Tisztelt Szuverenitásvédelmi Hivatal! Megdöbbenve láttam a Tények műsorában nyilatkozni Pataky Attila könnyűzene-énekest. A műsorban elmondta, hogy 63 ezer éve született, és 12 éves kora óta rendszeresen, hozzák-viszik a földönkívüliek.
Semmi okunk nincs kételkedni egy Kossuth-díjas művész szavaiban. Ezért kérem a hivatalt, feltétlenül hívassa be a művészt, és hallgassa ki, mert erős a gyanú, hogy Patakyt külső erők befolyásolják, és ő a maga módján a falunapi koncertjein más érdekeket szolgálhat, mint a kétharmaddal választott Nemzeti Kormány. Legyünk éberek! Az Adóhivatalt is értesítettem, hogy
A háborút követő romeltakarítás, újjáépítés után tíz évvel a meginduló lakásépítés egyik első területe – a klasszikus szocialista városok építkezésein túl – a csepeli Csillagtelep volt.
Szabad a gazda?
A Kossuth Lajos utca átalakításáról 8 éve már papolt és ötletelést hirdetett Borbély Lénárd. A közlekedési dugókkal együtt minden maradt a régi. A polgármester jobb híján most ismét újjászületést, közös tervezést ígér a Csepeli Hírmondó új számában is a megválasztott régi és új önkormányzati képviselők véleményének meghallgatása nélkül
„Teremtsünk rendet ebben a senkinek sem komfortos káoszban. Most például, ha kitörne rajtam a férjhez menési láz, nyolc napon belül köteles vagyok jelenteni.”
Az átvágó verseny bajnoka képünk baloldalán látható. Jubileumi ünnepség egyelőre nincs, de így is tény, már tíz éve annak, hogy Borbély Lénárd 2014-es választási győzelme után csendben, de szisztematikusan igyekezett - anyagi juttatások, átszervezések, új társaságok létrehozása árán is - megszabadulni Németh Szilárd 2010. és 2014. közötti kádereitől. Igazi harca a tanítónak és a tanítványnak egymással ekkor kezdődött.
Éppen arról beszéltem a Klubrádióban, hogy az orbánista diktatúrácska bátyuska milyen újabb trükkökkel próbál valamiféle cenzúrát bevezetni Magyarországon – illetve magasabb szintre emelni a cenzúrát, hiszen az a maga módján már régen működik - amikor úgynevezett terheléses támadás érte a Klubrádió szervereit és csomó helyen hosszabb-rövidebb ideig hallgathatatlanná vált a rádió. Nyilván az időbeli egybeesés véletlen - az összes többi nem.
A HÉV vonalakat, köztük a csepelit is Tarlós István korábbi főpolgármester átadta a MÁV-nak, az Orbán- kormány pedig 2023-ban levette napirendről felújításuk és meghosszabbításuk terveit. A vágányokat a Nemzeti Színháznál, a Rákóczi hídnál sem szedik fel, ott maradnak, ahol vannak.
Az üres álláshelyek és a nyugdíjas visszafoglalkoztatottak száma alapján jelenleg nagyságrendileg 16 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből
„Hidrogén-üzemanyagcellás autóbusz vásárlására készül a Volánbusz. Az új, szóló jármű 270 millió forintot szánnának. Ha sikeres lesz a pályázat, akkor a csepeliek 2026-tól vehetik birtokba az új autóbuszt, amelyet utastájékoztatóval, utasszámlálóval és kamerarendszerrel is felszerelnek. A légkondicionált autóbusz a tervek szerint Csepel és Szigetszentmiklós térségében fogja emelni az elővárosi közlekedés színvonalát.”
Pofonegyszerű! Több tevetej, kevesebb migráció. Eddig elkerülte a figyelmemet, hogy a tevetej mennyire fontos szerepet tölt be a Száheli-övezet stabilitásában, pedig ez a régió annyira fontos az Orbán-kormány számára, hogy annak Máthé László Eduárd személyében miniszteri biztosa is van.
