Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban, a „Magyarország előre megy, nem hátra” fideszes kampányszlogenről), hogy „a politika olyan, mint a költészet (…) valamilyen rokonságban áll az irodalommal; az irodalomban is az a jó, hogy sokfajta gondolatot indít el az emberek fejében”.

Ezzel szemben a tény az, hogy a politika nem költészet, és a költészet nem politika. A költészet ugyanis nem egyensúlyoz és nem hazudik. Orbán Viktor kétségtelenül költ és szaval, de ez azért nem ugyanaz.

Azt is állította Orbán Viktor (ugyanott), hogy „a kínai vakcináról szóló vitát könnyen zárójelbe lehet tenni, tekintettel arra, hogy a kínai vakcinát a WHO, tehát az Egészségügyi Világszervezet akkreditálta, jóváhagyta”.

Ezzel szemben a tény az, hogy

„Én meg azt mondom, hogy ha a Führer akarja, akkor kétszer kettő az öt”(Göring).1936. november 26-án a náci Németország kormánya rendeletet bocsátott ki, amelyben megtiltotta az árak emelését (Verordnung über das Verbot von Preiserhöhungen). A tilalom kiterjedt a teljes mezőgazdasági, kereskedelmi és ipari termelésre, mindenféle árura és szolgáltatásra, különösen a mindennapi élet szükségleteire. Az áremeléseket tiltó rendelet alá tartozott a liszt, a tej, az étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a csirke far-hát is.

1936-ban a náci Németországban a gyorsan növekvő hadikiadások következtében elszabadult az infláció. Hjalmar Schacht birodalmi gazdasági miniszter emiatt a hadikiadások ötvenszázalékos csökkentését javasolta Hitlernek. Schacht 1918-ban még a Német Demokratikus Párt egyik alapítója és a weimari köztársaságban a német központi bank, a Reichsbank elnöke volt. 1930-ban Hermann Göring bemutatta Hitlernek, és Schacht ettől kezdve vált a nácizmus hívévé. 1933-ban, Hitler hatalomra jutása után, ismét a Reichsbank elnöke lett, és 1934-től megkapta a gazdasági miniszteri posztot is.

Göringhez fűződő viszonya azonban hamarosan megromlott, elsősorban azért, mert Göring a riválisává válva egyre nagyobb befolyást szerzett a gazdasági életben. Egy vitájukon Göring inflacionistának nevezte Schachtot, és amikor a gazdasági miniszter érvelni próbált, egy beszámoló szerint Göring öklével az asztalra csapva kijelentette: „én meg azt mondom, hogy ha a Führer akarja, akkor kétszer kettő az öt”

Kisiklott régi csepeli HÉV a végállomáson, kisiklott új HÉV-tender a Fidesz-kormánynál....

Újabb csepeli és kormányzati ígéretről derült ki, hogy megvalósítása csak a távoli jövőben lehetséges. A lényeget a Népszava foglalta össze: „A választásokig már nem írják ki a HÉV új járműtenderét” tudtuk meg már a cikk címéből. A 21. kerület mai fideszes urai arra sem méltatták a csepelieket (választóikat), hogy ezt a tényt közöljék velük. Az egészet beletették a be nem váltott ígéretekkel teletömött dossziéba…

A cikk szerint hiába fogadta el tavaly év végén a kormány a budapesti HÉV-vonalak fejlesztésével kapcsolatos budapesti vasúti stratégiát, a kormány december végi határozatában a „kelet-nyugati távolsági személyforgalom, illetve a Budapesten áthaladó teherforgalom szűk kapacitásának megszüntetése került előtérbe.” A határozat az előkészítést 2023-ra ígéri, „míg a kivitelezés tervezett időpontja 2030.” Mivel gondok vannak, a cikk szerint nem is kevés, a pénzügyi fedezettel is, ráadásul

Olvasni nem könnyű a sorokban és a sorok között sem, amikor szembe jön a valóság. Például arról, hogy  az élelmiszerek árának emelkedése hazánkban októberben  26 százalék körül mozgott, amivel Európában „vezettünk”, s az előrejelzések szerint az idén sem lesz könnyebb a helyzet. Erről akarja elterelni a figyelmet a 21. kerületben élő fideszes vezér akciója

