"...hála az előkészítésben részt vevő számos hazai és nemzetközi szakértőnek, önkormányzati- és vagyonkezelői- vagy éppen pénzintézeti munkatársaknak, a társasházak vezetőinek és tulajdonosainak és nem utolsó sorban a 2004-2010 közötti szocialista kerületvezetésnek Ön ma ott állhat minden egyes projektelem megnyitóján, vagy átadási ünnepségén. Ezért is tartom nagyon visszataszítónak a burkolatlanul unió-ellenes kormányhirdetést például a Templom utca sarkán, közel ahhoz a területhez, ahol jelenleg egy uniós projekt, a Csepel Kapuja beruházásai zajlanak." Ezeket a sorokat olvashatjuk Szenteczky János legújabb blogbejegyzésében, miután részt vett egy Szent Imre téri fórumon, amelyen a társasházi közös képviselőket győzködte Németh Szilárd fideszes polgármester. Az MSZP csepeli szervezete elnökének írását az alábbiakban közöljük:
Október 12-én reggel 8-kor riasztást kaptak a csepeli tűzoltók, hogy tűz van a Tas utcában. Mint kiderült, nem volt nagy baj, csak egy kb. 3 négyzetméteres területen égett a szemét. A helyszínre egy tűzoltóautó vonult ki a csepeli tűzoltólaktanyából. Körülbelül negyed óra múlva azonban újabb riasztás érkezett.
Semjén Zsolt 1992-ben megvédett szociológusi diplomamunkája jelentős átfedést mutat az egy évvel korábban doktori fokozattal jutalmazott teológiai értekezésével. A diplomamunka többoldalnyi átvételt is tartalmaz egy magyarra fordított német műből. Később a kereszténydemokrata pártvezér egyetemi dolgozatainak szövegét nagymértékben felhasználva több tanulmányt is publikált. "Nem plágium, hanem provokáció, mindenki számára hozzáférhetőek Semjén Zsolt szakdolgozatai" -
Társadalmunk legnagyobb problémája a létbizonytalanság. A növekvő munkanélküliség, a munkahely elvesztésétől való félelem, a megélhetés mindennapi keservei, – egyre több embertársunk mindennapi gondjai. Csepelen talán még inkább. Az elmúlt két évben a Fidesz vezette önkormányzat nem tett semmit a helyi megoldások érdekében. Igaz, választási programjuk sem ígért sokat, mindössze egy gyenge félmondatra tellett: „Megőrzendő érték…a munkahelyteremtő és környezetkímélő ipar;…”. /2010. szeptember 24., Csepel újság/ Megőrzés helyett leépítés lett.
Most már csak kicsi lepődéssel elegyes értetlenkedéssel, figyelem, hallgatom, olvasom a találgatásokat, latolgatásokat: ez most mi? Ez most milyen? Mi van benne? Mi a titka? Miért csinálja? Mit gondol? Mit érez? Kihez hasonlatos? Okos-e, avagy ravasz? Esetleg idióta? Kire hajaz? Horthyra? Kádárra? Hitlerre? Francóra? Mussolinire?
Vasárnapra virradóra az LMP csillebérci kongresszusának delegáltjai titkos szavazással úgy döntöttek, hogy a párt nem csatlakozik az Együtt 2014 mozgalomhoz. (
Még középiskolás koromban hallottam ezt a közkedvelt viccet Oltvai tanár úrtól a Kossuth Technikumban. Arra a kérdésre ugyanis, hogyan lehet egy oroszlánt fogni, a válasz az, hogy: fogj két oroszlánt és engedd el az egyiket!
Néhány nappal 95. születésnapja előtt, november 14-én elhunyt Kovács Sándor „Suhu", aki a magyar kajak-kenu sport kezdeteinek egyik ismert, közkedvelt, tevékeny résztvevője volt.