"Kormányzó urunk hosszan és keményen dolgozott azért, hogy a saját két kezével ásson akkora gödröt, amelybe Mária országa tokkal-vonóval együtt belepasszol. Nem csoda hát, hogy hiszünk neki...Magyarország Európában most a falu bolondjának nem mindig hálás szerepében domborít."
Sűrű, fekete felhők tornyosulnak illiberális vagy akármilyen államunk határainál. Nyájas olvasónk ezt a saját megfigyelései alapján is tudja, ám ha mégse tudná, elég, ha a nemzeti konzultáció kérdéseire futó pillantást vet.
Mit gondolunk arról, hogy Brüsszel Magyarországon is migránsgettókat akar létrehozni?, hangzik a negyedik kérdés, melynek olvastán az igaz hazafi hátán a szőr feláll. Nem, nem, soha, kiáltjuk egy emberként és oly erőteljesen, hogy tiltakozásunk megrengeti a Kárpátok bérceit, majd onnan visszaverődvén szívünkig hatol.
Brüsszel még több fegyvert küldene Ukrajnának, olvassuk a hatodik kérdésben, amely persze nem kérdés, kormányunk ugyanis a kérdés és az állítás közötti különbséget nem ismeri. Hiányzott az iskolából, amikor ezt tanították, van ilyen. Mi viszont okosak vagyunk, tehát tudjuk, hogy amit Brüsszel akar, az eleve bűnben fogant, tehát