Bűncselekményt követett el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), amikor arra utasította a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-t (NDN Zrt.), hogy küldje vissza a vesztes trafikpályázatokat a jelentezőknek az Átlátszó jogi csapata szerint.
Mint arról a hvg.hu elsőként beszámolt, Németh Lászlóné (képünkön) utasította az NDN Zrt.-t, hogy küldje vissza a pályázati anyagokat, és ezzel az állami szervezet így megszabadult az adatoktól, megszüntette a perelhetőségét, és ellehetetlenítette a későbbi bizonyítási eljárást. Piaci információk szerint a pályázatok kiszórásának éppen ez volt a célja.
A sulykolás a Fidesz kommunikációs gépezetének csak az egyik eleme, ezért az ellenzéki politikusok, kommunikációs szakemberek rosszul teszik, ha ebben próbálják utánozni őket. Ez az átlátszóan manipulatív politikai kommunikáció nem feltétlenül hatékony módszer, sőt, szerepe lehet a társadalmi többség politikától való elfordulásában. 
Szűkszavú hírt tett közzé csütörtök este az MTI. E szerint második világháborús aknagránátot találtak Budapesten, a Weiss Manfréd úton, "a csepeli sportpályán" - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese a távirati irodával. Dudás-Kanyog Andrea elmondta: a sportpályán nem tartózkodott senki, így a területet nem kellett kiüríteni. A robbanószerkezetet a Készenléti Rendőrség tűzszerészei hatástalanították és elszállították - tette hozzá a sajtóügyeletes.
A rezsicsökkentésnek nevezett álságos szavazatszerző akció mögé hangos kommunikációs kampányt szervezett az Orbán-Simicska rezsimet kiszolgáló FIDESZ. A múlt héten megtapasztalhattuk ezt Soroksáron és Csepelen is, hiszen voltak „lakossági fórumok”, ráadásul olvashattuk a rendezvényekről készített beszámolókat is. Persze joggal tehetik fel a témában kevésbé járatos polgárok a kérdést: mi a baj azzal, ha csökken a fizetnivaló? Hát akkor nézzük meg pontokba szedve a rezsiátveréssel kapcsolatos problémákat:
Hoffmann államtitkár asszony úgy gondolta, hogy a rábízott általános iskolások talán a kelleténél kevesebbet tudnak arról a gránitszilárdságú műről, amelyet tavaly óta Alaptörvényként kell tisztelnünk. Olvasásra, tanulmányozásra ajánlotta minden ötödikes és nyolcadikos nebulónak a paragrafusokat. Nem úgy, mint az elődjét, a Magyar Köztársaság 1989-ben elfogadott Alkotmányát, amely - idézem - "nem a magyar emberek alapjogait, értékeit, érdekeit, elképzeléseit rögzítette, hanem idegen hatalomét. Ma, 2013-ban már természetes, hogy van olyan Alaptörvényünk, amely a mi alapjogainkat és kötelességeinket rögzíti".
A közmédia vezetése nem bíz semmit a véletlenre. Különösen nem a választási kampányban. Szeptembertől minden hétköznap a gyalázatos Schmitt-interjú készítője, Obersovszky Péter vezeti Az Estét.
Vesztegetéssel vádolják a Fidesz hajdúsámsoni elnökét és egyik volt képviselőjét
Tartozom egy magyarázattal, miért ragadtam meg a klaviaturát. Történt ugyanis, hogy a Csepel Újság oldalán a vélemények között tallózva találtam két bejegyzést. A poszt megfogalmazása azt sejteti, hogy írója két cikk tartalmával, szellemiségével egyetért. De! Kifogásolja, hogy a művek alkotói nem vállalják a saját nevükkel a megírtakat.
Ami a Csepeli Hírmondóból kimaradt, mi közzétesszük
Németh Szilárd Lúdas Matyi akar lenni, bár a csepeliek és a Szent Imre téri terrorházában ( a polgármesteri hivatalban) dolgozók Döbrögi uraságot látják benne...
Mindössze 65 szavazatnyi különbséggel, 334 szavazattal nyert a Fideszes Kovács Csaba a hagyományosan jobboldali egyéni önkormányzati választókerületben. Az MSZP-Együtt-DK jelöltjére 269-en szavaztak, a Jobbikot 82-en választották, míg az LMP 41 voksot kapott.