Házban-ház !? Balhé a Csepeli Piacon!
A fenti szóösszetétel akár találós kérdés is lehet. Ki tudja, hogy mi ez? Hát... nem sokan, az biztos. Mert erről senki egy keresetlen szó erejéig sem tájékoztatta a piacon dolgozó (kisember) kereskedőket, őstermelőket, de a vásárlókat meg még úgysem.
Péntek délután egy ismerősöm hívott fel: tudok-e arról valamit, hogy a Csepeli Piac őstermelői csarnokának déli részén igen szorgalmas munka folyik. Fúrnak, faragnak, a betont verik fel, s a helyhez egyáltalán nem illő, kifejezetten randa építmény felállításán serénykednek az oda kivezényelt munkások. Teszik ezt úgy nekiveselkedve, hogy a mellettük lévő boltok árusítását szinte ellehetetlenítették. Szállt a por, de szálltak a vásárlók és kereskedők fogai között kipréselt indulatos mondatok is. Egy szó mint, száz: a közönség nem hozsannázott…
A telefonon hallottak arra inspiráltak, hogy saját szememmel győződjek meg a helyzetről. Helyszíni tapasztalataim megdöbbentőek voltak!
A csepeliek közpénzéből megjelentetett, szócsővé lezüllesztett lap miért nem ír arról, hogy
Rezsi Szilárd most 10 millió forinttal szórakozik címmel a Magyar Narancs a következőket írja:
Hivatalosan ma hajnalban kettőről háromra kellett átállítani az órákat. Ezzel megkezdődött
Ittas vezetésének
A Fidesz-közeli Tarsoly Csabát, a Quaestor-birodalom vezérét (képünkön) csütörtökön késő délután szállították be a rendőrök. Tarsolyt a Népszabadság exkluzív fotója szerint ugyanúgy vezetőszáron vitték, mint az "elmúltnyolcév" vélt vagy valós ügyeinek szereplőit. Tarsoly ügyvédjének közlése szerint ügyfelét őrizetbe vették.
Vasárnap, azaz 2015. március 29-én hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk óráinkat, azaz 60 perccel rövidül meg a hétvégénk – hívja fel a figyelmet a hazai áramrendszert irányító állami Mavir. Az 1980 óta hazánkban is alkalmazott módszerrel áttérünk a nyári időszámításra. Így a több évtizedes gyakorlattal évente hazánk egynapi átlagos villamosenergia-fogyasztását takaríthatjuk meg – írja a cég.
Szerkesztőségünket ma délután arról értesítették, hogy újabb botrány van kerületünkben. Áll a bál a Csepeli Piacnál, a csarnokban. A létesítmény jobboldalán váratlanul egy fabódéval zárták el a járda egy részét a vásárlók és a kereskedők elől is. Mint megtudtuk, állítólag egy jövőheti rendezvény előkészületei folynak: Szabolcsból jönnek árubemutatóra, ahogy a feldúlt csepeliek mondják, pálinkát és mást is árusítanak majd az alakalmi bódéban csütörtöktől.
Értesüléseink szerint rendőrök és közterület-felügyelők fogadták a "díszkísérettől" megszeppent csepeli édesanyákat csütörtök délután Csepelen, a Szent Imre téren, az ereklyés zászló közelében . Az internet világában ugyanis gyorsan terjedt a híre annak, hogy a 17 órakor kezdődő képviselő-testületi ülésen a szülők - február 26. után - újra tiltakozni akarnak az óvodák szervezeti átalakítása, egyesítése ellen, mert nem látják biztosítva gyerekeik nevelését, gondozását. Lehet, hogy a városvezetők is is olvasták a meghívást? A világhálós bejegyzések szerint nagy a felháborodás az összevonás előkészületei miatt, de a jelenlegi magyar helyzet, a valós vagy vélt félelmek miatt a személyes részvétel kockázatát már csak kevesen vállalták.
- Apú-ú-ú! Azt írja a Csepeliek Hírmegmondója, hogy „felelős politikus nem veszi fel a kesztyűt, ha méltánytalan támadások érik”. És ha méltányos támadások érik, akkor felveszi? És ki dönti el, hogy mi méltányos és mi méltánytalan? És mér’ nem veszi fel a kesztyűt? Talán nagyobb lett a marka és már nem menne rá? Vagy félti, hogy bepiszkolja azzal, hogy előtte mindenbe beletenyerelt? Vagy a (szó)párbajkódex szerint a kihívásra válaszolni kell, különben erkölcsileg megsemmisül?
NÉMETH SZILÁRD
Nagy József, a Csepeli Munkásotthon Alapítvány kuratóriumi elnöke a
Ma délután öt órakor ismét képviselő-testületi ülés lesz a Szent Imre téri polgármesteri hivatalban. Nagy érdeklődéssel várjuk, hogy vajon Csepel polgármestere végre méltatja-e a választóit, a csepelieket arra, hogy részleteket áruljon el saját kínos ügyének állásáról, további személyes terveiről.