Csepeli kudarcai újabb és újabb elképesztő akciókra késztetik a megfáradt pacalfőző rezsihuszárt. Közösségi oldalán harci riadót fújt és kétfrontos harcot hirdetve bejelentette, hogy mi a célja: „Egyrészről: a rezsicsökkentés megvédése; határvédelem és az Európába özönlő migránsok megállítása; népszavazás az óvodáinkba, iskoláinkba behatolni akaró agresszív LMBTQ propagandától.

Másrészről: oltási program a járvány ellen; adócsökkentés, fizetés- és nyugdíjemelés; fegyverpénz; teljes 13. havi nyugdíj, a gyermeket nevelők adóvisszatérítése, a 25 év alattiak adómentessége.”

A mi egyfrontos megjegyzéseink Orbán pacalfőző kuktájának, ráadásul honvédelmi államtitkárának harciriadójához

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a saját közösségi oldalára azokat a fotókat teszi ki, amelyektől elismertségének, népszerűségének növekedését reméli. Mikulás napján ezzel a képpel ajándékozta meg a csepelieket. A fotó alá ennyit írt: "Egy nap alatt elbontásra került a Jedlik tornaterme". Ez igen! Csepelen, békeidőben,  ilyen rövid idő alatt még soha sem romboltak le gimnáziumi tornatermet. Gratulálunk!

A fideszes kerületvezetők szócsöve viszont - egyelőre ismeretlen okok miatt - sokkal visszafogottabb volt a polgármesterhez képest. (Csak nehogy bajuk legyen belőle). A CSH év végi számában ugyanis diszkréten csupán annyit írtak a címben: "Zajlik az új Jedlik építése."

Igaz, zsurnaliszta túlzás, hogy az ÉPÍTÉS zajlik, de  bontás az van, zajosan, a régi diákok számára szívbe markolóan,  kíméletlenül,  a kíváncsi szemek elől kerítéssel elzárva...

Arról azonban egy szót sem szólnak a diadalittas Jedlikes bontogatás közben, hogy a

Valamikor ez a nap Pest felszabadulásának napja volt. Budán még február közepéig dörögtek a fegyverek, de Pest levegőhöz jutott. Feljöttek az emberek a pincékből. Az utóbbi három évtizedben gyökeresen átalakították a nap emlékét. Ma már csak egy szűk területre szorítják be az emlékezést. Keserű iróniával mondhatnánk: gettóba zárták....

A tények: 77 éve, 1945. január 17-én szabadították fel a szovjet katonák a pesti gettót, ahol sok tízezer zsidó embert zsúfoltak össze. Közülük rengetegen nem élték meg a felszabadulást, megfagytak, éhen haltak vagy megölték őket. A Sztójay-kormány idején a vidéki magyarországi zsidóság jelentős részét a magyar hatóságok deportálták – azaz a biztos halálba küldték, leginkább Auschwitzba, míg a katonakorú férfiakat a munkaszolgálatban gyilkolták.

1944 késő őszérre már csak a budapesti zsidók kivégzése maradt hátra, ezt előkészítendő a Szálasi-kormány belügyminisztere állíttatta fel a pesti gettót a hetedik kerületben – ahol összegyűjtötték a megölendő embereket. A történteket itt és most talán nem szükséges részletezni.

A gettó felszabadulásának a napján egy

A politikai hazudozásnak is van határa. A vélemények erdejében kevés támasza van az átlagembernek, hogy eljusson az igazság valaminő fokozatáig. De ha a felsőbbség valamilyen állítást erősen cáfol, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy a cáfolt intézkedés bekövetkezik. (Nem fog emelkedni a benzin ár – mondta anno az akkori kormány 1990-ben – másnap bekövetkezett az árrobbanás és vele a taxis-sztrájk.)

Azt hisszük, hogy ismerőseink, környezetünk tagjai, vagy úgy általában az emberek többnyire igazat mondanak, és ha néha lódítanak, vagy hazudnak, az csak kivétel és könnyen leleplezhető. A valóság viszont az, hogy mindenki, mindenhol, mindig hazudik, bennünket is átvernek társaink, jön a széltoló duma fentről is, a felsőbbség felől, mi meg többnyire el is hisszük ezeket a hantákat. Szóval mindenki linkeskedik, pedig benne van az otthoni erkölcsi kódexünkben, hogy hazudni nem szabad, de ezt a kézikönyvet már rég nem használjuk.

Azért van ez így mert a hazudozás köznyelvünk alaptartozéka. Ha csúnyának találod a hazudozás kifejezést, használhatom a simliskedés, füllentés, szépítés, félrevezetés, szemfényvesztés kifejezéseket. Lényeg, hogy mindig, mindenhol hazugsággal találkozunk. Indításképp hadd említsek egy

Azt, hogy a hajó el fog süllyedni, természetesen már régóta mindenki tudta. Széltében-hosszában beszélték a fedélköztől a kapitányi hídig. Többen posztoltak is róla. Meg aztán a patkányok is szépen kiszálltak már.

 Többször felvetettem már, nemcsak az orbáni ármány, hanem – hogy is mondjam finoman –, barátaink egy részének túlzottan kritikus hangja is kell ahhoz, hogy a nyakunkon marad ez az egész. Mindjárt előadom kedvenc példámat, amit gyakran ismételgetek. Egy apróságról jutott eszembe, nem nagy ügy, de annyira olyan, mint a klasszikus vicc a nyuszikával, akivel hol az a baj, hogy van rajta sapka, hol meg az, hogy nincs

December közepén a Francia Köztársaság elnöke, Macron első útja Budapesten a

Nem szemlézni, hanem megszüntetni, modernizálni, egészségessé, lakhatóvá és élhetővé tenni kéne azt a környéket. Ehhez a lakók kezdeményezésén túl, reális önkormányzati elképzelés, megvalósítási stratégia és anyagi támogatás kellene, nem pedig szemle.

A csepeli polgármester „szemlét” tartott a Magyar utcában.

Hogy mit szemlézett, kinek a kérésére, és milyen elhatározásból, az egyáltalán nem világos.

A Magyar utca ugyanis alig változott az elmúlt évszázadban.

Nincs azon mit nézni, főleg nincs mit csodálni. (Ha csak a nyomor nem az.)

A Csepel Művek (Korábban Weiss Manfréd) körüli munkáslakások - a Corvin utcától a Betű utcáig - már régen szégyenei a modern világnak és Csepelnek is!

A Fidesz pártelnökének hetente saját alákérdezős műsora van azon a Kossuthon, ahonnan az ellenzéki pártok vezetőit fegyveres őrök tartják távol

Alkotmány dolgában a svédek kivételesen jól állnak: négy is van nekik, és az egyik kizárólag a sajtószabadsággal és a szabad tájékoztatással foglalkozik. Ez a bizonyos törvénykönyv kimondja, hogy minden leírható, minden kinyomtatható; a publikálás jogosságát csak utólag, a megjelenés után lehet vitatni, korlátozni pedig kizárólag azokban a konkrét esetekben lehetséges, amelyeket a törvényszöveg külön nevesít.

A mi alkotmányunk a másik véglet, mindössze ennyit mond: „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.” Ezzel sem lenne baj, ha

Mikor elég és mennyi elég a hatalomból, a pénzből? Hány emlékművet készíttet még magának? Kit tart a markában Csepelen?

Eldördült a startpisztoly, Áder János kedden közleményben tudatta a nagyérdemű közönséggel: április 3-ára tűzte ki az országgyűlési választások időpontját. Lehet vitatkozni a legkorábbi időpont miértjén, nem érdemes, a választásra kell koncentrálni. A csepel.hu is közölte a már beharangozott hírt. Az viszont kimaradt a helyi tájékoztatásból, hogy Németh Szilárd, két vereség után, harmadszor is beszállt a választási küzdelembe, Szabó Szabolccsal szemben, akit immár kétszer választottak meg a csepeliek és a soroksáriak a budapesti 17-es számú választókerület, így Csepel országgyűlési képviselőjének. 

