- Kíváncsi arra, hogy mit mesél egy szakember általános iskolai tanároknak a fűről?
- Mi azok voltunk, úgyhogy meghallgattunk egy felkészítő előadást Csepelen.
- Nem lett tőle jó kedvünk.
A csepeli Móra Ferenc általános iskolában szerveztek felvilágosító előadást a hetedikes-nyolcadikos évfolyamba járó gyerekek szüleinek és az iskola tanárainak mindarról, amit a marihuánáról érdemes tudni. Mi meg kíváncsiak voltunk arra, milyen az, amikor nem közveszélyes szektás csalók, hanem a Honvéd kórház egyik pszichiátere tart bemutatót a fiatalok között leginkább elterjedt illegális drogról.
Dr. Gaál Ágnes a Honvéd kórház mellett büntetés-végrehajtási intézményekben is dolgozik pszichiáterként, és mint kiderült, diákoknak is szokott előadni.
Állatkertből lopta az állatok elemózsiáját egy testvérpár - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A két férfi a kerítésen átmászva éjjel hatolt be a Miskolci Állatkert és Kultúrpark területére, ahol a kenyeres kalodáról lefeszítették a lakatot, és elvitték a takarmánynak szánt száraz pékárut. (MTI)
A rezsibiztos értette meg egyedül, mire utalt Heim Péter közgazdász minapi kijelentése, miszerint „rezsicsökkentésben elmentünk a falig”. Merthogy lapunknak elmondja, szó nincs arról, hogy csakis nonprofit módon lehetne szolgáltatni. „Ha kizárólag ezt akarnánk, akár az alkotmányba is beírhattuk volna. De mi inkább azt az utat választjuk, hogy egy nagy állami szolgáltató piaci eszközökkel nyomja le a mesterségesen magas árakat.” Németh Szilárdtól azt is megtudtuk: a politika világában „hihetetlen blődli hülyeséget is megpróbálnak beadni az embereknek”. LAMPÉ ÁGNES interjúja.
Szabó Szabolcs, Csepel és Soroksár baloldali összefogással megválasztott országgyűlési képviselője saját facebook oldalán Veritas Vincit (az igazság győz) címmel a következőket válaszolta Németh Szilárd egyes,
„Az akácfa a magyar tájtól, a Kárpát-medencétől idegen, rendkívül kártékony és agresszív növény, amelynek elterjedése kipusztulással fenyegeti őshonos erdeinket” – mondta - na melyik hazaáruló bolsi…? Pech: Kövér László mondta 2002-ben.
Az Országgyűlés kormánypárti kezdeményezésre elfogadta azt a törvénymódosítást, amellyel a képviselők csak parlamenti képviselői tiszteletdíjat vehetnek fel a jövőben.
A listán Németh Szilárd XXI. kerületi polgármester, Morovik Attila, Borbély Lénárd, Ábel Attila alpolgármesterek, valamint Szeles Gábor jegyző neve is szerepel. A rendszámokat tartalmazó levél tanúsága szerint a listát a XXI. Kerületi Polgármesteri Hivatal üzemeltetési csoportja küldte át április végén a közterületesekkel lezajlott telefonos egyeztetés után.