A tüntetéseken rengeteg fiatal tűnt fel, s mellettük az idősebbek is ott voltak kormányellenes jelszavakat skandálva.
Az időseket orruknál fogva vezették, hiszen ellátmányuk emelésénél sokkal magasabb az infláció, romlik a pénz és égbe szöknek az élelmiszerek árai. A korgó gyomrot nem lehet becsapni.
A mai fiatalok a demokráciáért szálltak síkra, őket nem érdeklik a Sorossal rímeltetett üres fecsegések. Egyikük azt kiabálta: nem akarnak Németh Szilárd nyomdokaiba lépni, mert az az ember lett az ostobaság mértékegysége.
Rejtély hogy
A napokban sok csepeli lakos jelezte, hogy telefonos közvéleménykutatás keretében politikai témájú kérdéseket tesznek fel a Kód Kft. nevében. A beszámolók szerint a kérdések részben a Fidesz által folytatott Soros György elleni politikai kampányra, részben a helyi politikusok, főleg a kerületet képviselő dr. Szabó Szabolcs, valamint a 2014-es választásokon bukott Németh Szilárd megítélésére vonatkoznak.
Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) május 18-án megjelent 10. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünk
"
Rossz napom van! 8 óra előtt a II. Rákóczi út és a Rózsa utca kereszteződésében láttam egy földön fekvő biciklist mellette pedig az őt elütő autót.
A csend Csepelen mindig gyanús!
Lassan itt az ideje a döntésnek. Jóváhagyásra kerülnek a 2017. évi állami működési pályázatra megítélt összegek. A Csepeli Munkásotthon Alapítvány a kulturális központ működtetése érdekében 21 millió forintra pályázott és hogy elkerüljük az előző évi kálváriát a döntés előtt Nagy József kuratóriumi elnök levelet írt
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárnak. Várjuk a választ, várjuk az eredményt!
Nagy szüksége van minden forintra a Csepeli Munkásotthonnak a jelenlegi helyzetben.
Megdöbbentő esetről számolt be a Csepel FC weblapja: fiatal játékosuknak, az U-19-es csapat tagjának, Busai Tamásnak (képünkön) a pályán elszenvedett súlyos sérülés után rettenetes tortúrát kellett végigjárnia. A mintegy 30 óra történéseit rögzítő tudósításban ezt írják:
Népünnepély, politikai sátor nyugdíjasoknak. Szlogen is van, nagy táblán olvasható: idősek, de aktívak. Az ilyen bók felér egy sértéssel, de a jóindulatú szervezők ezt nem tudják. Említhetnék több hasonlót.
Az 57 éves nővel szemben elkövetett gyilkosság feltételezett elkövetője három nappal a kegyetlen bűncselekmény után jelentkezett a rendőrségen - közölte a sajtó és a média több orgánuma.