ÁTRENDEZI A BALOLDALT A VÁLASZTÁS
A szavazatok nagy többségével győzött a Fidesz a 2014-es európai parlamenti EP-választáson. Az este 11 óra után közzétett adatok szerint - a voksok 99,99 százalékos feldolgozottságánál - a Fidesz-KDNP 51,49, a Jobbik 14,68, az MSZP 10,92 százalékát szerezte meg a voksoknak, a szocialistákat 9,76 százalékkal követi a Demokratikus Koalíció (DK), majd őket 7,22 százalékkal az Együtt-PM. Mindkét "új" pártnak sikerült tehát megugrania az 5 százalékos küszöböt, ráadásul az NVI adatai szerint az LMP is bejutott az uniós parlamentbe 5,01 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy a kormánypártok 12 uniós mandátumra tettek szert, a Jobbik 3 képviselőt küldhet az EP-be, az MSZP és a DK 2-2-őt, az Együtt-PM és az LMP pedig 1-1-et. Az első, 2004-es uniós voksoláshoz képest 10 százalékkal, a legutóbbi, 2009-es voksolással összehasonlítva pedig 7 százalékkal kevesebben járultak urnához, a választásra jogosultaknak 28, 92 százaléka vett részt a voksoláson. Ez jelentősen elmarad az uniós átlagtól, hiszen az a brüsszeli közlés szerint 43,11 százalékos volt.
Az MSZP elnöksége még az EP-választás estéjén felajánlotta lemondását, de az eredmények a baloldali összefogásban is alaposan megváltoztatják az erőviszonyokat és komoly hatással lesznek az önkormányzati választásra.
Az EP-választással kapcsolatos legfrissebb hazai és külföldi hírek, eredmények, értékelések, vélemények ITT OLVASHATÓK
RÉSZLETEK: