent, a „Ki szünteti meg a csepeli HÉV megszüntetőinek hazudozását?” című kis írásom. Eddig 45 komment érkezett hozzá, ami számomra azt mutatja, hogy a csepeli internetezőket, s valószínűleg a kerületiek jelentős részét is érdekli a HÉV sorsának alakulása.
Nem vagyok közlekedési szakember. Sok városfejlesztési, közlekedési cikket olvastam ugyan, és a téma, mármint a csepeli HÉV „lecserélése” villamosra, másfél éve történt felvetődése óta számos, HÉV-vel foglalkozó cikket, véleményt, s a körülöttük kialakult társadalmi- és média vitát is figyelemmel kísértem. A csepeliek.blog.hu hasábjain közölt írásaimban mindig a csepeli HÉV megtartása és korszerűsítése mellett foglaltam állást. Véleményem a hozzászólások elolvasása után sem változott, mégis fontosnak tartom, hogy reagáljak az olvasói megjegyzésekre. Csak néhány, az észrevételek kapcsán felmerült gondolatot vázolok fel:
Olvasónk írja:
Szeretném tudni azt senki sem veszi észre, hogy a Kossuth Lajos 43-45 mögötti parkolóba ( ami az Ady Endre úttal párhuzamos) már évek óta be van szakadva az úttest. Senki sem vette a bátorságot, hogy bejelentse és megcsinálják?Senkinek nem tűnik fel ,csak akkor ha csinálnak valamit ha már baleset történik,Milyen világban élünk, hogy mindig másra várunk. (Forrás: Facebook)
Kaptunk megint egy tockost. Vagy sallert, vagy tudom is én mi a legjobb szó, amivel szeretett miniszterelnökünk fegyelmez minket, hogy nyissuk ki a bugyellárist és fizessünk.
Igen, fizessünk többet a benzinért, meg a gázolajért, mert kellenek a milliárdok abba a kasszába, ahonnan ő számolatlanul emeltet ki gazdasági miniszterével milliócskákat, ha pénz kell valamelyik fociklubnak, stadionnak, kisvasútnak. Ez még csak rendjén volna, hiszen nála van az ország kulcsa. De az a baj, hogy nem csak ő jár rá a kasszára. A kedvenc bankára is könyékig nyúlkál benne, aki ahelyett, hogy az MNB nyereségét betenné a nagy kalapba (ahol a helye volna), hogy most ne nekünk keljen fizetni, százmilliárdokat „privatizál” onnan.
Kotorásznak ott persze mások is. Vannak, akik
Szombat éjjel 11 óra előtt egy használaton kívüli üzlethelyiségnél történt a robbanás. Két rendőr súlyosan megsérült, egyikük, egy nő a nyakán. A környék házait és szórakozóhelyeit kiürítették. A rendőrég a robbanás okainak felderítéséhez a lakosság segítségét kéri. A legfrissebb információk ITT OLVASHATÓK
Részletek:
Nem tudom, valakinek a Fideszből most épp elgurult vagy épp meglett a napi adagja, talán pont Juncker újabb, „mindenki hozzon magával egy migránst"-leveléből pillantott fel a néplimuzin hátsó ülésén, amikor elibé tornyosult egy szerencsétlen szélkerék. Csak úgy kelepelgetett körbe-körbe a nagy, huhogó gólem, nyegle nyugatias modernségével beszennyezve a színes PET-palackoktól tarkálló szűzi magyar tájképet.
Soros György és Angela Merkel állítólag ezeket úgy állította be, hogy szinte észrevétlen infrahangokon azt sugdossák a fülünkbe, „gyertek, migránsok", „szeretünk, migránsok". De a mi fülünk átlát a szitán, mi a chemtrailfelhőből is kiszűrjük a besugárzást. Hű sofőrünket így satufékre utasítván kiszálltunk az autópálya közepén, lovagi elhivatottsággal szembenéztünk a szélkerékkel, álltuk gonosz tekintetét, és nem ijedtünk meg migránshívogató, anyáinkat, gyermekeinket fenyegető hadonászásától.
Ezeknek annyi, döntötte el a