Budapest, 2012. július 20., péntek (MTI) - Bizonyítottság hiányában megszüntette a Központi Nyomozó Főügyészség a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő ellen hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott nyomozást az úgynevezett Sukoró-ügyben. Öt ember ellen ugyanakkor vádat emeltek. A Polt Péter-féle ügyészség így magyarázkodott:
Az MSZP szerint Orbán Viktor valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt nyilatkozhatott úgy a közelmúltban, hogy a kormány megvédte a nyugdíjakat, emelte a béreket és a megszorítások helyett újjászervezte az országot.
Budapest, 2012. július 18., szerda (MTI) - "Hinnünk kell, ha megépül a paplak, lesz majd hozzá pap is, ha állni fog a templom, lesznek benne hívek is" - fogalmazott Kövér László házelnök szerdán, az újjáalakítása háromszázadik évfordulóját ünneplő Csepel országzászló-emlékművének avatásán, arra utalva, hogy az új emlékmű remélhetőleg kiváltja majd az emberek emlékezetét.
Az MTI, BKV és a csepeli polgármesteri hivatal jelzése szerint ma délután három és hét óra között egy
Sok vidám percet fog még okozni ez a díszes tábla. Olvasónktól kaptuk a fotót róla, amelyet a Weiss Manfréd (korábbi Szabadkikötő) úton készített. A táblát a budapesti Belvárosból hazatérő csepeliek és az ideérkező vendégek, átutazók láthatják a csepeli HÉV mellett, az autóút szélén: Németh Szilárd fideszes polgármester kedvenc rögeszméinek állít emléket.
Úgy tűnik, a Fidesz hatalom egyre többször használja a kollektív bűnösség elvét. Ha a társadalom bizonyos csoportjaiban előfordulnak olyanok, akik nem jogkövetően viselkednek, akkor ahelyett, hogy őket vonnák felelősségre, mindenkit megbüntetnek, kivétel nélkül - olvashatjuk a 
Új rovatunk a következőkben – a csepeliek teljes körű tájékoztatása érdekében –, lapszámról-lapszámra, sorra veszi azokat a híreket, eseményeket, amelyek a XXI. Kerületi Önkormányzat Csepeli Hírmondó című lapjába nem fértek bele.
A polgármesteri hivataltól 163, a Csepeli Városgazda Zrt-től 11, a Csepeli Városkép Kft-től 15, az Oktatási Szolgáltató Intézménytől 75, a humánszolgáltatások igazgatóságától 60 millió forintot vont el a fideszes vezérkar július 10-én. Miközben a kabinetfőnök felügyelőbizottsági tagságot is kapott, újabb és újabb embereket rúgtak ki az önkormányzattól . A kirúgók (képünkön) saját fizetésüket viszont változatlanul hagyták. Minimális bruttó jövedelmük júliusban a következő:
Kis híján világraszóló botrány részese, szenvedő alanya lett a hét végén Angliában Veres Richárd, a kiváló csepeli sportoló, többszörös kickbox Európa- és világbajnok. Óriási megtiszteltetés érte a népszerű fiatalembert: Kassai Viktor labdarúgó bíróval és másokkal együtt tagja lett annak a magyar sportolói csoportnak, amelynek részt vevői már angol földön az olimpiai lángot vihették egy-egy néhány száz méteres szakaszon.
Horváth Gyula írja Ne csinálják című cikkében: