Megható, szívmelengető fotók jelentek meg a csepeli kincstári sajtóban arról, hogy Borbély Lénárd polgármester és udvartartása milyen elszánt mosollyal ültet fákat a Kozmosz sétányon. Biztos bennünk van a hiba, de a képek láttán nekünk mégis az jutott eszünkbe, hogy talán nem kellett volna feleslegesen, az ott élőket felzaklatva kivágni a lombos fákat.
Egy-két héttel korábban ugyanis ugyanez a stáb még arról zengett dicshimnuszokat, hogy milyen jó kis sportparkot fognak építeni az addig csendes környéken. A dicshimnuszok a lakók tiltakozásának hatására lehervadtak a dicső dalnokok ajkáról. A titkos előzményekről azonban már nem énekelnek semmit, a kérdésekre nem válaszolnak. Tessék mondani, ki tervezte oda, ki támogatta ottani megvalósítását, ki nem vette figyelembe az ott élő csepeliek véleményét, s ki játssza el most, hogy ő járt közbe a fővárosnál a helyszín megváltoztatása érdekében? Szerintünk
Az MTA feldúlását vállaló Palkovics László innovációs miniszter
A május 26-i EP-választás helyi eredményeinek ismeretében Takács Mónika a saját Facebook oldalán nyílt levelet tett közzé. Az írást változtatás nélkül közöljük:
Itt vannak az EP-választás részletes részvételi adatai
Vezető hír volt mindenütt, hogy Tiborcz István beköszönt a leggazdagabb magyarok közé, és mindjárt a 32. helyre kvalifikálta magát a százas mezőnyben.
Az Orbán-kormány tavaly megígérte a csepeli HÉV fejlesztését, de Rajkin, a feledhetetlen orosz komikus már korábban megmondta: valami van, de nem ez az igazi.! Azt viszont mi tesszük hozzá: ez nem HÉV-fejlesztés, itt politikusok tologatnak, de leginkább kitologatnak a csepeliekkel...
A szegénység ügyében nagy bajt érez a kormány. Legalábbis erre utal, hogy a leszakadó társadalmi rétegek felzárkóztatásának ügyét a miniszterelnök kivette az emberminisztérium fennhatósága alól, és mindenféle indoklás nélkül odaadta Pintér Sándor tárcájának. Nem lesz itt semmi változás, minden korábbi program folytatódik – szólt az áprilisi MTI hír, amitől végképp gyanús lett az egész.
Édes hármasban: Németh Szilárd (középen) kifőzte, Vida István (balszélen) tálalta és Borbély Lénárd (jobbszélen) ezt mind megetette volna a kerületiekkel. Vida prémiuma az idén is összejött, de a csepeliek nem nyelték le, amit ez a trió összehordott...