Kalocsai Imre karikatúra sorozatának harmadik része:
Kalocsai Imre karikatúra sorozatának harmadik része:
Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el e magyar futball-válogatott pénteken este Amszterdamban. 8-1-re kaptunk ki a hazaiaktól vb-selejtező mérkőzésen. Mivel a románok és a törökök is nyertek, így a magyarok a csoport negyedik helyéről várják a vb-selejtező sorozat keddi zárómérkőzését, a Puskás Ferenc Stadionban Andorra ellen. Egervári Sándor együttesének így már csak matematikai esélye van arra, hogy megszerezze a pótselejtezőt érő második helyet.
Egervári Sándor szövetségi kapitány a meccset követő sajtótájékoztatón közölte, hogy a találkozó után jelezte Csányi Sándornak, a magyar szövetség (MLSZ) elnökének, illetve Vági Márton főtitkárnak, hogy a történelmi kudarc miatt távozik posztjáról. A sajtótájékoztatón helyet foglaló Vági Márton főtitkár elmondta, elfogadták a lemondást és kedden az Andorra elleni vb-selejtezőn az eddigi pályaedző, Csábi József irányítja majd az együttest. A válogatottnak nem sikerült a legutóbbi selejtezőkön úgy teljesítenie, ahogyan azt a közönség elvárja - magyarázta meg a lemondást Egervári.
A meccsről azt mondta, hogy "a holland csapat ma minden tekintetben felülmúlt minket, kiválóan játszottak, mi azonban gyatra teljesítménnyel asszisztáltunk ehhez."
Nagy érdeklődés mellett nyílt meg tegnap a Csepeli Munkásotthonban a 85 éves Réti Pál Fotóklub jubileumi kiállítása. A 21. kerületi hírhatár így számolt be a rangos művészeti eseményről, amelyen a helyi közélet nem kívánt hordaléka, a Munkásotthon megmaradásáért vívott ádáz küzdelem új, kedvező fejleménye is teret kapott:
85 tevékeny esztendőre tekinthet vissza a Csepeli Fotókör, azaz mai nevén a Csepeli Munkásotthon Réti Pál Fotóklubja. Az évfordulót a Galéria 21-ben október 10-én megnyitott és november 11-ig látható kiállítással köszöntik, A kiállítás megnyitására időzítették annak a 100 oldalas, színes kiadványnak a megjelenését is, amely a 85 esztendő összefoglalóját adja.
A kiállítás nyitórendezvényén Szegedi Péter, a Galéria 21 vezetője mondott bevezető gondolatokat, majd - az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeinek fellépése után - átadta a szót Nagy Józsefnek, a Csepeli Munkásotthon Alapítvány Kuratóriuma elnökének, a ház korábbi igazgatójának.
Nagy József beszédét teljes terjedelmében közöljük:
Ma ismételten abban a megtiszteltetésben volt részem , hogy elmehettem a feleségemmel a csepeli piacra . Kivételesen semmi nehéz dolgot nem akart vásárolni és megengedte ,hogy az autóban ülve várjam meg ! Nézelődésem közben megdöbbenéssel látom , hogy a csepeli piac homlokzatán nem a magyar zászló leng hanem a székely zászló!!!
Csak ülök és különböző gondolatok cikáznak az agyamban ! ( Többek szerint egy csiga sebességével !)
Tudom , sokak számára nem lesz szimpatikus amit most leírok !
Vajon most melyik országban élek ?? Vajon mennyire vagyok fontos a saját hazámban?? A szívemnek mely lobogóért kell hogy megdobbanjon ??? Miért kell nekem aki itt született és nőtt fel ,öregedett meg hazámban másodrangú állampolgárnak éreznem magam ??
Nem döntött még a csepeli önkormányzatot vezető Németh Szilárd, aki a pártban a rezsicsökkentést védő munkacsoport vezetőjeként futott be gyors karriert tavasz óta. A politikus a hvg.hu-nak azt mondta, választókerületi elnökként adódna, hogy ő lesz az egyéni képviselőjelölt, de „a végső szót a pártelnök mondja ki, én mindenesetre tudnék rátermett utódot találni a helyemre Csepelen, az egyik alpolgármesterem személyében".
"Nem leszek szavazógép" - sértett fideszesek távoznak a parlamentből címmel a HVG.HU összeállítást közöl. Ebben a következőket írják:
Van olyan ország, ahol a politikai ellenlábas lejáratására minden eszköz bevethető, kampányszempontoknak megfelelően időzítenek eljárási cselekményeket, és addig izzadnak, amíg, még ha gyenge lábakon álló váddal is, el nem ítélnek egy kívánt személyt.
