Mint arról csepelhírek.blog.hu korábban már beszámolt, a csepeli Fideszes városvezetés új helyszínt keres a Németh Szilárd által kibrusztolt csepeli birkózócsarnoknak (korábbi cikkünk itt olvasható). Mivel összerúgták a port a Csepel SC Alapítvánnyal, ezért az mégsem adta át ingyen az önkormányzatnak a Nehézatlétikai Csarnokot, így a csepeli Fideszes városvezetés úgy látta jónak, ha a nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas óriási épületet a Kis-Duna partjára, Budapest egyik utolsó, még nem beépített folyópartjára építi. Az ügy pikantériája, hogy 2010 előtt Németh Szilárd pont abból kovácsolt politikai tőkét, hogy hevesen tiltakozott a Kis-Duna partjára tervezett lakópark és wellness központ ellen. Volt lakossági fórum, tiltakoztak civil szervezetek, itt járt Tarlós is személyesen tiltakozni a beruházás ellen.
Most mi történik? Németh Szilárd lapít, a Fidesz által gründolt civilek lapítanak, Tarlós lapít. A Kis-Duna partját meg szétverik?
- Apú-ú-ú! Mi az a nagy titok, amit 30 évre titkosítanak?
Egy ritka aljas cikk jelent meg március 16-án az egyik csepeli internetes hírblogon Útépítésre fordítják a Munkásotthon visszautasított 30 millióját címmel. Az írás szerzője valószínűleg a hírportál tulajdonosa, aki egyben a hírportál szerkesztője, a Fidesz csepeli elnöke, az önkormányzat alpolgármestere is. Fülkeforradalmi mindenes, akinek eszébe sem jutott, hogy az újságírói tisztesség megkövetelte volna a másik fél véleményének közlését is. Számomra kritikán aluli
"Na, gyere ki a ház elé!!!" - Így hangzott a visszautasíthatatlan, verekedésre szóló invitálás a hatvanas-hetvenes években a pesterzsébeti Csiliben vagy itt Csepelen, a Munkásotthonban, vagyis a Melósban. Vidéken egy jobb búcsúban, az esti bálon hivogatták így egymást a borgőzös legények, ha a kiszemelt lányt tánc közben lekérték vagy csak egyszerűen nem bírtak magukkal. Orbán Viktor jelenleg regnáló kormányfő még nem tart itt, de szélsebesen halad az úton...
Nemzetbiztonsági okok miatt titok - A konzervatív politikus és 17 évvel fiatalabb partnere egy ünnepi Liszt-koncertet látogatott meg, és a beszámoló szerint részt vettek egy szentmisén is. Ami még pikánsabbá teszi az utazást, hogy Hendéék nemcsak az 56-os forradalom évfordulóját ünnepelhették meg Párizsban, hanem miniszter partnerének születésnapját is.
„Borbély Lénárd polgármester januárban ittasan vezetett egy gépkocsit, és ezt a rendőrök leleplezték. Lebukásának nyilvánosságra kerülése óta Borbély egy szót sem szól arról, hogy miként áll az ügye, lezárult-e már a nyomozás, a felelőségre vonása, és annak mi lett a vége. Borbély hallgat arról is, hogy a polgármesteri ittas vezetésének milyen következményei lesznek Csepelen, ahol most (még) ő az első polgár…? Vagy Borbély most is arra vár, hogy egy hatósági döntést ismét befújjon a szél valamelyik szerkesztőségbe? Borbéllyal együtt szégyenpadra vonják Csepelt is? Arról majd kegyeskedik hírt adni a Borbély-Ábel-féle lakájmédia?” Erre nincs válasz