Természetesen lehetnek még további jelöltek, akik valamelyik párt vagy szervezet jelöltjeiként indulnak, de nem zárhatók ki az önjelöltek sem. Legutóbb, a 2018-as választásokon a választókerületben 17 jelölt indult. Szabó Szabolcs ~ 5 %-kal, 2681 szavazattal verte meg Némethet, akiért Orbán Viktor is kijött Csepelre, és a helyi, önkormányzatinak csúfolt, de valójában fideszes média is mellette állt. Németh annyira „élvezte” a Csepeli Hírmondó támogatását, hogy még a legfőbb bírói szervezet, a Kúria is elmarasztalta a

Új szín, új csalódás, mondják az ultisok, új év, új remények, mondjuk mi, egyelőre sajnos kevesebb hittel, mint a zsugások. Mi tagadás, hajlamosak vagyunk arra, hogy szorongásainkat, pesszimizmusunkat minden apró jelre felnagyítsuk, ezért aztán az előválasztás eufóriája hamar elillant. Sokan ma megint arról beszélnek, hogy áprilisban kevés eséllyel indul az ellenzék. Sőt van, aki szerint az együttműködés addigra szét is esik.

Mondhatjuk: semmit sem tanultunk a Fidesztől, ott jónéhány börtönre váró képviselővel a soraikban is ugyanolyan erővel folyik a sikerpropaganda, mint ahogy ezt az elmúlt tizenkét évben tapasztalhattuk. Ezen az oldalon a hosszú, sorozatos fiaskókat termő esztendők utáni váratlan sikerek – az önkormányzati választás és az előválasztás – sem elegendőek ahhoz, hogy fenntartsák az optimizmusunkat; „haladó hagyományainkat” követve szivárogtatjuk a rossz híreket, konfliktusokról suttogunk. Egyszerűen visszarántjuk magunkat a reménytelenségbe. Mostanra mindez önmagát beteljesítő jóslattá vált: a negatív hullámok elérték a választókat is, a többség már Orbán újabb győzelmét jósolja.

Pedig nem kellene, hogy így legyen. Még akkor sem, ha az összebútorozott pártok úgy gondolták: az előválasztás felhajtó ereje elegendő lesz hosszabb távon is, nyugodtan pihenhetnek. A politikai kommunikáció azonban nem ilyen, kiváltképp egy

Legenda két keréken. Felmerült a hazai kerékpárgyártás teljes megszűnése is, de a privatizáció kiutat jelentett, amikor amerikai háttérrel megalakult a Schwinn-Csepel. Sokan szenvedélyesen gyűjtik a régi típusokat

Csepel Camping, Tacskó, fekete Csepel, kék csehszlovák és a '80-as évek végén betörő, a Kádár-éra alkonyán már túl vagánynak is számító BMX-ek - nincs negyvenes-ötvenes magyar ember, akinek ne lenne élménye valamelyik biciklivel. A kor szimbólumának tartják a műfaj rajongói a Camping kerékpár Csaba kivitelét, hiszen sok más típussal ellentétben a váza merev, nem lehet kettéhajtani. A legendás csepeli gyár legnépszerűbbje viszont maga a Camping volt, amiből a '60-as évek közepe óta egészen 2000-ig egymillió darabot adtak el.

Az első csepeli biciklik majdnem száz évesek, ezeket 1929-ben állította elő a Weiss Manfréd. Sokáig csak egyféle típust gyártottak férfi és női változatban, de néhány év alatt már huszonnyolcféle modellt kínáltak. A termelés gyorsult, a háború végéig, nem tévedés, több mint ötszáz fajtát védjegyeztettek, a Csepel mellett a Huszár, a Rakéta, a Merkúr, a Diadal, a Vitéz, a Hangya, a Csoda is ekkor

Katonaviselt édesapám azt szokta mondogatni, a harci siker első feltétele az ellenség azonosítása. Mostanában a kormány és háttérmédiája mintha éppen ezzel a feladattal nem boldogulna. Állandóan az úgynevezett LMBTQ-lobbi egyre erősebb nyomulásáról beszél, „a gyermekek megvédése” érdekében népszavazást is kezdeményeztek. Viszont senki nem látta „a nemváltoztatást óvodákban és iskolákban népszerűsítő” hordákat, a láthatatlan ellenség félelemkeltő ereje pedig meglehetősen csekély.