A Csepeli vagyok nyilvános csoport közösségi oldalon tette közzé Vadai Attila: „A Hollandi8 saját parkolóhelyeket kapott a Kolonics György Szabadidő Központban”. A posztoló közérdekű adatigénylés keretében még július elején kérdezte meg a jegyzőt, a parkolók átadásának feltételeiről.
Lesz cenzúra a háborús uszítás ellen! Addig is: Orbán Viktor tegnap kétszer is megmentette a világbékét és fél kézzel legyőzte a Brüsszelt. Hamarosan viszont megírni, hogy Tiborcz és társasága az elmúlt hetekben 250 milliárdért vásárolt be cégeket, teljesen nyilvánvalóan kimeríti majd a háborús uszítás fogalmát. Ahogy annak a felemlegetése is háborús uszítás, hogy a szakrendelő előtt órákig kénytelenek sorban állni az emberek, hogy ultrahangvizsgálatra időpontot kapjanak
Lehet, hogy a kékről szürkére váltó csepeli Arany János Általános Iskolában az igazgató asszony felmentésének a nyugdíjazás az oka vagy valami más rejtély húzódik meg mögötte, de tény: a tisztességes tájékoztatás, a korrekt információ elejét vehette volna a találgatásoknak.
Fellángoltak a viták arról, hogy szükség van-e konzervatív fordulatra a köznevelés rendszerében. Vissza kell-e térni a poroszos elvekre épülő oktatáshoz, vagy a kompetencia alapú pedagógia határozza meg inkább a felülvizsgált Nemzeti Alaptantervet?
A csepeliek a Kis-Duna partján a Molnár-sziget felé nézve a 19. században ezt láthatták, tapasztalhatták a korabeli feljegyzések szerint: „A molnárok száma pedig egyre csak növekedett. Számukról az első pontos adat 1828-ból való. Ekkor már 27 hajómalom állt a Dunán…”
Csak a magyar állampolgár szív: úgy, mint a kanadai torkos borz! Pénzét elveszik, jól felidegesítik, átverik, és kiröhögik!
Olyan kevés gyerek született júniusban, amire nem volt példa egyetlen hónapban sem az elmúlt 20 évben. A 6040 baba 1217-tel kevesebb, mint tavalyi júniusban, s ez új mélypont. Ráadásul nem kirívó eset, hanem egy régóta tartó folyamat újabb állomása
Nem lett a budapesti Manhatten ez a 120 éve faluból indult városrész, de sok értéke van az itt élők szemében. Például ha Csepel a lakhelyed, akkor ki sem kell tenned a lábad a kerületből, ha aktív elfoglaltságot keresel. Elképesztően sok sportklub működik a XXI. kerületben: labdarúgás, atlétika, kajak-kenu, kerékpár, vívás, hogy csak egy párat említsünk. De ha csak néha szeretnél egy nagyot kirándulni, akkor vár a Kis-Duna-part.
Budapest lakosságának a 4 százaléka itt, a Csepel-szigeten, a főváros 21. kerületében él, vegyes lakhatási formában: lakótelepen, kertesházi övezetben és falusias környékre is költözhetsz. Az egykori iparváros nyomai sem tűntek el, több vállalkozás működik a területén. Miért jó választás Csepel? Az ingatlanosoknak ez a véleménye:
A közjogi felelősségre vonás esetében borzasztó nehéz megállapítani, hogy elkövető-e a vádlott – mondta Magyar György annak kapcsán, hogy felelősségre vonható-e Sulyok Tamás (Képünkön), miszerint ügyvédként magyar termőföldeket játszott át külföldi kézre. Magyar György szerint ennek az eljárásnak nemcsak, hogy nagyon szigorú feltételrendszere van az alaptörvényben, de a parlament kétharmados többségének szavazata is kell az elindításához.