Horváth Gyula Svájci néger címmel írt publicisztikát. A cikket olvasva, sajnos, sok csepeli magára ismerhet:
A magyar turista képzelheti magát svájci négernek akkor, ha az alpesi országban jár. A magyarok szegénysége ugyanis annyira mellbevágó ebben az országban, hogy még a legpesszimistább várakozást is felülmúlja. Azt ugyanis gondolhatta volna az utazó, hogy drágaságot talál Svájcban, de azt nem, hogy ez akkora lesz, ami már megalázó. Abban az országban, ahol egy kristály tiszta vízesés hozama másodpercenként meghaladja a húszezer köbmétert, pár kilométerrel odébb, literes pillepalackban miért is kerül a magyar turistának kétezer nyolcszáz forintba (10 CHF) már ép ésszel fel nem fogható. Ez a legkirívóbb, de a legjellemzőbb példa. A svájciak magabiztosak! Tudatában vannak gazdagságuknak és annak is, hogy a turista nem várva-várt jövevény, sokkal inkább nehezen elviselhető nyűg. Jól meglennének ők nélküle is!
Egyszer a világ egy másik oldalán a sivatagban találkoztam arab emberekkel, akik a homoktenger közepén, apró nejlonzacskókba homokot csomagoltak, és azt kínálták vásárlásra az arra járó idegennek. 2 Eurót kértek érte.
Ügyes! Gondolhatta az ember mosolyogva, mert