Van olyan ország is, ahol eldönti a politika, melyik energiacégből kellene kiszorítani a külföldi befektetőt, és ezért nincs olyan eszköz, amelyet be ne vetnének, nincs az az ár, amit meg ne fizetnének.
És van olyan ország, ahol ez a két folyamat egyszerre zajlik. Olyan is, ahol a kettő össze is kapcsolódik. És van, amikor két ilyen ország szembetalálja magát egy ilyen ügyben.
Szeptembertől számos, Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár nevéhez köthető változtatás lépett érvénybe: ezek egyike az, hogy az iskolás gyerekeknek délután 16 óráig elvileg kötelező az iskolában maradniuk. Sokak szerint semmilyen feltétele nincs meg annak, hogy ezt az időt valódi tartalommal töltsék meg az intézmények.
A megkérdezett Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyei iskolák többségében a tanárok értelmetlennek tartják a délutáni iskolát. Jellemző egyébként, hogy névvel egyikük sem mert véleményt formálni. Volt, aki elmondta: igazgatója ugyan nem tiltotta meg a nyilatkozatot, ám figyelmeztette, hogy az iskolának és a pedagógusnak sem tenne jót, ha bírálná a jelenlegi gyakorlatot.
Elindult Pesterzsébeten a Kishangya Focisuli, ahova
sok szeretettel, még több labdával és vidám edzésekkel várják az ovis és kisiskolás gyermekeket.
A Focisuli célja nem profi sportolók kinevelése,
hanem a gyerekek mozgásra szoktatása, a sport megszerettetése. Részletek:
A Csepeli Munkásotthon Réti Pál fotóklubja megalakulásának 85. évfordulóját ünnepli az idén. Ebből az alkalomból október 10-én, csütörtökön este hat órakor jubileumi kiállítás nyílik a Munkásotthonban. Megnyitó beszédet mond: Nagy József, a Csepeli Munkásotthon alapítvány kuratóriumának elnöke. A műsorban fellépnek az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai. A tárlatot november 6-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A klub tagjairól és fotóiról itt látható összeállítás. A kiállítás támogatói:
- Elfogták az ároktői banda két tagját
Szerdán kora este Svájcban elfogták az ároktői banda két tagját, akik korábban házi őrizetből szöktek meg. R. Elemér és fia, R. Henrik október 5-én szökött meg otthonából – idézte fel a Blikk, amely szerint a két férfit most külföldön fogták el. Az ORFK nem sokkal később közleményt is kiadott, e szerint a két férfi kézre kerítéséhez a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) külföldi segítséget is igénybe vett, a szökevényeket végül a Svájci Szövetségi Rendőrség célkörözési egysége fogta el a svájci Oftringenben. (MTI)
Orbánék nagy pofont kaptak az EKB-tól
Több kifogást is megfogalmazott az Európai Központi Bank (EKB) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonásáról szóló jogszabályok miatt. A frankfurti intézmény szerint az új szabályok súlyos aggályokat vetnek fel az MNB pénzügyi függetlenségével kapcsolatban, ráadásul a kormány nem várta meg az EKB-véleményt a módosítások elfogadása előtt. (hvg.hu)
Általam vezetet gépkocsiban utaztunk annak idején, Tóth Mihály polgármester, Orosz Ferenc alpolgármester és szerénységem. Egy vidéki megbeszélésre igyekeztünk mindhárman. Megcsörrent a mobil telefonom. Ági, az egyik ágazatvezető hívott. Megbeszéltük azt, amiért keresett, de mivel ismerős hangokat hallott a háttérben, mielőtt befejeztük volna a beszélgetést, gyanakodva megkérdezte, hogy kivel utazom. Mikor elmondtam, hogy kik az útitársaim, felkiáltott: " És, ha valami ér benneteket, ki fog a hivatalban aláírni?"
Kornai Jánostól 1980 óta tudhatjuk, hogy az államosítás egyenes következménye a hiány. A „létező szocializmus" központi tervgazdálkodásában akkor és ott kezdett enyhülni az árucikkek és a szolgáltatások hiátusa, amikor és ahová beengedték a piacnak legalább a halvány mását.
