Kedvemre tesz, befogom a szám, ellenem tesz, kinyitom – erről ismerszik meg a hiteltelen vádaskodó. Annyit tudunk biztosan, hogy Simicska Lajos ilyen hiteltelen vádaskodó, aki évtizedeken át támogatta, pénzelte és a médiáján keresztül népszerűsítette azt az embert, akinek a hitelét most olyasmivel igyekszik megrendíteni, amiről ezen évtizedek előtt is pont annyit tudott, mint most. Simicska médiája sok tisztességes ember becsületébe gázolt már bele hiteltelen tényállításokkal. Orbán Viktor tisztességes ellenfeleinek semmi okuk nincs arra, hogy az ő hitelrontó törekvéseire támaszkodjanak.
Akinek fontosak a demokrácia és az emberi tisztesség normái és a haza érdeke, azoknak éppen elég érvük van Orbán Viktor ellen Simicska nélkül is. Sőt csak Simicska nélkül, hiszen a hiteltelen vádak a hitelesek hitelét is csorbítják. Amiben Orbán sáros – a 23 évvel ezelőtti székházpénzlenyúlástól az elmúlt évek közbeszerzési botrányaiig –, abban szinte kivétel nélkül Simicska is az. Ez a kétes erkölcsű úr azokban az ügyekben lehetne hiteles vádló, amelyekben önmagát is vádolja. Izgatottan várjuk.
Életszerű, hogy a kádári diktatúrában a katonaságnál erősen figyeltettek olyan nyíltan és harsányan rendszerellenes ifjút, amilyen Simicska volt. Életszerű, hogy a legközelebbi barátját utasították, írja le, amit tud róla. Kiszolgáltatott sorkatonától nem várható el, hogy ilyen utasításnak ellenszegüljön.
Elképesztő, hogy mi történik Magyarországon! Csak kapkodjuk a fejünk, és nézünk mint a moziban. Szerény blogunkban nincs lehetőség és megfelelő hely arra, hogy legalább a töredékéről beszámoljunk annak, ami ma történt.
Giró-Szász cáfol, Navracsics azonban megerősíti az információt.
Létezik olyan karton, amely szerint Orbán Viktor 1981-82-ben a katonai elhárítás társadalmi kapcsolata volt – olvasható az e heti HVG-ben.
Nem hiszünk a fülünknek. Miközben újabb hírek érkeztek a miniszterelnök jó barátjáról és harcostársáról, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterről, miszerint most már ásványvízkutakat és töltőüzemet is felvásárolt, az általa elnökölt futballakadémia pedig újabb kétmilliárd forintnyi állami támogatásból építhet fűthető edzőpályákat, szóval ezenközben Ferenczi Krisztina a Klubrádióban említett egy apróságot.
Az ötlet persze gránitszilárdságú európai alapokon nyugszik, ahogy a kormány összes többi piszkos trükkje is. Valóban, mi magunk is kapásból tudunk több olyan uniós tagállamot mondani, ahol a gyerekek készség- és képességvizsgálat után, vagy éppen egymásra épülő vizsgákat letéve lépdelnek végig a közoktatás grádicsain. Az ilyen példák és a most tervbe vett magyar megvalósítás között talán csak egy különbséget lehet tetten érni. A kultúrállamokban a felmérések célja az, hogy a gyerekek a nekik leginkább megfelelő iskolatípusba kerülhessenek. Minálunk pedig majd azt várják tőle, hogy egy korosztály jelentős része minél előbb hagyja el az iskolarendszert.
Válaszol: Horváth András volt adóellenőr:
Hudák Jánosnak, a Párbeszéd Magyarországért Párt csepeli önkormányzati képviselőjének írása: