A HírTv-be belefért. Szerintünk viszont nem volt és most sincs politikai akarat a kormány és a fideszes vezetés által lebecsült pedagógus társadalomnak megígért béremelésre! Németh úr részéről sem, pedig valamikor pedagógusként is dolgozott.
Németh Szilárd már megint összevissza beszélt, most a HirTv-ben. Azt mondta, hogy „akkor is rendezni fogjuk a tanárok bérét, ha nem jönnek meg a pénzek…” Sokszor és sokan cáfolták már a kormány állítását, miszerint a tanárok béremelése az uniós pénzektől függ. Németh változatlanul hazudik és felmondja a Fidesz központi direktíváit.
Semmi köze sincs a várva várt uniós pénzeknek a pedagógusi béremelésekhez. Az uniós szabályok szerint a közoktatás tagállami hatáskör, azaz az Orbán-kormányon múlt és múlik a megígért pedagógusi béremelés. Egyébként meg, ha az
"Úgy döntöttem, hogy gazember leszek" – fogalmazta meg hitvallását III. Richárd, aki e megjegyzésekor még semmit sem sejtett arról, hogy az esti híradóban mindezt majd úgy mondják be, hogy a brüsszeli szankciók valamint a nemváltó óvódások galád támadása miatt, a mi hős vezérünknek a sarkára kellett állnia és minden erejével azon lennie, magát sem kímélve, hogy drága népére csak jót hozzon a nyomorító nyugattal szemben.
Németh Szilárd és Borbély Lénárd marakodása közben a Gubacsi hidat a rozsda marja. Mind a ketten többször megígérték a híd felújítását meg a gerincút építésének folytatást, a közlekedési káosz csökkentését. Semmi sem lett belőle. A marakodók helyett csak a rozsda végzi csendesen, de félelmetes következetességgel a munkáját
Ami eddig elképzelhetetlen volt: a Fidesz várának vastag falai közül kihallatszik a csatazaj. A sértődés, a düh, a felelősség-áthárítás, a menekülési ösztön hangjai. Nemrég Palkovicsé, most Matolcsyé. Nem túl szépek. De hát milyen legyen, ha ég és föld összeszakad?
A második világháborúban elpusztult impozáns épület, a Csepeli Kultúrház földszintjét étterem, több egyesületi helyiség és táncterem foglalta el. Az emeleten 800 főt befogadó színházterem, étterem, könyvtár és egyesületi szobák lettek berendezve.
Nem történt változás a Csepel SC ingatlanjait illetően: a Béke téri stadion ugyanolyan lerohadt állapotban van, mint amikor a rezsibiztos érdekeltségébe tartozó akadémia megvásárolta. Németh Szilárd nyomulásával szöges ellentétben az önkormányzat azt hangoztatta, hogy a Csepel SC ingatlanjainak a kerülethez kellene kerülniük.
Nem kell feladni! - Ez a Lennon-jelenség lényege. "Tegnap volt negyvenkét éve, hogy Lennont megölte az a bizonyos senki, s ennek következtében a Beatles alfahímje ott rekedt a XX. században örökre – milyen fura, hogy ha az az említett senki nem születik meg, akkor az öreg Lennon talán a mai napig turnézna a világban. Most éppen Putyint szapulná, ahogyan a vén Bob Dylan csinálja túl a nyolcvanon..."
Nem a kerületi lakosság igényeire, hanem ennek a két embernek a mániákus önmegvalósítási kényszerére alapozódtak a csepeli értékeket szétverő, birodalomépítő döntéseik 12 év alatt. A hatalmi acsarkodás levét most azok a csepeliek isszák meg, akik kárvallottjai a duó rombolásának
Ha Matolcsyt gyalázni fogják, akkor vagy nagyon ravasz a terv, vagy valóban elszabadult a Nemzeti Bank elnöke. Ha a szavait mérlegelik, elemezgetik, akkor gyanús, hogy valami összjátéka folyik itt. Ha pedig nemes egyszerűséggel elhallgatják az egészet, akkor beikszelhetjük, hogy Matolcsy saját szakállára cselekszik, mert megszólalt a lelkiismerete. Így is úgy is nyakig vagyunk a slamasztikában.
Csepelen itt és így dőlnek el a lényeges dolgok. Bercsik Károly fideszes önkormányzati frakcióvezető és Németh Szilárd találkozója a birkózó akadémián - Borbély Lénárd nélkül. A polgármester nem akart társadalmi megegyezést a csepeliekkel, de még arra sem figyelt, hogy a rezsibiztossal évek óta folytatott politikai, hatalmi csatája megosztotta a testületben működő Fidesz-frakciót, ami most több fontos kerületi ügyben leszavazta őt.
A szociális problémákat immár törvénybe vésve nekik maguknak kell megoldani, s csak valahol a ködös végtelenben bukkan fel az állam felelőssége, de még az sem derült ki, hogy ez mit takar.
Lakat a postán. A csepeli fideszes kerületvezetők jutalomból most azt kapják a kormánytól, amit az ellenzékiek büntetésből. A népnek, sajnos maradnak a bezárt posták
Egy ép lelkű hazai múzeumigazgató belső vészcsengője azonnal rémes csörömpölésbe kezd, ha egy kormánypotentát az általa vezetett intézmény felújításáról vagy éppen új épületbe költöztetéséről kezd beszélni. A „mindenki annyit ér, amennyije van” miniszteréből az „ember annyit ér, amennyit használ” tárcavezetővé avanzsált Lázár János visszatérte után indított többfrontos bosszúhadjáratának mellékvizén úsztatná le vidékre a Közlekedési Múzeumot.
ÉRZÉKETLENSÉG
A foci VB-szurkolóknak a sör mellé kalap lehet, de ársapka nincs, melegben ez nem praktikus. Sörözés közben sem feledhető: a nemzetközi szövetségek pénzimádata elvette tőlünk kedvelt játékunkat – a focit. Mára klubcsapatok helyett világválogatottak, nemzeti csapatok helyett honosítógyárak szelekciói lépnek pályára.
Bátorságból, emberségből adtak leckét pöffeszkedő politikusoknak a polgári engedetlenséggel tiltakozó jedlikes pedagógusok és a tanáraikat támogató jedlikes diákok. A pénteki diákdemonstrációról szóló fotó – a Táncsics utcai épület évek óta húzódó átalakítása miatt – a csillagtelepi ideiglenes intézményben készült. Csepel vezetői és a kezükben tartott szócsövek erről egy szót sem hajlandók közölni.
A hiba a rendszerben a tanulókkal van már megint. Lázadoznak, okoskodnak
A táplálkozás minősége erősen összefügg a jövedelmi viszonyokkal. Márpedig a hazai jövedelmi viszonyok még ma, harminc évvel a változások után sem rózsásak. Még mindig a legszegényebbek közt vagyunk a kontinensen, ellenben a költségek már könyörtelenül megjelennek az árakban.
Korábbi tiltakozás a Jedlik gimnázium csillagtelepi ideiglenes épületének bejáratánál