Kóstolgatják a közvéleményt, az utóbbi időben már másodszor. Korábban a honvédelmi miniszter lakossági fórumán vetette fel egy néző a sorkatonaság visszahozatalát, amit a miniszter nem utasított el egyértelműen, és persze azt sem tudhatjuk, hogy nem előre megbeszélt kérdésről volt-e szó.
Etessük szépen fejlődő paranoiánkat.
Na de most meg a Terror Házának igazgatója nyilvánította ki az általános hadkötelezettség újra bevezetésének szükségességét, ráadásul nemcsak férfiakra, de nőkre is kiterjedően, tekintettel arra, hogy a háború nem veszett ki a világból, sőt, itt folyik, épp a szomszédban, tehát nemzeti konzultáció kell, az a tuti, előre kell menni, nem hátra.
Schmidt Mária éppenhogy hátrafelé menne, ami lehetne az ő dolga is. Egyedül oda megy, ahova akar, csak hát mégsem kóser, amikor a hatalom vezető ideológusaként számon tartott hölgy mások fiatal éveinek elvesztegetésével szórakozik, hetet-havat összehordva indoklásul.
Amikor a sorkatonaság megszűnt Magyarországon, nem azért történt, mert
A II. Rákóczi Ferenc úton addig nem lesz vége az áldatlan állapotoknak, amíg el nem készül a gerincút 2. üteme
Ilyen az Orbán-csapat háza táján leginkább akkor történik, ha a Fidesz gyakorlatias gazdura választ keres valamilyen dilemmájára. Ilyenkor kicsit provokálja a sajátjait is, egymásnak ugrasztja őket..
Részlet a 2014-es fideszes, Németh Szilárd-Borbély Lénárd kampány-ígéretből: „2x2 sávosra szélesítjük a Gubacsi hidat! A Corvin csomópont kétszintes lesz. Az M0-s felhajtó az autók és a kamionok számára a lakott területek elkerülésével is elérhető lesz, de végig felújítják a II. Rákóczi Ferenc utat, kerékpársávval és forgalomcsillapítással látják el.” – 2019-es ígéret már csak BL-tól: Hamarosan elkezdődik a Gubacsi híd teljes felújítása. Kerékpáros híd is épül a Kis-Dunán…”
Az Orbán-rendszer sminkmesterei jól bekenték púderrel a statisztika orrát. A hazai foglalkoztatásról szóló bombasztikus bejelentéseknél csak a kereseti viszonyainkat bemutató statisztikák érdekesebbek, hiszen amint egy független elemzőműhely vizsgálja ugyanazokat a számokat, máris halványabban pislákol a dicsfény Orbán és kormánytagjai feje fölött. Egyszer már megígérte a hivatal, hogy isten bizony, mostantól beleszámítja az átlagba az öt főnél kisebb vállalkozások alkalmazottainak bérét is, ha már a vállalkozási szférában foglalkoztatottak majdnem kétharmada ebben a körben dolgozik, de valami mindig visszatartja a nemzet statisztikusait ettől a lépéstől...
Ezen a héten több mint 30 hírportál és 5 TV-csatorna adott rövidebb, hosszabb tájékoztatást a múlt szombati tragikus csepeli ütközésről, a két halálos áldozatot követelő Széchenyi útca - Kassai utca kereszteződésben történt mentős balesetről. A csepel.hu-nak egy sorra sem tellett. Vajon miért?
Budapest nélkül nincs Magyarország. S ezen nem változtat az áprilisi választás eredménye sem. Működőképes közösségi közlekedés nélkül pedig összeomlik a város gazdasága, s vele az országé is. Ennek felismerését várják a kormánytól Karácsonyék. A bosszúvágy azonban nem észszerűségi kérdés. Jól mutatja ezt a 2019 óta Budapestre záporozó büntetőintézkedések sora, amelynek egyik következményeként a csőd szélére csúszott a BKV. Persze kellett ehhez más is.
