A Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a korrupció ellen tüntettek vasárnap délután Budapesten több ezren az LMP, az Együtt és a PM szervezésében. (A Népszava képriportja ITT)
Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője azt hangsúlyozta: Magyarországon a korrupció nem a kormányzás sajnálatos mellékterméke, hanem "maga a rendszer", a szisztémát pedig mára szinte tökéletesre csiszolták a felügyeleti szervek átalakításával; utóbbiak között megemlítette az ügyészséget, a Nemzeti Választási Bizottságot és az Alkotmánybíróságot.
A politikus szerint a kormányzat azért akarja elhallgattatni a civil szervezeteket és a független médiumokat, akik szembesíteni képesek őket a saját hazugságaikkal mert a kormányoldal virtuális valóságot épít, s ha ez a törekvés sikerrel jár, hermetikusan zárttá tehető a rendszer.
Hargitai Miklós, a Népszabadság munkatársa arról beszélt, hogy
Rovatunk – a csepeliek teljes körű tájékoztatása érdekében –, lapszámról-lapszámra, sorra veszi azokat a híreket, eseményeket, amelyek a XXI. Kerületi Önkormányzat Csepeli Hírmondó c. lapjába nem fértek bele. Annak eldöntése, hogy miért nem fért bele a lap 24 oldalába egy-egy hír, esemény vagy ellenzéki vélemény, rendezvény, nem elsősorban szerkesztőségünk feladata. Gondolja végig az olvasó: miért maradtak ki az alábbiak a Csepeli Hírmondó október 13-án megjelent 20. számából:
Mialatt Sándor Mária a Magyarországért Mozgalom országjárása keretében lakossági fórumot tartott Pécsett, ismeretlen tettesek betörtek budapesti otthonába. A tettesek személyes tárgyakat, adathordozókat, számítógépeket, jegyzeteket tulajdonítottak el - értesült a Sztárklikk.
Pesterzsébet elítélte a hamisítást címmel Mach Péter pesterzsébeti önkormányzati képviselő számolt be a következőkről:
A kórházi fertőzések töredéke kerül be a statisztikákba, de egy év alatt még a hivatalos jelentés szerint is kétszeresére nőtt a kórokozók miatti halálesetek száma, bár a kormány ezt titkolni próbálja. Az intézmények mind kevesebb pénzt tudnak fertőtlenítőszerekre, steril eszközökre fordítani.
Bob Dylan amerikai költőnek, dalszerzőnek, énekesnek ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. A testület indoklása szerint a világhírű énekes - aki az első zenész az irodalmi Nobel-díj kitüntetettjeinek sorában - új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset.
Színt és szívet hoz napjainkba olvasónk írása, amelyet Csepel Újságos Facebook oldalunkra küldött. Itt is örömmel közöljük:
Hadd lássák ők is, hogy az élet nem csupa gyémánt és kaszinó!
Nem rég megint szennyező anyag árasztotta el a Kis-Dunát a Csepel és Soroksár közé eső részen. A helyszínen magam is tapasztalhattam, hogy tömegesen pusztultak el a halak. A döglött halak a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep alatt egy nagyjából 200-300 méteres szakaszon borítják el a part menti részeket. Arról tájékoztattak, hogy a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség jelezte a problémát a hatóságoknak, és a hatósági mintavétel is megtörtént. Persze nagy meglepetés valószínűleg nem fog érni senkit, hiszen a probléma hosszú évek óta ismert: a Ráckevei-Soroksári Dunaág rossz állapotban van, a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep pedig túlterheli az amúgy is szennyezett élővizet.
Egy időben gyakran esett róla szó, mostanában kicsit ritkábban beszélünk a felcsúti kisvasútról. Pedig érdemes egy kicsit körüljárni ezt a "létesítményt", mert magán viseli mindazokat a fonákságokat, amelyek a hazai fejlesztéseket jellemzik. Orbán Viktor múlt év novemberében ezt mondta: „Támadják a kisvasutat? Meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor Lovasberényig.” Ez a megnyilatkozás talán elfogadható lenne egy dacos gyerektől, de egy miniszterelnöktől? Orbán ezzel a kijelentéssel igen alacsony szintre tornázta le magát. Felvetődik, hogy több százmilliós (milliárdos) tételről is így születik döntés? Háttértanulmányról, hasznosulásról nem esett szó, az Orbán-kormányban ezek nem szokásosak. Ráadásul, ha valóban megvalósulna a hosszabbítás, az valószínűleg az adófizetők pénzébe kerülne, mert az EU aligha adna támogatást, hiszen még az első szakasz hasznosulását is vizsgálja az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal), és lehet, hogy még azt a pénzt is vissza kell fizetni.
Személyes kezdés: úgy 20 éve nem vagyok már tagja a „balos” Magyar Újságírók Országos Szövetségének (sem). Ennek ellenére, és, mert megválasztottak - afféle „pártonkívüliként” - sok évig titkára voltam egyik szakosztályuknak. Ily módon merem szinte belsősként mondani, hogy :„kollégák, a szakmai aljasságnak nincsen alsó szintje!”
Orbán Viktor és tettestársai, köztük Németh Szilárd, a Fidesz és Csepel ismert figurája, újabb és újabb hazugságokkal takarják el a nagy pofon sajgó szégyenfoltját, az érvénytelen népszavazással kapcsolatos, a jobboldali médiát ellepő hazugságáradatot. Íme egy gyöngyszem: a Lokál című, Budapesten megjelenő jobboldali lap címoldalán nagy piros-fehér-zöld betűkkel(!) írta : „Nemet mondott Magyarország”. Alatta: „…Ezzel a magyarok végleg elutasították, hogy Brüsszel menekülteket telepítsen Magyarországra.”