"Újpesten tükröt tartottak a regnáló rezsimnek, ha tetszik, ha nem. S olyan összefüggéseket hozott elő a pingáló publikum, amelyek azért a legkellemetlenebbek, mert vitathatatlanok."
Irdatlan drapériákat feszített ki a lila-fehér tábor az Újpest–FTC pszeudo rangadón. A jelenkor sajtómunkásnak maszkírozott agitátorai konzekvensen „derbiként” említik e találkozót, ez azonban súlyos megsértése a két klub nagyjainak, illetve azok emlékének, hiszen még a legsötétebb szemellenzős sem érheti el, hogy józan ember összefüggésbe hozza a mai labdarúgókat a valóban rangot adó fővárosi csúcstalálkozók legendás főhőseivel, a Fogl fivérekkel, Avar „Ricsivel”, Zsengellérrel, Szuszával, Göröccsel, Benével, Törőcsikkel, illetve Schlosserral, Lázárral, Sárosi doktorral, Toldival, Rudassal, idősebb Albert Flóriánnal, Nyilasival vagy a mindkét csapatban játszó Deák bomba „Bambával”.
A ferdítő szándék átlátható, de még ennél is szembeszökőbb volt a megannyi méretes Megyeri úti transzparens. „Ti vagytok a NERencváros” – festették az egyikre. „A KESMA legújabb ékköve a Fradi B közép” – hasított a másikon. „A párttagkönyvetek még a Holdról is látszik” – harsogta a harmadik.
A propagandisták erről egyetlen szót sem ejtettek, a kormány közeli kiadványok tudósítói mintha megvakultak volna, nem láttak semmit.
Persze, hogy nem, mert
Borbély Lénárd mutatós, csúszós pályán. Együttműködésről beszél, viszont elvárja mindenkitől a politikamentes hozzáállást, de a látványpolitizáláson kívül nem tesz érte semmit
Iszonyú aránytalanság: az egyik oldalon emberi dráma, még ellentmondásos figurákról is, a másik oldalon a nagybetűs Semmi a becsületes emberekről, akik a magyar baloldal jogos hősei lehetnének.
Ki mit vesz be? Ki mit nyel le?
Pártjuk és kormányuk előre megy, nem hátra, mert nincs megállás a fejlődésben
A sztárvendég: KOVÁCS KATI. Az estig tartó programokra minden érdeklődőt várnak a szervezők. A belépés ingyenes.
A csepeli gyerekek jobb oktatásáért, a szakma tisztességéért, a megalázó bérek emeléséért sztrájkoltak és demonstráltak kerületi pedagógusok a Katona József (képünkön), a Vermes Miklós és a Kölcsey Ferenc Általános iskolában, valamint a Jedlik Ányos Gimnáziumban
Novák Katalin tette gyalázat és ócska taktikázás. Köztársasági elnöki minőségében Ferenc pápa látogatására hivatkozva részesítette a terrorizmusért elítélt Budaházyt amnesztiában. 
Kiindulhatunk például abból, hogy a címben említett sci-fi amerikai film. És hát, mint újra tudjuk, jelenlegi kormányunk szemében minden rossz forrása az USA.
Németh Szilárd és Borbély Lénárd tekintete már három éve is árulkodó volt
Emlékeztetek a Fidesz 2009-es európai választási programjának egy gondolatára:
Felülről nem érzékelhető, csak közelről. Ha nem a saját szemünkkel látjuk, akkor nem hisszük el. Egy orvoshiánnyal kapcsolatos kérdésre a szakrendelő főigazgatója többek között ezt válaszolta: „
Sajnos vannak a kerületben olyan politikusok, akik sokat tesznek a csepeli sportélet megmérgezéséért, szétzilálásáért
Kedden közöltük a szomorú hírt: 83 éves korában elhunyt Cs. Németh Lajos. Akkor írták a lapok: „Több filmben is feltűnt, köztük Keleti Márton A tizedes meg a többiek-jében, melyben Grisát, a sebesült orosz katonát játszotta.” Cs. Németh Lajos legismertebb szerepe kétségkívül az a bizonyos Grisa volt. Még szállóige is kerekedett belőle: "Az oroszok már a spájzban vannak".
Sok a beteg, kevés az orvos és a nővér! Egy ilyen rendszerben pedig be vannak kódolva a konfliktus-helyzetek.
És kacagnak az áldozataikon, ahogy az a hiénáknál szokás
Csepelen 13 év után most először ad közvetítést élő, egyenes adásban a közpénzből horribilis összegért fenntartott önkormányzati média a képviselő-testület ma délelőtti üléséről
Új törvényt dolgozott ki a kormány a pedagógusok foglalkoztatásának szabályozására, az úgynevezett státusztörvényt, amellyel első lépésben megszüntetnék az érintettek közalkalmazotti státuszát.