Ma már történelem, hogy a Csepel SC Béke téri legendás sportcsarnokát milyen sokféle eseményre használták a sport mellett. Évek óta sajnos csak a pusztulás vagy a kisajátítás hírei és képei érkeznek. Alig több mint egy évtizede azonban még szalagavatóktól, báloktól volt hangos a csarnok. A mai csendet egy 15 évvel ezelőtti táncverseny felidézésével törjük meg.
Szinte beleégett az emlékezetembe az a jelenet, amikor Márki-Zay Péter a súlyosan elveszített választás éjszakáján a családjával a háta mögött, politikailag elhagyatottan kiállt a színpadra, a még mindig kartartó hívek elé - mintegy a pártok összefogásának gyászos mementójaként.
Csepelen, - hasonlóan más kerületekhez - nem csak a képalkotó diagnosztikákra. de a leletek elemzését követő szakorvosi vizsgálatokra is bizony nem ritkák a többhónapos (féléves) várólisták. Mindezek tudatával hogyan képzelhető el, hogy az emberek a megelőzés okán, foglaljanak időpontokat a diagnosztikai és a szakorvosi rendelésen?
És igen, a kontraszt is világos. Idelent, Pesten megnyitják a főpolgármesteri hivatal tereit a polgárok felé, szemben, Budán módszeresen folyik a kiszorításuk még a közterületekről is.
Amikor a Medián kérdezőbiztosai május elején egy, „a közeljövőben megtartandó”, elképzelt választásról kérdezték az embereket, akkor a választani tudók 57 százaléka voksolt a Fidesz–KDNP-re, és a relatív győztes Mi Hazánk is rátett még 1 százalékpontot a megkérdezettek által felidézett szavazatarányára. Az ellenzék még jobban visszaszorult mint áprilisban
"A pedagógusokat a miniszterelnök nem találta elég fotogénnek ahhoz, hogy "Mosolyalbum" cím alatt szelfizzen velük. Csak úgy, PR haszon nélkül meg minek fizetnék meg őket?"
A legutóbbi testületi ülésen a polgármester, a fideszes frakcióvezető távolléte miatt, az ellenzék segítségét kérte a kerület számára fontos témák jóváhagyásához, amit megkapott.
"Nem érdekel a naptár képe, sokkal inkább a kaptár népe” – azt hiszem, új hazám nyelvén ez szerepel majd címeremen jelmondatként.
Mit lát a gyalog, amikor rossz a tükör, amibe belenéz?
Akivel Orbán bájolog, az megbukik a választáson. Franciaországban Maine Le Pen a szélsőjobboldali bukott elnökjelölt tud erről szép történetet mesélni
Csepelről pontosan látható a fideszes káder-megmaradás törvényének érvényesülése, csak tessék jól figyelni! Ez nem fizikai alapvetés, hanem a mai magyar valóság keserű törvényszerűsége…Németh Szilárd a Csepel SC Alapítvány vagyonának megvásárlását követően új kuratóriumot hozott létre, s a tagok között ismét találkoztunk Németh régi barátaival, köztük a Csepelről különös gyorsasággal eltávolított Werner Péterrel.
Putyint más fából faragták. Ő az önkényuralkodók ama, ugyancsak ismerős típusához tartozik, akik bármilyen kritikára dölyfösen, egy retardált kamasz dacreakciójával licitálnak rá. Az ukrán főváros, a Kijev melletti bucsai tömegsírok látványát kísérő nemzetközi felháborodásra válaszul minden oroszok örökös elnöke kitüntette a vérengzés tetteseit...
Dugó dugó hátán. Ennek már mindig így kell lennie Csepelen a Kossuth Lajos utcában, a II. Rákóczi úton és másutt? A kerületvezetőknek, a nagy befolyású, Csepelen élő államtitkárnak tényleg nincs semmi lehetősége a helyzet megváltoztatására? Akkor minek ígérgetnek felelőtlenül?