Genderista érzékenyítések állítólag „néhány vidéki gimnáziumban” történtek, de amikor egy-egy intézményt néven neveznek, mindig bizonyított cáfolatokkal kell szembenézniük a gyermekek ártatlanságáért aggódó kormánypárti médiumoknak. Az óvodás korosztállyal kapcsolatban pedig még mindig a nemi szerepeket kicsit másként értelmező mesekönyvvel hozakodnak elő. Ezt közben számos nyelvre lefordították, és közel áll a világhírhez, Dúró Dóra könyvdaráló performanszának köszönhetően.

Így mostanában Budaörs és Törökbálint helyett Mexikóval, Svédországgal és más távoli helyekkel példálóznak a

Csepeli kick-boksz sportolók ütésváltása is bekerült a CSH-ba. Ez azonban szüreti mulatság ahhoz képest, amitől hamarosan a csepeli közélet lesz hangos. Már a lapnak az idei első számából is érzékelhető, hogy Németh Szilárd sem fideszes elvbarátjával, a jelenlegi polgármesterrel, sem pedig a csepeliek idegeivel nem fog kesztyűs kézzel bánni…Ezzel szemben a kerület valós járványügyi helyzete, az M0 miatti közlekedési feszültségek, Csepel egyre sűrűbben tapasztalható „bedugulása”, csakúgy mint a kerületben élők mindennapi gondjai, most is hiányoztak a közpénzen gyártott lapból

Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) január 12-én megjelent 1. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket. 

Egy hónap telt el a legutóbbi lapszám megjelenése óta. Az új év első száma nem tükröz semmilyen változást a tulajdonosok és a szerkesztőség újságszerkesztési elveiben. Minden a régi, a politikai hatalmat egyoldalúan kiszolgáló lapszámokra számíthatunk idén is. Annak ellenére, hogy két éve romlik a gazdaság helyzete, növekszenek az országban a társadalmi, szociális feszültségek, a COVID19 vírus már több mint negyvenezer áldozatot követelt, s még nem látszik a vége. Az ellenzék összefogása is új helyzetet teremthet a tavaszi választásokkor. A Csepeli Hírmondó azonban maradt, ami volt, az Orbán-féle Nemzeti Együttműködés Rendszerének, meg a helyi fideszesek következetes szolgája. 

Két oldalt kapott a polgármester  monológja, két-két oldal jutott az egészségügyre, illetve a csepeli közbiztonság pozitívumainak bemutatására is.  

A csepelieket év végén is foglalkoztató események, az önkormányzat, illetve a kerület valós járványügyi helyzete, az M0 miatti közlekedési feszültségek, Csepel időnkénti, egyre sűrűbben tapasztalható „bedugulása”, csakúgy mint a kerületben élők mindennapi gondjai, most is hiányoztak a Csepeli Hírmondóból. Nem jutott hely annak a felemelő hírnek, hogy Németh Szilárd, Orbán Viktortól tanulva, azonnal megszenteltette irodáját, de a kormányzati szervek által az utóbbi napokban beharangozott, milliárdokba kerülő gigantikus fejlesztések is kimaradtak. Például: a fővárosi HÉV-hálózat egészének a fejlesztése, a kerület északi részére tervezett fedett atlétikai edzőcsarnok tervezésének elindulása. 

Véleményünk a lap néhány írásáról:

A csirkefahát majdnem kimaradt az ársotpból, Orbán az utolsó pillanat utáni pillanatokban rakatta bele a listába.  A kormányfő politikai gátlástalansága éppen abban érhető tetten, hogy a hatalma megtartása érdekében – úgy tűnik – bármilyen árat kész… megfizettetni velünk.

Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában a gátlástalanságon? Nekem a fogalom legutóbb tegnap este ugrott be, amikor a miniszterelnök bejelentette néhány alapvető élelmiszer árának februártól tervezett befagyasztását, tavaly októberi áron. Kádár-kori gazdasági reflex, ez volt az első, ami eszembe jutott, aztán persze jött a politikai gátlástalanság gondolata.

Azt ugyanis már kezdjük Magyarországon is megszokni, hogy választási évben elszáll a költségvetés a kormányzati osztogatás miatt. Eddig ez annyira visszatérő jelenség volt négyévente, mint a januári influenzajárvány. A mostani választási kampányban, amiben már tavaly ősz óta nyakig benne élünk, soha nem látott pénzosztás, nagyipari mértékű szavazatvásárlás zajlik. Hogy miért? Mert a gátlástalanság olyannyira elharapózott a kormányzati elit köreiben és a

"4 év rablás, rombolás!" "Ne reklámokra költs, Parkosíts" - írta az ismeretlen szerző a jól ismert ígéretözön gyöngyszeme mellé. VAn változás: a táblát eltávolították. A gyanú azonban sűrűsödik a szellem épület körül, mert a terület eladása után a kerületi önkormányzat vezetőivel együtt minden érintett mélyen hallgat, pedig volna bőségesen miről beszélni…

A múltév utolsó képviselő-testületi ülését követően tették közzé a Csepeli vagyok közösségi oldalon Paál Géza, hivatalos dokumentumok másolatával alátámasztott a „Pedagógus szálló – az ügyészség szerint is történhetett bűncselekmény” című írást, amely a Puli és a Cirmos sétány közötti, évek óta elhagyatottan álló csepeli pedagógus szálló értékesítése körül egyre erősödő botrány egyik első konkrét csepeli lenyomata.

A vircsaft jelei már nyáron érzékelhetőek voltak, amikor az ugyancsak a csepelivagyok.hu-n olvasható hozzászólások, dokumentumok szerint a Csepeli Városgazda Zrt vezérigazgatója június 29-én levélben szólította fel a területen parkolót, hogy „...az ingatlan eladásra kerül ...gondoskodjon arról, hogy gépjárműve elhagyja a területet…” , majd a szerződés aláírása után állítólag az új tulajdonos „...nyitottnak mutatkozott arra, hogy ameddig nem kezdődik el valamilyen építkezés és kiderül, hogy az épület nem veszélyes, továbbra is használhatják majd az ottani parkolóhelyeket az eddigi autótulajdonosok.” 

De ennél érdekesebb, hogy a

A mai magyar újságíró-társadalomban szerintem vannak olyan emberek, akik meggyőződésből szolgálnak rossz ügyet (Képünkön Bayer Zsolt). Nincsenek tudatában annak, hogy amit tesznek, az ellentétes a magyar nép érdekeivel, a tevékenységük pedig hátráltatja a társadalom fejlődését. Javaslom nekik, hogy mélyedjenek el Gimes Miklós és a Szabad Nép többi, a párttal később szembefordult újságírójának, így Kornai Jánosnak, Vásárhelyi Miklósnak, Méray Tibornak vagy Kende Péternek az életében. Aztán tegyék föl maguknak a megigazuláshoz vezető első kérdést: „lehet, hogy tévedek?”

Nemrég volt a születésnapja Gimes Miklósnak, akinek a koporsója ott volt Nagy Imre, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és az ismeretlen mártírok jelképes koporsója mellett a kivégzésük évfordulójára időzített újratemetésük napján a Hősök terén, 1989. június 16-án.

Abban az évben voltam 17 éves, akkor már írónak és újságírónak készültem, engem tehát az újratemetett hősök közül leginkább Gimes Miklós személye érdekelt. Egy kivégzett hős, aki újságíró volt. Vagy még pontosabban: egy kivégzett újságíró, aki hős volt. Ez engem roppant mód izgatott, mert