A csepeli szülők mind erőteljesebben szállnak szembe az önkormányzat jelenlegi óvoda-összevonási tervével, intézkedéseivel. Miként beszámoltunk róla, a február 26-i képviselő-testületi ülésen többen felemelték a szavukat a javaslat ellen. A vihar azóta sem ült el, mert érveik süket fülekre találtak. A csepeli szülők néhány napja petíciót indítottak útra, amelyben változatlanul az óvodák összevonása ellen tiltakoznak.
A csepeli tiltakozás hangja a Nagy-Dunát is átívelte, a XI. kerületi, vagyis az újbudai szülők körében talált meghallgatásra. Társaik ott is az óvodák összevonása ellen tiltakoznak.
Újbudán az összevonás a gyakorlatban azt jelenti, hogy más, például a 3. és 13. kerületi rendszerhez hasonlóan egy intézményvezetőhöz a jelenlegiek közül három óvoda tartozna, vagyis egy óvodaigazgató a mostani 100-200 fős gyereklétszám helyett 400-700 gyerek mellett dolgozna. Az óvodavezetők munkáját minden intézményben helyettesek segítik majd. Ők csoportot vezetnek és mellette a tagóvoda adminisztrációját is segítik.
Százötvenmilliárd forint úszhatott el a Quaestor cégcsoportnál, legalábbis állítólag ekkora értékben bocsátottak ki fiktív kötvényeket. Ez elképesztően sok pénz, így nem csoda, ha nehezen érthető, hogy a nyomozó hatóságok miért nem akarják mielőbb megnevezni a lehetséges gyanúsítottakat. Miközben a helyzet végtelenül egyszerű lehet, hiszen megvannak a tulajdonosok, s azt is lehet tudni, kik voltak a döntésre jogosult vezetők.
- Apú-ú-ú! Mi hány évre titkosítottuk a kerékpártárolónkat?
Megrészegítő trükk és kijózanító kanyar az
Időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap Budapesten, a IV. kerületi Káposztásmegyeren. A választást az MSZP és a DK által támogatott Barrel Zoltán nyerte 56%-kal, a Fidesz az októberi vesztest, Jánszkyné Ulman Máriát indította, aki 24%-ot kapott.

Az Országgyűlés
A