Akkor a piac harapdált ki mind nagyobb darabokat a tunyán elhájasodott népgazdaság testéből, ma ennek a fordítottja látható: az orbáni etatizmus zabálja fel mind féktelenebbül a szabadpiacot. Most is ellátási zavarok várhatók. Ahogyan az államosított oktatás előírja a tanterveket, úgy fogynak az önálló, szabad gondolatok. Ahogyan az államtitkár nevezi ki az iskolaigazgatókat, úgy nyílik út a kontraszelekció előtt, s támad hiány autonóm tantestületekből.
Az önkormányzat hírportálján közölt információ szerint dr. Kreisz Károly 2013. október 6-án, életének 79. életévében elhunyt.
Dr. Kreisz Károly a Csepeli (Weiss Manfréd) Kórházban eltöltött több évtizedes sebész főorvosi, tevékenysége során csepeliek ezreinek segített a gyógyulásban, nagy szakértelemmel és emberséggel. Számos közéleti munkája mellett, mint a Csepel SC labdarúgó szakosztályának sportorvosa lett méltán népszerű és elismert szakember. Az önkormányzat képviselő-testülete 2007-ben díszpolgár címet adományozott a köztiszteletben álló főorvosnak.
Dr. Kreisz Károly temetéséről később intézkednek.
Újabb lépést tett előre a csepeli futball azzal, hogy a 2012-2013-as idényt követően sikerült meghosszabbítani harmadosztályú tagságát. Csepeli születésű, a klubhoz ezer szállal kötődő emberként (a nagymamám itt volt szertáros, nagyapám és édesapám pedig itt futballozott ) nagy vágyam volt, hogy poraiból feltámasszuk és újra életet leheljünk a csepeli labdarúgásba.
Abban a szerencsében lehet részem, hogy annak az egyesületnek vagyok a tulajdonosa, amelynek világéletemben szurkoltam. Megtiszteltetés volt az is, hogy tavaly - a történelme során számos olimpiai-, világ- és Európa-bajnokot adó – egykori Csepel SC 100 éves jubileumi ünnepségén én mondhattam beszédet.
Németh Szilárd fideszes polgármester, a rezsikommandó parancsnoka pontosan tudja, de egy mukkot sem szól róla, hogy a csepeli önkormányzati lakások lakbérei átlagban 183-184 százalékkal emelkedtek 2010-hez képest
„Ha harc, hát legyen harc” – szól a mondás. Utálom a harcot. Még verekedni sem szerettem soha. Ráadásul nem én kezdtem. Hazánk Kedves Vezetője hirdette meg, s ennek keretében, november 1-től ismét csökkentik a rezsinket. Most éppen 11,1 %-kal, mondja Németh Szilárd harctéri rezsicsökkentési kommandós parancsnok. Akkor legyen. A csepelujsag.blog.hu oldalain már többször foglalkoztam állításaival, legutóbb éppen október 1-én. A „Nagy Honvédő Rezsiháborúzók elvakultsága és országjáró vakítása” című írásban elsősorban az áram- és a gáz-, illetve a távhőár 2010 utáni változásainak bemutatásával bizonyítottam, hogy csak most kapjuk vissza azokat az összegeket, amelyekkel 2011-ben és 2012-ben emelték a háztartási energiaárakat. 2010 óta azonban nem csak az energiakiadásaink nőttek az országban, és ezen belül Csepelen. Például a lakbér is. Igen, a lakbér, amely ugyancsak része a rezsinek. Csepelen már 2011-ben emelte a Fidesz, amiről most kevés szó esik. Nézzük a számokat:
Kutyák összeírása, ároktisztítás, fűtési veszélyek, mustgáz, „gázos” közvélemény-kutatás
Kutyatulajdonosok figyelmébe! Dr. Szeles Gábor jegyző tájékoztatása szerint a csepeli önkormányzat ebösszeírást végez. Az adatszolgáltatás elmulasztói nagy összegű büntetésre számíthatnak. Az adatszolgáltatás megkönnyítése érdekében nyomtatvány áll rendelkezésre 2013. évi Ebösszeírás (ADATLAP Budapest XXI. Kerületben tartott ebről) címmel, melyet minden egyes kutyáról (ebenként egy példányban) szükséges kitölteni. Az adatlap letölthető innen, illetve beszerezhető hivatali időben a polgármesteri hivatalnál, és szükség szerint szabadon sokszorosítható. Az olvashatóan kitöltött, és a felelős állattartó aláírásával ellátott adatlap a városrendezési iroda környezetvédelmi csoport részére beküldhető postai úton, illetve leadható személyesen ügyfélfogadási időben. További információk az adatlap hátoldalán olvashatók, illetve a 427-6286 és a 427-6287 hivatali telefonszámon kérhetők.
A jelenlegi fideszes önkormányzati vezetők hivatalba lépése óta – ez a fővárosban egyedülálló – a csepeli helytörténeti gyűjtemény zárva tart.
Sem a gyerekek, sem a felnőttek nem látogathatják, aki arra jár, zárt kaput talál.
Az önkormányzat a gyűjtemény zárva tartásával alapvető bázisától fosztotta meg a gyűjtemény megalapításában, bővítésében tevékenyen közreműködő Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesületet.
Közösen demonstrálnak a demokratikus ellenzéki pártok október 23-án. A Műegyetem rakpartnál várhatóan Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc is ugyanazon a színpadon mond majd beszédet.
„A szabadság összeköt 1956 – 2013" címmel a Műegyetem rakparton fog közös demonstrációt tartani a demokratikus ellenzéki oldal szinte mindegyik pártja – ezt Juhász Péter, az Együtt-PM egyik társelnöke jelentette be, miután tárgyalt a többi párt képviselőjével. A Milla elnöke az egyeztetés után elmondta: a résztvevő szervezetek (így az MSZP, az Együtt-PM, a DK, a Szocdemek, a Liberálisok és a SZEMA) azonos időtartamban szólalhatnak majd fel, a szónokok listája azonban egyelőre még nem végleges.
A Fidesz és az Orbán-kormány félhivatalos lapja a következőket közölte:
B. Oszkár kick-box világbajnok volt az egyik késelő a csepeli szórakozóhelyen – írja a Blikk. A bulvárlap beszámolója szerint a férfit hétfőn este fogták el a hatóságok. „Rajta kívül elfogtuk B. Rolandot, és keresünk egy harmadik férfit, aki még szökésben van” – mondta el a BRFK sajtóügyeletese a Blikknek. Mint ismeretes, péntekről szombatra virradó éjszaka Budapesten, a XXI. kerületi Erdőalja utcában, a Tréning nevű szórakozóhelyen lerohanta egy négyfős banda a biliárdozással idejét múlató D. Attilát és É. Zoltánt. Késsel estek nekik, mindkét férfi életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A támadóik nyakukon, mellkasukon, combjukon és hátukon kaszabolták össze őket. Csak vasárnap reggel lehetett kihallgatni a sérülteket, akkor árulták el, kiket ismertek fel támadóikban.
Fontos lépésre készül Szenteczky János, az MSZP csepeli szervezetének elnöke, önkormányzati frakciójának vezetője. A szándékát jelző, "A csepel.info fantomja" című írását változtatás nélkül ismertetjük meg olvasóinkkal:
Több, mint négy éve hirdeti magát csepeli hírforrásnak egy impresszum nélküli blog-oldal az Interneten. Több, mint négy éve enged teret a mocskolódásnak és uszításnak, illetve ad kimeríthetetlen lehetőséget a helyi fideszes képviselőknek és aktivistáiknak, hogy a névtelenség mögé bújva szidhassák, illetve rágalmazhassák a baloldali gondolkodású csepelieket. És mindezt büntetlenül tehették, mert a rendőrség nem talált fogást a „tulajdonos nélküli" honlapon. Eddig!
Mesterházy Attila is ott lesz a demokratikus ellenzék közös nagygyűlésén október 23-án. Az MSZP elnök-frakcióvezetője lapunknak elmondta: amennyiben a résztvevő pártok úgy döntenek, ott áll majd a színpadon és beszédet is mond, hiszen itt az idő, hogy Orbán ellenzéke erőt mutasson. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője hétfő reggel jelentette be, hogy Gyurcsány Ferencet is meghívta az összellenzéki megmozdulásra.
Ma a Milla irodájában egyeztetnek a demokratikus ellenzéki pártok arról, hol és hogyan emlékezzenek október 23-ra. Mesterházy Attila a Népszavának elmondta: a szocialista párt ott lesz a közös nagygyűlésen és tagjait, szimpatizánsait is arra kéri, hogy menjenek el a megmozdulásra. A pártelnök-frakcióvezető kijelentette: ha a nagygyűlés szervezői úgy döntenek, hogy a résztvevő szervezetek vezetői szólaljanak fel, beszédet is mond az ünnepen.