"Az elmúlt három évben számos ügyvédnek több tíz millió forint közpénzért az a feladata, hogy minden papírt, amire az évek során az aláírásom rákerült, vizsgáljon meg és keresse a hibákat! Konkrétan: keressenek okot egy-egy újabb feljelentésre. És mindezek után a feljelentésekre indított nyomozások, bár azok vádemelési javaslattal zárulnak, az ügyészség döntése szerint bűncselekmény hiányában kerülnek megszűntetésre…" Ezt Szenteczky János, a Csevak Zrt volt vezérigazgatója, az MSZP csepeli elnöke, önkormányzati képviselője írja saját weblapján. Az olvasó pedig csak ül, és néz, s nem érti, a XXI.- kerületi Fidesz-vezéreknél honnan, miből táplálkozik ez az eszement zsigeri gyűlölet. Semmi sem drága, semmi sem számít, ha a szocialista politikus elleni hadjáratról van szó. A megsemmisítésre ítélt célpont nem védekezik. Visszalő, és talál. Telibe. A Fidesz-vezérek pedig süllyedhetnek, Szégyenükben...
Szenteczky János írását változtatás nélkül közöljük:
Egyre kínosabb a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA) az utcanév-változtatásokkal kapcsolatos akadémiai állásfoglalások miatti botrány.
Tisztelt olvasó! Több aktualitása is lehetne a most következő Bächer Iván-tárcának. Itt van például egy ma kezdődő, viharos előzményű budapesti nemzetközi tanácskozás, amelyen a miniszterelnök is felszólal. És itt van az anyák napja. Tudjuk, egyeseknek furcsa, hogy ezen a napon egy focimeccsről, egy apáról egy fiúról és a hazaszeretetről, az EMBERRŐL, a magyarokról ajánlunk figyelmükbe publicisztikát. Anyáról szó sincs benne. Ők csak aggódnak egy mérkőzésen, egy életen át. Az apáért és a fiúért. Volt és van rá okuk. Napjainkban, sajnos, egyre inkább! Bächer Iván erről sokkal többet tud. És ahogy ezt elmondja…
"A szolidaritás, nem igény, hanem létfenntartó erő! Most is őszinték! Ezért nem is nagyon mernek beszélni. 'Még a falnak is füle van' - vélik. Egykedvűen lógó orral ballagnak. A kérges tenyerek, meg a fáradt női kezek csak a tábla fogantyúját szorongatják tehetetlen dühükben. Úgy érzik, a demokrácia cserbenhagyta őket!" Horváth Gyula írja le így keserű élményeit, amelyeket május elsején, a munka 2013. évi ünnepén szerzett Budapesten, a Városliget közelében lévő utcákban. A teljes cikket olvasóinknak ajánljuk:

VOX levelet kapott a Fidesz-kormánytól. Nem kérte, de megkapta. Nincs egyedül. Sok millió társával együtt vette ki a postaládából a küldeményt, a szép kék színű brosúrát. VOX mindig alapos. Most is az volt. Az elejétől a végéig elolvasta, amit az orbáni propaganda gépezet küldött neki. De nem csak elolvasta, hanem végig is gondolta, és most megosztja önökkel mindazt, amit fontosnak tart. Ezt írja:
A komondor ártatlan! Flashmobot szervezett a Nők Lázadása Csoport Balogh József fideszes képviselő ellen. Balogh éveken át verte a feleségét, aki elvált tőle, néhány napja pedig a képviselő bántalmazta jelenlegi élettársát is, majd a történteket a vak komondor kutyájukra kente. A flashmob legfőbb követelése az volt, hogy távolítsák el a feleségverőket a közéletből.
Ha Ön is azt szeretné, hogy éljen a Csepeli Munkásotthon, akkor kérjük: személyijövedelem-adójának, egy százalékával járuljon hozzá a nagy múltú intézmény működéséhez.