Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke május 5-én, hétfőn délután öt órakor a Csepeli Munkásotthonban tart fórumot. A politikus arról beszél majd a részt vevőknek, hogy az EP-választáshoz kapcsolódóan milyen programajánlatot készített a DK.
Horváth Gyula, a DK csepeli elnöke Borka-Szász Tamás DK-s önkormányzati képviselővel együtt nyílt levélben hívta meg a Demokratikus Koalíció csepeli és soroksári szimpatizánsait a hétfői fórumra. A meghívóban hangsúlyozzák: "Olyan képviselőkre van szükség az Európai Parlamentben, akik nemzeti érdekeinket határozottan, de európai módon - tárgyalások útján, szövetségeseket gyűjtve - tudják érvényesíteni az Unió döntéshozóinál."
Részletek:
KALOCSAI IMRE karikatúrája
Ma
Ma jár le a határideje egy olyan határozatnak, amely a Csepeli Munkásotthon idei működésének anyagi feltételeit jelentősen befolyásolhatja. Az előzményeket és a rendelkezésünkre álló írásos dokumentumokat kommentár nélkül közöljük:
Három napig bírták, de akkor megtörte a hallgatás csendjét a csepeli fideszes városvezetés szócsöve, a csepel.hu, amelyből olvasói megtudhatták, amit eddig is tudtak: valami bűzlik Csepelen.
Két héttel a választások után, április 24-én Pesterzsébet Önkormányzatának fideszes többsége úgy döntött, hogy csupán