VÉRLÁZÍTÓ, BOTRÁNYOS KÖZMEGHALLGATÁS VOLT CSEPELEN
Botrányos közmeghallgatás volt december 15-én, Csepelen, a polgármesteri hivatalban. Már az összehívás körülményei is felháborodást keltettek. Szinte teljes titok övezte, hogy ki (valaki, „Borbély Lénárd polgármester megbízásából”), mikorra hívta össze a fórumot. December 1-én, a csepel.hu első oldalán, rövid ideig megjelent ugyan a hír, majd gyorsan eltüntették, s csak azok bukkanhattak rá, akik a weblap keresőjébe beírták a közmeghallgatás szót. (http://csepel.hu/hireink/kozerdeku/item/9531-csepel-kepviselo-testulete-kozmeghallgatast-tart-2016-12-15-en).
Az igazán vérlázító a kora délelőtti, pontosan meg sem határozott kezdési időpont volt: „a 09:00 órai kezdettel megtartásra kerülő Testületi ülést követően”. Nem az az érdekes, hogy a Testületi szó itt jelző és kisbetűvel kellett volna írni, hanem, hogy a kezdési időpont nem konkrét időpontot jelez, illetve, hogy valószínűleg délelőtt fog kezdődni az embereket esetleg érdeklő fórum. Délelőtt, amikor a csepeliek döntő többsége dolgozik, s gyaníthatóan nem sokan fognak elkéredzkedni a munkából. Lehet, hogy mindez valóban ezt a célt szolgálta, mert Borbély úr elhangzott magyarázatai („az ötv. nem ír elő időpontot”; „a Fővárosban ez bevett eljárás”; „más időpontot nem tudtak találni”) számomra nem elfogadhatóak. Mindenesetre megállapítható,
Mindenki őrizze meg a nyugalmát, nincs semmi baj - kiáltja egy hivatalos személyiség Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című örökbecsű könyvében. Erre nyomban kitör a pánik. Hiszen az emberek már csak ilyenek. Ahol baj van, ott azt még fel is nagyítják.
Kapkodás, titkolózás, csepeliek megalázása, kizárása a közügyekből, a felelősség áthárítása 2016-ban ‑ Leváltás milliós jutalommal ‑ 223 százalékos adóemelés – Az ittas vezetésért elítélt Borbély Lénárd polgármester Németh Szilárd politikai bábja vagy strómanja? ‑ Csepeli vigyorgók, bulik, haverok, hanták
A miniszterelnök az év végén rohanvást utasította Szijjártó Pétert, Magyarország lépjen ki a Nyílt Kormányzati Együttműködés elnevezésű, korrupcióellenes szervezetből, amely a „magyar kérdéssel” foglalkozik. Az indoklás szerint nincs lehetőségünk őszinte párbeszédre, mert „leckéztetnének” bennünket. Felmerül a kérdés, van-e alapja a leckéztetésnek vagy sem?
Igazi magyar abszurd, amit a rendőrség művelt a felcsúti tévériport ügyében. Emlékezetes, hogy ősszel Hadházy Ákos LMP-s politikus és a német RTL stábja a futball szülőfalujában forgatott. Rögtön odaszirénázott a „bütykös taxi”, a rendőrök végigtapogatták a „célszemélyeket”. Zsebeiket kipakoltatták - kordokumentum értékű videó is készült róla. Hadházy megpanaszolta az eljárást, meg is jött az elutasítás.
A nagy hideg első áldozatára egy romos csepeli épület mellett találtak rá ma reggel. A
A környezeti kármentesítést jelentősen megkönnyítő és olcsóbbá tevő technológiát fejleszt a Geohidroterv Kft. és a TAM-BAU Kft., a konzorcium a két évig tartó munkálatokra közel 380 millió forint uniós támogatást kapott - közölték a cégek az MTI-vel. Hozzátették: A meglévő eljárások ötvözésével és továbbfejlesztésével olyan új csőfektetési eljárás jöhet létre, amely az eddigi módszereknél gyorsabb és olcsóbb lesz.
Igazat adok Palkovics államtitkárnak. Valóban a szocialista rendszer bűne ez a rossz PISA-eredmény, hiszen parlamentünk ékesszólói abban a rendszerben szocializálódtak, akkor kellett volna megtanulniuk a leírt szövegek, a kimondott szavak értelmezését.
Hol maradnak a korábbi zajos tüntetések? Mi valósult meg a beígért radikalizálódásból? Mennyire törte meg a Tanítanék mozgalmat Pukli István lelépése? Mizsur András (HVG) interjúja a mozgalom vezetőivel.
Gyanús volt, amikor pár hete elkezdtek cikkezni a szilárd tüzelés ellen. Akkor arra gondoltam, hogy egy új adónem hangulati megalapozásának vagyunk tanúi. Aztán az Országgyűlés szakbizottsága leszavazta a környezetkímélő, hatékony és gazdaságos lakossági fűtés elősegítéséről szóló javaslatot. Mostanra pedig már csúcsra jár a szegények újabb megalázása. Míg korábban a hajléktalanok kriminalizálása volt a fő hatalmi csapásirány, mára a hajlékos nyomorgóké.
2017
Szinte mindent képesek ott felejteni az utasok a buszokon, villamosokon, tavaly mintegy 15 ezer holmit adtak le a BKV Akácfa utcai talált tárgyak osztályán, ahol nagy volt a forgalom.
Vajon mennyi jutalmat kaptak decemberben a csepeli polgármesteri hivatal dolgozói?
Véget ért a nevezési szakasz, lehet szavazni végre azokra a magyarországi lakótelepekre, amiket olvasóink érdemesnek találtak indítani e nemes versenyen! - közölte a 24.hu.