Balra az ellenzék, jobbra a Fidesz-KDNP képviselői. Középen a fideszes városvezetők, akik a múlt csüttörötkön is megnyugodhattak. Trükkjeik beváltak. Megbizonyosodhattak arról, hogy egyelőre jól fizetett helyeik, pénzük, kocsijaik nincsenek veszélyben...
A legutóbbi csepeli kt. ülés tartalmi elemei mellet, számos érdekességet is tartalmazott. Elsőnek értékelhető Bercsik Károly Fidesz frakcióvezető előterjesztése arról, hogy együttműködést kéne kiépíteni a kerület érdekében fontos dolgokban a kormányzó, és ellenzéki erők közt.
A téma nem új! Számtalanszor kezdeményezték ezt ellenzékiek a 2010-es fideszes hatalomátvétel óta, aminek mindig fideszes elutasítás volt az eredménye. Eddig az ilyen javaslat úgy pergett le a fideszesekről, mint sár a puliról! Igaz ez idáig még Bercsik Károly nem is volt frakcióvezető! Ábel Attila, Szuhai Erika vezetése alatt ilyen kérdés fel nem merülhetett volna. (Ábelnél a megcsontosodott, bigott felfogása, Szuhainál inkább gyengesége, a dominanciának való alávetettsége volt az akadály.)
A legfőbb ellenerő mégis abból adódhatott, hogy
Legyen világosság!
Ábel Attila alpolgármester mindig éber. Ugrik, ha kell, és akkor is, ha nem...Szerinte a csepeli lakáskérdésekben "nem egy kohásznak, hanem a jogászoknak kell kimondani a döntő szót". Ezzel szemben Horváth Gyula állítja: "Én meg azt hiszem, hogy minden képviselő maga felelős azokért a döntésekért, amit meghozott, vagy meghozni elmulasztott!"
Borbély Lénárdék a legrázósabb anyagokat úgy küldik ki, (nem csak most, hanem általában) hogy az ellenzékiek számára nehogy megismerhető legyen, és a képviselő még véletlenül se tudjon felkészülni. Ezzel természetesen megakadályozzák, hogy a képviselői eskü, és az önkormányzati törvény értelmében dolgozhasson...
Hatalmas árat kell fizetni ezért a látványos stadionért - és nemcsak pénzben. A csepeli HÉV vágányai és a fák valamiért sehogy sem férnek el a nagyratörő álmokban...Miért?
Zöld utat kapott a 750 méteres új első rendű árvízvédelmi létesítmény is, holott most is van ott egy gát. Igaz, kicsit beljebb. Az új nyomvonal kiépítése a szabadtéri edzőpályák és fedett edzőcsarnok helybiztosítása és védelme miatt vált szükségessé. Ennek érdekében bontják el a régi vízügyes szolgálati, illetve a mellette lévő önkormányzati bérlakásokat is.
Átvágva. A pedofília miatt lebukott Kaleta Gábor nagykövet a képen együtt vág át egy szalagot Szijjártó Péter külügyminiszterrel, a diplomata egykori főnökével, aki semmiről sem tudott, nem ismerte beosztottját. Hol volt a magyar titkosszolgálat, amikor Kaletát átvilágították? Ki a felelős azért, hogy senki nem vette észre: a perui magyar nagykövet súlyos biztonsági kockázatot jelent? Ezt a gyakorlatot ugyanis – elvben – a belépéskor, majd utána évente el kell végezni azok esetében, akik érzékeny információkkal dolgoznak. A diplomaták ilyenek. Mint mondjuk egy los angelesi magyar konzuli munkatárs, aki egyszerre dolgozik a külügy és a belügy számára, mint például Kaleta Gábor.
A csepeli polgármesteri hivatal. Felülről minden szép és nyugodt, de belül...
Amikor a politika eljut addig, hogy előkerül, vagy éppen lekerül egy női alsó, akkor már valami komoly baj van. A miniszterelnöki sajtóstáb például totálisan megbukott, amikor 2013-ban egy televíziós interjúban a riporternő nem titkoltan nem vett fel bugyit, amivel zavarba akarta hozni az ország kormányfőjét. Az eset a szomszédos Szerbiában történt. A felvételt utólag letiltották, de a híre így is terjedt, jó nagy blama volt.
"Félő, hogy a Fidesz a mostani terveit sem akarja valóra váltani. A HÉV-et beviszik az OBI-hoz, aztán úgy döglik meg a csepeli, és agglomerációs forgalom, ahogy akar! "
Pénzégetés? Van itt egy kérdés, amire jó lenne épkézláb és hihető kormányzati választ kapni, de ilyen eddig nem érkezett: minek nekünk tizenhatezer lélegeztetőgép?