Volt egyszer egy „Magyarországról jövök…” című műsor a Magyar Rádióban. Ez a műsor a vidék magazinja volt, az első rendszerváltozással született, naponta körbejártuk az országot délutánonként, és elmondtuk, hogy mi az ábra… Mi az ábra – Magyarországon. A hányavetinek tűnő ábra szót itt szándékosan használom, mindjárt eljutunk oda, hogy miért. Ezt a műsort tizenvalahány év után először megcsonkították, majd színes szőttest, zöldségeskertet csináltak a szociográfiából, végül kirúgták a műsorrendből. Aztán kirúgták a körzeti stúdiók munkatársainak nagy részét is, több mint 50, természetesen százszorta tehetségesebb szakembert azoknál, akik kirúgták őket. Emlékeznek még Szép Ernő soraira? Idézem az akkori műsorcímet adó részletet: „Magyarországból jövök, hölgyeim és uraim, ismerik ezt a messzi földet? Mondhatatlanul vonz és izgat engemet ez a sajátságos föld, de nagyon nehezen szánom el magamat, hogy Magyarországra utazzam, mert a vonat reggel hét órakor szokott indulni a nyugati pályaudvarról Magyarország felé és ez borzasztó… Milyen sokáig áll ez a vonat. Alhattam volna még vagy tíz percet. Áll, áll. Nem, elindult, már curukkol a pályaudvar, teherkocsik jönnek mozdony nélkül, meg raktárak, meg gépházak, meg palánkok, meg farakások, szemaforok, híd, házak, állatkert, vurstli, Angol-park, kaszárnya, ügető-versenypálya, nyaralófalvak Vecsésig, Vecsésen túl Magyarország...”
Nos, erről a Vecsésen túli Magyarországról fogunk a Galamuson is tudósítani, de megváltoztattuk a címet. Két okból: szó sincs nosztalgiáról, azóta csaknem 25 év telt el, és már „Semmi sincsen egészen úgy.” (Füst Milán) Másrészt minden szociológiai, szociálpszichológiai, gazdasági és minden civil metszetében is egy másik országról kell tudósítanunk.