CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Könyörtelenül, minden ok nélkül?

2011. május 05. 22:44 - Szerkesztő73

A csepeli kettős gyilkosságról szóló büntetőper legújabb fejleményei, média visszhang.

A csütörtöki események:
„Deme szerint őt eleinte nagyon jó viszony fűzte Takácshoz, és kapcsolatuk csak a pénzügyek miatt romlott meg. A vádlott többször is hangsúlyozta: amikor a lövések után meglátta a földön fekvő Takács lábát, hangosan kifakadt: ’Mi lesz velem nélküled, Józsi!’ Ennek az állítólagos kifakadásnak azonban nyoma sincs azon a hangfelvételen, amelyet a gyilkosság előtt, alatt és után forgó, a másik áldozat zsebében megtalált diktafon rögzített. Deme nem tudott magyarázatot adni arra, hogy lehet ez.”
Az index.hu riportere, Janecskó Kata írja ezt a részletet abban a tudósításban, amellyel a csepeli kettős gyilkosság második tárgyalási napjáról számol be. A Fővárosi Bíróságon zajló büntető per felkavaró, kegyetlen és elképesztő részletekkel szolgált május 5-én is. Megszólalt az eddig hallgatag Kun Tamás elsőrendű vádlott, (az iskolagondnokot a tudósítás folyamatosan K.Tamásként említi). Deme Gábor gazdasági igazgató, a másodrendű vádlott pedig védekezésként továbbra is az egyik áldozatot, a pisztolylövésekkel megölt Takács József intézményvezetőt illeti megdöbbentő vádakkal. Deme miként az első tárgyalási napon, úgy a másodikon is bevonta a perbe a politikát: a korábbi párttársairól saját vallomásában, bizonyítékok nélkül, elképesztő dolgokat állított. A per részletei az index.hu tudósítása szerint a következők:
Tovább
Szólj hozzá!

Vér, vád, vagdalkozás, gyalázkodás: a csepeli tragédia

2011. május 04. 12:39 - Szerkesztő73

Kettős gyilkosság: csütörtökön folytatják Deme Gábor meghallgatását – Összefoglaló az első tárgyalási napról
 
A várakozásnál csak az indulatok voltak nagyobbak 2011. május 3-ig, a csepeli kettős gyilkosság bírósági tárgyalásának megkezdéséig. A külső szemlélőknek – és ők vannak döntő többségben – teljesen érthetetlen, hogy a magyar bűnügyi történetben teljesen egyedülálló bizonyítékok (hangfelvétel, a sikkasztás teljes dokumentációja, stb.) ellenére a tragédia bekövetkeztétől miért kellett több mint két évet (28 hónapot!) várni az első tárgyalási napra. A kezdés folytatása a 2009. január 7-i tragédiának, de most már nem kell várakozni, zajlik a büntető per. Az indulatok azonban most csapnak igazán magasra, egyelőre „csak” Csepelen, de már látható: sokan, nagyon sokan érdekeltek abban, hogy a gyilkosság vádlottjainak irhamentő vagdalkozásából politikai tőkét kovácsoljanak maguknak. A XXI. kerületi önkormányzat hivatalos honlapja, a csepel hu. eltüntette a hírei közül a Fidesz-kormány legszorosabb irányítása alatt álló Magyar Távirati Iroda (MTI) tény- és tárgyszerű tudósítását. Nekik már az is kevés volt. Nekik Deme Gáborra, a gyilkosság egyik vádlottjának vádjára van szükségük a címadáshoz. Úgy mint a Fidesz helyi szócsövének, a csepel.infónak a kegyeletsértő gyalázkodókra. És ez még csak a kezdet…
 
A Csepel újság a hagyományaihoz híven a tényeket fogja közölni. Nem volt és most sincs okunk a tények elhallgatására, manipulálására. Elérhetővé teszünk minden hírt, tudósítást, publicisztikát, ami a büntető perről tudósít, még azokat is, amelyekkel nem értünk egyet. A Csepel újság ezt tette már akkor is, amikor papíron, nyomtatásban jutott el 35 ezer csepeli címre a tragédia hírével 2009-ben, és ezt tesszük most is a bírósági tárgyalás fejleményeiről beszámolva  - a világháló segítségével.
 
