Az index.hu információi szerint Kálmán Olga, az ATV műsorvezetője felmondott munkahelyén és januártól már a HírTV-n folytatja. Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgató-helyettese/hírigazgatója, a hírt megerősítette, annyit téve hozzá, hogy Kálmán Olga nem januártól, hanem február 15-től igazol a HírTV-hez.
A felmondás okairól a hírigazgató nem kívánt nyilatkozni, csak annyit árult el az index. hu-nak, hogy civilizált körülmények között váltak egy egymástól. Az Egyenes beszéd, aminek Kálmán Olga volt a műsorvezetője, folytatódik, sőt, hétfőtől péntekig lesz látható. A változásról Németh S. Szilárd szerint Kálmán Olgát jóval a felmondása előtt tájékoztatták, de
Nem áltatnánk senkit azzal, hogy kicsit is kiismerjük magunkat a magyar kormánypolitika Laokoón-szoborcsoportjának végtagjai között. Csak annyit tehetünk, hogy időről-időre rögzítünk egy állapotot. Látjuk a csoport egymásba fonódó egészét, néha érteni is véljük azt, aztán látjuk külön-külön a lábakat, karokat, a megfeszülő arcokat, és a mindent egybefonó kígyót is, amelynek szorítása nem enged szabadulni senkit. Megzavarodunk, mert azt egyáltalában nem látjuk, mi köze van az apró részleteknek az egészhez. Csak sejtjük, hogy van. És amíg rá nem ébredünk a végtagok megfeszülésének teljességére, addig bármennyire kívülről szemléljük is ezt a kényszeres együttmozgást, megbabonázva bámulunk tehetetlenül. A megfigyelő maga is szenvedő foglya lesz annak, amit szemlél.
Egyszer már eljátszotta becsületét Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere. Tegnap ismét sikerrel járt, megismételte 2015. februárjában előadott produkcióját. Tavaly január 24-én ittasan vezette autóját, és a rendőrök elkapták, a szonda elszíneződött...Kedden kaptuk a hírt, hogy a bíróság ítéletében ittas vezetés miatt megállapította Borbély Lénárd bűnösségét, kilenc hónapra bevonta a jogosítványát és 300 ezer forint pénzbüntetést is kirótt Csepel polgármesterére. Tavaly januárban két hétig próbálta a lebukását eltitkolni a csepeliek elől, és februárban csak akkor állt a nyilvánosság elé, amikor már szorult a hurok körülötte, s kiderült, hogy a média hamarosan közölni fogja ittas vezetésének tényét.
Borbély Lénárdot a mai tárgyaláson ittas vezetés vétségében bűnösnek találták. 300 ezer forint pénzbírságra ítélték, a jogosítványát pedig kilenc hónapra bevonták. (Forrás: Szabó Szabolcs
Nem vádolható zajos reklámhadjárattal a csepeli fideszes városvezetés, amikor a december 15-re tervezett közmeghallgatásról van szó. Ami igaz, igaz, még december elsején a következő közleményt jelentették meg a hivatalos weblapon: „Tisztelettel meghívom Önt Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. évben esedékes KÖZMEGHALLGATÁSÁRA, melynek időpontja: 2016. december 15. (csütörtök) (a 09:00 órai kezdettel megtartásra kerülő Testületi ülést követően). Helyszíne: Budapest Főváros XXI. Kerület Csepeli Polgármesteri Hivatal, Nagytanácsterme (fsz.5.) Borbély Lénárd polgármester megbízásából” Ennyi, így befejezés és aláírás nélkül.
Nagy kincset fújt be szerkesztőségünkbe a decemberi szél. Magyarország egyik legjobb újságírója, rádióriportere, Sándor Erzsi most lett 60 éves. Ebből az alkalomból, őt köszöntve adjuk közre a Népszabadságból megmentett csodálatosan szívszorító írását, amely egy 1956-os decemberi szülés történetét tárja elénk. Kislány született a feldúlt Budapesten, de micsoda körülmények között…! Kiről van szó? Minden és még annál is több kiderül a részletekből:
Míg betegek halnak meg a Dél-pesti kórház mosdójában, és hajléktalanokat temetnek el élve a kerületben, valamint szűrővizsgálat és háziorvosi körzetek megszüntetése miatt halnak meg emberek, addig nyakló nélkül építi a Németh-Borbély által vezetett Fidesz a kerítéseket Csepelen.