A következőkben az első tárgyalási nap összefoglalójaként az index.hu hírportál tudósítását közöljük. Egy kattintással azonban blogunkról elérhető most és a továbbiakban is a magyar média összes beszámolója csak úgy mint a fideszes irányítású XXI. kerületi önkormányzat cenzúrázott, megcsonkított honlapja,  valamint a gyűlölködő véleményektől hemzsegő helyi Fidesz-szócső.
Tovább
Szólj hozzá!

Csepeli kettős gyilkosság: megkezdődött a bírósági tárgyalás. Ismertették a vádiratot. Kun Tamás nem tett vallomást, Deme Gábor tagadja bűnösségét a gyilkosságban, de elismeri a sikkasztásban

2011. május 03. 13:11 - Szerkesztő73

   A legfrissebb hírek a Fővárosi Bíróságon folyó büntető perről KATTINTÁS UTÁN ITT OLVASHATÓK                                                                 

Az első hír a tárgyalásról: MTI - 2011. 05. 03. 11 óra 28 perc: Az emberölés elkövetésével vádolt biztonsági őr, Kun Tamás elsőrendű vádlott nem tett vallomást a csepeli kettős gyilkosság kedden megkezdődött büntetőperében a Fővárosi Bíróságon. Az 54 éves férfi a nyomozás során korábban sem tett részletes vallomást, csupán előzetes letartóztatásának meghosszabbításakor beszélt a bírónak arról, hogy egy csuklyás férfi követte el a gyilkosságokat, ő ártatlan. A keddi tárgyaláson az elsőrendű vádlott annyit mondott, hogy terrorizálják, és így nem tud vallomást tenni.

A tárgyalás a bűnsegédként megvádolt Deme Gábor meghallgatásával folytatódik, ő szintén tagadja bűnösségét.

Az origo.hu hírportál HELYSZÍNI FOTÓI A TÁGYALÓTEREMBŐL

Deme ügyvédje, dr. Ruttner György a vádirat-ismertetés után
Tovább
Szólj hozzá!

Csepeli kettős gyilkosság: előre kitervelten, aljas indokból

2011. május 02. 19:54 - Szerkesztő73

Kedden megkezdődik a bírósági tárgyalás 

Előre kitervelten, aljas célból, több emberen elkövetett emberölés vádjával áll bíróság elé május 3-án Kun Tamás és Deme Gábor. A Csepel-sziget alapítványi iskola igazgatójának és egyik helyettesének halálával végződött vérengzés indítékát Deme védője szerint nem sikerült feltárni, még azt sem sikerült tisztázni, hogy pontosan mi és hogyan történt. A vádhatóság szerint a vád törvényes, megalapozott, a bizonyítékok egyértelműek. (Népszabadság, 2011. 05. 02. 16 óra 20 perc)

 Több mint két évvel a nyomozás kezdete után
Tovább
Szólj hozzá!

Takács Mónika a szemébe akar nézni azoknak, akik elvették édesapja életét!

2011. május 02. 19:26 - Szerkesztő73

Szemébe akar nézni azoknak, akik elvették édesapja életét! Takács Mónika – aki a csepeli kettős gyilkosság egyik áldozatának, Takács Józsefnek a lánya – lelke 2009. január 7-én történt borzalmas tragédia óta nem nyugodott meg. (Blikk, 2011. május 02. 16 óra 29 perc)

 
A gyászolók igazságot követelnek, és
Tovább
Szólj hozzá!

Leszavazták Borbély Lénárdot, a korrupció vádjával játszadozó fideszes alpolgármestert!

2011. május 02. 11:27 - Anzágo

 Erről a hivatalos XXI. kerületi hírközlők, tájékoztatók mélyen hallgatnak.

Kézzel-lábbal tiltakozik a cenzúra vádja ellen a XXI. kerületi önkormányzat jelenlegi fideszes vezetése, de a tények újra és újra bizonyítják: könyörtelenül működik a piros plajbászos gépezet a Szent Imre téren.
 
Még május elseje előtt olvasóinktól arról értesültünk, hogy a fideszes vezetésű XXI. kerületi önkormányzat legutóbbi, április 28-i képviselő-testületi ülésén leszavazták Borbély Lénárd fideszes alpolgármestert (képünkön csíkos pólóban). Mi magunk is kételkedtünk, hiszen kétharmados többsége van a Fidesznek nemcsak a Parlamentben, hanem a XXI. kerületi képviselő-testületben is. Ezért megnéztük a leghivatalosabb szócsövet, a www.csepel.hu – t, ám ott erről egy szót sem szólt a tudósítás. Van szó fákról, virágokról, tücsökről és bogárról, meg arról, hogy Borbély Lénárd előterjesztései mint kés a vajon,úgy mentek át a képviselők szűrőjén, de arról, hogy leszavazták volna bármely indítványát, hát arról egy szó sincs. De mit ad az ég meg az internet (különösen ez utóbbi!)? A nem rég dolgozni kezdett 21.kerületi Hírhatár című világhálós portál tárgyszerűen számol be arról, amiről a fideszes helyhatósági szócső (csepel.hu) és hűséges, kritikátlan visszhangja (csepel.info) egy nyikkot sem szól. Idézzük a 21. kerületi Hírhatárt: „Egy helyiségbérleti ügy kapcsán keletkezett nézeteltérés a Fidesz-KDNP frakción belül a képviselő-testület április 28-ai ülésén, amikor a testületben nem sikerült elegendő támogató szavazatot szereznie Borbély Lénárd alpolgármester frakcióvezetőnek, így a szavazás eredményeként a képviselők 8 igen, 9 nem és 4 tartózkodás mellett elutasították előterjesztését.” Ha megnézzük az eredeti előterjesztést, akkor látható, hogy egy „kis ügyről” van szó. Teljességgel érthetetlen, hogy a magát az igazság bajnokának feltüntető, többszörös feljelentő és egyszeres vádlott Borbély Lénárd alpolgármester miért tette ki magát a korrupció gyanújának, amikor saját tiltó határozatát akarta megváltoztatni a szabályt sértő vállalkozó javára.
 
Volna, sőt van itt még sok megválaszolásra váró kérdés, amelyekre később majd visszatérünk. Elsőként azonban nézzük az eseményeket. A történtekről – köszönetet mondva a 21.kerületi Hírhatárnak – a csepel.hu-ról „kimaradt”, tényközlő tudósítást ismertetjük:
Tovább
Szólj hozzá!

Gyurcsány Ferenc mellett kiállt az MSZP választmánya

2011. április 30. 19:38 - Anzágo

 Egyhangúlag meghozott állásfoglalásban állt ki Gyurcsány Ferenc mellett az MSZP választmánya szombaton. Simon Gábor elnök a testület ülése után újságíróknak azt mondta, az ártatlanság vélelmén túl is hisznek a volt kormányfő ártatlanságában. A választmányi állásfoglalás szerint a Fidesz maga alá gyűri az igazságszolgáltatást, és adminisztratív eszközöket felhasználva akar leszámolni politikai ellenfeleivel.

Szólj hozzá!

Elítéli az erőszakot a Csepel FC vezetősége

2011. április 30. 12:44 - Szerkesztő73

 

Enyhén szólva sajátságos állásfoglalást tett közzé pénteken Katona Csaba, a Csepel FC Kft. résztulajdonosa, miután csaknem egy hete sajnálatosan botrányos események főszereplője volt Tökölön néhány magáról megfeledkezett csepeli szurkoló. A résztulajdonos egy héttel a botrány után elítéli a verekedést, az erőszakot, ugyanakkor, ezt írja a történtekről.: A médiában megjelentek csak alapjaiban fedik a valóságot. Igen erősen fel lett fújva, és egy ócska bulvár cikk készült belőle. A teljes állásfoglalásban ez olvasható:

Tovább
Szólj hozzá!

Tiltakozás, szolidaritás, összefogás a koncepciós eljárás ellen

2011. április 30. 12:07 - Anzágo

 A negyvenes évek végén a koncepciós perekkel ért véget a rövid ideig tartó demokrácia. Akkor külső hatalom kényszerítette Magyarországra a demokrácia felszámolását, a koncepciós pereket. Ma, saját hatalmától megrészegülve, ugyanezt teszi a „nemzeti ügyek kormánya”… Aki ebben a gyalázatban bármi módon közreműködik, az  – pártállástól függetlenül – az új önkényuralmat szolgálja.– Többek között ezek a sorok  olvashatók abban a tiltakozásban, amelyet a Magyar Demokratikus Charta juttatott el az MTI Országos Sajtószolgálatához (OS) azt követően, hogy az ügyészség eljárást indított Gyurcsány Ferenc, korábbi miniszterelnök, az MSZP egykori elnöke ellen. A Charta szóvivői: Bauer Tamás, Debreczeni József, Márton László és Vitányi Iván miután emlékeztetnek arra, hogy a Legfőbb Ügyészség hivatali visszaéléssel gyanúsította meg Gyurcsány Ferencet, és kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését, hangsúlyozzák: „Most már mindenki számára érthetővé lett, hogy mit ünnepel Orbán Viktor és a többi fideszes a demokratikus alkotmányt felszámoló alaptörvényén. Azt ünneplik, hogy kiküszöbölték a teljhatalom jogállami korlátait…

Itt az idő, hogy mindannyian összefogjunk! –áll az OS-hez küldött írásban, amit szó szerint közlünk:
Tovább
Szólj hozzá!

VÉRLÁZÍTÓ, MEGDÖBBENTŐ, MINDENNEK AZ ALJA!

2011. április 29. 17:00 - Szerkesztő73

 Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a következő nyilatkozatot tette közzé péntek délután:

Most, pár perccel ezelőtt beszéltem Gyurcsány Ferenccel. Biztosítottam arról, hogy a Magyar Szocialista Párt minden eszközzel támogatni fogja. Az MSZP és én személyesen is hiszek az ártatlanságában. Visszautasítjuk és vérlázítónak tartjuk azt, hogy a Fidesz a politikai harcait az igazságszolgáltatás felhasználásával akarja elrendezni. Azt pedig végképp megdöbbentőnek tartom, hogy az ügyészség végrehajtotta a politikai megrendelést. Az elmúlt 10 hónapban folyamatosan tapasztaltunk olyan eseményeket, amelyekre azt mondtuk, hogy ez mindennek az alja már. Egy demokráciában, egy jogállamban elfogadhatatlan intézkedés és cselekmény, de úgy tűnik a Fidesz tud újabb és újabb mélységekbe ereszkedni, ami tönkre fogja tenni a magyar demokráciát és tönkre fogja tenni a magyar jogállamot.

Szólj hozzá!

Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését kéri az ügyészség

2011. április 29. 13:41 - Szerkesztő73

 A magyar hírportálok „ az évszázad esküvőjeellenére minden más témát félretéve, egymással versengve közlik a hírt, amit mi a HVG-től vettünk át:  

Az ügyészség kérte Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűléstől. A volt kormányfő lemond mentelmi jogáról. "A Legfőbb Ügyészség mentelmi jogom felfüggesztését kezdeményezte. Ahogy korábban ígértem, lemondok mentelmi jogomról. Arra kérem a Parlamentet, hogy adjon ki az ügyészségnek" - írja a volt miniszterelnök Facebook oldalán.

"A nyúlfarknyi hivatalos levélből az derül ki, hogy hivatali visszaéléssel gyanúsítanak. Hogy milyen ügyben, azt csak feltételezni tudom. Mindenesetre az értesítés 202/2009 számon indított büntetőügyről ír, az pedig tanúkihallgatás jegyzőkönyve szerint a sukorói beruházást fedi" - írja Gyurcsány Ferenc.
"Ha a bíróságon kell megküzdeni önmagamért, politikámért, vagy éppen politikai ellenfeleimmel, hát legyen. Állok elébe" - teszi hozzá a volt kormányfő.
 
Néhány perccel a hír közlése után elszabadult a pokol a magyar médiában. Az indulatok megdöbbető méreteket öltenek. A PILLANATNYI HELYZET ITT LÁTHATÓ

 

Szólj hozzá!

Gyáva nyulak a XXI. kerület fideszes vezetői: eltüntettek minden Kt-jegyzőkönyvet!

2011. április 28. 12:46 - Anzágo

Mint ördög a tömjénfüsttől, úgy fél a nyilvánosságtól a XXI. kerület jelenlegi fideszes vezetése. A www.csepel.hu  önkormányzati honlapról és a www.budapest21.hu portálról eltüntették az összes képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvét. A Csepel újság kivégzése, a csepel.hu lezüllesztése, átpolitizálása és cenzúrázása, a Fidesz-szócső, a Csepeli Hírmondó magas fokú cenzúrázása és semmit mondása után úgy tűnt, a tájékoztatás szétverésében tovább már nem megy Németh Szilárd polgármester, Borbély Lénárd alpolgármester, Morovik Attila alpolgármester és Ábel Attila alpolgármester. Sajnos, tévedtünk. A négy Fidesz-vezér ugyanis rájött, hogy még ellenzéki korukban tett harcos megnyilvánulásaikat, nyakló nélküli ígérgetéseiket a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyveiben fellelhetik az érdeklődő csepeliek és a fideszes vezérek politikai ellenfelei. Kétségtelen, aki beleolvasott, az tudhatja, érdekes dolgokat őriznek a 2006 és 2010 októbere közötti jegyzőkönyvek, nem is beszélve a 2010 októbere és 2011. márciusa között keletkezett iratokról. Ott vannak az üres, SZÁMON KÉRHETŐ fideszes ígéretek, az alattomos fideszes fenyegetések, a csepeliek véleményének semmibe vételéről szóló fideszes, Németh Szilárd, Borbély Lénárd féle mondatok a többi fideszes helyeslésével, az MSZP-sek soha meg nem cáfolt kritikájával.

 Az elmúlt napokban MINDEN ELŐZETES FIGYELMEZTETÉS NÉLKÜL, MAGYARÁN SUTTYOMBAN ezeket a dokumentumokat tüntették el az önkormányzat honlapjáról és internetes portáljáról Németh Szilárd és társai. Wass Albert nagy hívei a vitatott múltú író könyvének címét idézgetik úton útfélen párás szemmel: Adjátok vissza a hegyeimet. A csepeliek viszont minden homályosítás, ködösítés ellenére látják, ami a kiszélesedő helyi fideszes téboly mögött húzódik meg, és követelik: az önkormányzat vezetése tájékoztasson tisztességesen és adja vissza a múlt, valamint a jelen dokumentumait; hiánytalanul tegye közzé ismét a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyveit.
Tovább
Szólj hozzá!

Téboly, amely átrajzolja Csepel és Budapest térképét - Németh Szilárd csak ezüstérmes

2011. április 28. 11:20 - Anzágo

A budapestiek és ezen belül a csepeliek, továbbá az okmányirodák köztisztviselői megőrülhetnek, a térképészek, valamint a pecsétgyártók meg örülhetnek a fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés tegnapi, április 27-i döntésének. E szerint 26 fővárosi utca, tér kap új nevet. Várhatóan évekre és persze új térképekre lesz szükség, hogy Budapest lakói és gyakori vendégei kiigazodjanak a fővárosban. A lakók tízezrei "ingyenesnek" ígért cécóval az okmányirodákra,  cégek a cégbíróságra és a pecsétgyártókhoz zarándokolhatnak százezres kiadások kíséretében. Csepelen a Ságvári Endre utcából Popieluszko utca lesz. További három közterületet neveznek át: Bajáki Ferenc utca helyett Mansfeld Péter utca, Tanácsház utca helyett Károli Gáspár utca, valamint az Áruház tér helyett Görgey Artúr tér szerepel majd a táblákon és a valamikor átrajzolt térképeken. Az átnevezési tébolyt a legnagyobb igyekezet ellenére sem nyerte meg Németh Szilárd, a XXI. kerület fideszes polgármestere, ugyanis a szomszéd vár, vagyis a XXII. kerület régi-új fideszes polgármestere megelőzte a csepeli purifikátort. Míg a XXI. kerületben csak négy, addig Budafokon és Nagytétényben öt utcát keresztelnek át. A csepeliek ezért tovább retteghetnek, milyen új agyament ötlettel próbálja meg visszaszerezni a téboly aranyérmét Németh Szilárd.

Kattintás után az MTI tudósítását olvashatják az utcanév-változtatási tébolyról
 

Szólj hozzá!

VÉRTÓCSA AZ UTCÁN, A RETTEGÉS NAPJAI GYÖNGYÖSPATÁN

2011. április 28. 10:38 - Szerkesztő73

 Síró cigány asszonyok, riadt gyerekek, feltüzelt, ideges férfiak, egyenruhás rendőrök, az indulatokat nyugtatni próbáló kormánymegbízott, magánházaknál megbúvó, ismeretlen létszámú Betyársereg-, és Véderő-tagok –ez a kép jellemezte tegnap Gyöngyöspatát, ahol a hetek óta feszült hangulat kedden késő este immár erőszakos összecsapásba torkolt. (Kurucz Árpád, Népszabadság fotója)

Kérdés: mit keresett kedden késő éjjel egy félmilitáns társaság a kizárólag romák lakta utcában – a verekedésre utaló hatalmas vértócsa még tegnap is ott vöröslött az ő házaik előtt. A Véderő múlt péntekre tervezett, de még a megkezdése előtt feloszlatott harci tábora óta a rendőrség fokozott erőkkel vigyázta a település biztonságát, ennek ellenére a feszültség egyre erősödött.
Tovább
Szólj hozzá!

Csepeli rendőrök fogták el a Béke téri és a Vénusz utcai barbárokat

2011. április 27. 11:38 - Szerkesztő73

A Csepp TV riportban számolt be a Béke téri és a Vénusz utcai vandál pusztítók kézre kerítéséről. A rongálókat, az értékek pusztítóit a Csepeli Rendőrkapitányság munkatársai fogták el. Nagy András XXI. kerületi rendőrkapitány  a helyi tv kamerája előtt, Vida István főszerkesztő kérdései alapján számolt be az elfogás részleteiről és a büntető eljárás folytatásáról.

  

Szólj hozzá!

Csepeli kettős gyilkosság: május 3-án, kedden kezdődik a bírósági tárgyalás

2011. április 27. 10:42 - Szerkesztő73

A Független Hírügynökség értesülése szerint május 3-án, kedden tartják meg a csepeli kettős gyilkosság első tárgyalási napját a Fővárosi Bíróságon.

Miként a Csepel újság is többször beszámolt róla, 2010. decemberében vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a tragédia nyomozásának lezárása után. A vádirat szerint 2009. január 7-én, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában a Kun Tamás gondnok pisztolylövésekkel megölte Takács Józsefet az intézmény igazgatóját és Papp Lászlót az iskola egyik tanárát. Kun Tamás Deme Gábor volt igazgatóhelyettessel érkezett, hogy

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása