CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Pedagógusok felháborodása: "Elég a hitegetésből, elfogyott a türelmünk!"

2012. október 06. 00:03 - csú

Stop-129.pngA Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) számára elfogadhatatlan a pedagógusok 2013. szeptember 1-jével tervezett béremelésének elhalasztása. Az érdekképviselet ezt pénteken közölte az MTI-vel, azt követően, hogy a nemzetgazdasági miniszter bejelentette a 2013-as költségvetést érintő, 397 milliárd forintos kormányzati kiigazító programot. A PSZ szintén nem tudja elfogadni, hogy a központi kormányzat által átvett iskolák, kórházak és a járási rendszer bevezetése miatt mintegy 22 ezerrel csökken a közszféra létszáma 2013-tól. Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a közszférában 2008 óta nem volt béremelés, és nyomatékosították: az érdekképviselet már nem tudja elfogadni azt az érvelést sem, amely a fizetések megemelését az ország gazdasági helyzetének javulásához köti.

Azt követelik a kormánytól, hogy ne hitegesse tovább a pedagógustársadalmat, és valósítsa meg a beígért béremelést. „Elfogyott a türelmünk, elfogyott a megértésünk" – írták.

Tovább
Szólj hozzá!

Nemzeti gyásznap: emlékezés az aradi vértanúkra szombaton 10-kor

2012. október 06. 00:02 - csú

Aradi vértanúk-1_1.PNGAradon 163 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki az 1848-49-es magyar szabadságharc tizenhárom tábornokát. Megbecsülés és tisztelet a hősöknek, a mártíroknak: Első sor: Veiningen-Westerburg Károly, Damjanich Lajos, Török Ignác, Aulich Lajos, Vécsey Károly; Második sor: Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Nagy-Sándor József, Knézich Károly, Schweidel József; Harmadik sor: Kiss Ernő, Lahner György, Pöltenberg Ernő

Tovább
Szólj hozzá!

Aljas antiszemita támadás péntek este a zsinagógánál

2012. október 05. 23:05 - csú

Antiszemita.PNGKét férfi megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét pénteken, amikor kifelé jött a zsinagógából - erősítette meg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója az MTI információját.

Zoltai Gusztáv elmondta: Kerényi Andrásra két fiatalember támadt rá, amikor kijött a zsinagógából. Hasba rúgták, és miközben bántalmazták, a két fiatal azt kiabálta: "rohadt büdös zsidók, meg fogtok dögleni".

Kihívták a rendőrséget, két rendőrautó rövid időn belül a helyszínre érkezett. A hitközség körzeti elnöke felismerte támadóit, akiket a lakásukban fogtak el a rendőrök - tette hozzá. 

Idén júniusban Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit ért inzultus az utcán.

Szólj hozzá!

Matolcsy-féle újabb megszorítások tíz csapással, forintról forintra, percről percre

2012. október 05. 09:40 - csú

Matolcsy György-221.pngKésik a pedagógusoknak beígért béremelés! Eltörlik a járulékplafont. Büntetik a bankautomatából történő készpénzfelvételt. Bevezetik a segélyplafont. Újabb százmilliárdos zárolás. Idén stagnálás vagy visszaesés. Miért pont ma?

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Giró-Szász András kormányszóvivő ma reggel 9 óráról kormányszóvivői tájékoztatón  ismerteti, hogy a kormány miért kényszerül újabb költségvetési "kiigazító" lépésekre.  Az eseményről élőben tudósít a PORTFOLIO.HU ÉS AZ INDEX.HU

Szólj hozzá!

Már 1 millió 363 ezer ezer ember él a szegénységi küszöb alatt hazánkban

2012. október 05. 00:03 - csú

Szegénység-221.jpgA KSH frissen publikált adataiból kiderül, a szegénységi küszöb alatt élők száma 2010-ről 2011-re 152 ezer fővel 1 millió 363 ezer főre emelkedett. 413 ezer 0-17 éves gyermek (a növekedés csaknem 39 ezer fő), 880 ezer 18-64 éves felnőtt (a növekedés csaknem 106 ezer fő), továbbá 69,5 ezer 65 éves és idősebb személy (a növekedés 7,5 ezer fő) élt a szegénységi küszöb alatt, ami 2011-be 62 ezer forint/fő//hónap volt. A munkanélküliek csaknem fele a szegénységi küszöb szintje alatt él. Súlyos anyagi depriváltságban azonban jóval többen, több mint kétmillióan élnek. (Például késnek a számlák fizetésével, nem engedhetik meg magának a teljes körű étkezést, a megfelelő fűtést,  stb.). Magyarország ezzel az adattal jelenleg  népességarányosan a negyedik legrosszabb az uniós tagállamok között.  Részletek az origo.hu és a portfolio.hu oldalain

Szólj hozzá!

Elhunyt Sebők László, csepeli ökölvívó, október 12-én lesz a temetése

2012. október 05. 00:02 - csú

Gyász-anim.gifA Magyar Ökölvívó Szövetség mély fájdalommal tudatja, hogy 75 éves korában váratlanul elhunyt Sebők László, aki Csepelen a klub történetében a  legjobb ökölvívó csapatnak volt kapitánya. A sokszoros magyar bajnok,  az 1964-es tokiói olimpián nagyváltósúlyban képviselte Magyarországot.

Sebők László temetése október 12-én, pénteken 14 óra 15 perckor lesz a Csepeli Temetőben.

Szólj hozzá!
Címkék: gyász Csepel SC

Szenteczky János válasza a Handa Bandának

2012. október 04. 13:22 - csú

Szenteczky János-kisebb_1.pngA XXI. kerületi falkaforradalmi fideszes városvezetést, annak szócsöveit, a csepel.hu hírportált, a csepel.info blogot és a Csepeli Hírmondót gyűjtő névvel Handa Bandának nevezik - talán nem véletlenül. Mint megtudtuk, néhány napja kedvenc játékukat űzték. Németh Szilárd polgármester és társainak két éves eredménytelenségéről úgy akarják elterelni a figyelmet, hogy az MSZP helyi elnökével, Szenteczky Jánossal foglalkoznak. A csepel.info zagyvalékát a városvezetés szócsöve is átvette. Szenteczky János válaszát, amelyet a csepel.infónak küldött, - és a csepel.hu nem volt hajlandó publikálni eddig - változtatás nélkül, szó szerint közöljük:

Tovább
Szólj hozzá!

Csepel Mórickája

2012. október 04. 00:05 - csú

NSZIL-szuper-1.PNGTudjuk, hogy Mórickának, a viccműsorok egyik főszereplőjének mindig mindenről ugyanaz jut az eszébe. Csepelnek is van ám Mórickája. Németh Szilárdnak hívják (képünkön). A fideszes polgármesternek is bárhol, bármikor, bármiről ugyanaz jut az eszébe: a kommunisták. (Kommunista, szocialista az nála egyre megy.) Minél inkább kudarcot vall ígéreteivel, minél jobban látható, hogy nincsenek városfejlesztési elképzelései neki és párttársainak,  annál gyakrabban kommunistázik. Néhány epizód az elmúlt napokból:

Tovább
1 komment

Nem Csepelen élnek a legmagasabb jövedelműek...

2012. október 03. 11:49 - csú

Üres zseb.jpgA 2011-es évre vonatkozó szja-bevallások adatai szerint a főváros XII. kerületében (Hegyvidéken) élőknek a legmagasabb az egy főre jutó összevont jövedelmük, míg a XXI. kerületben (Csepelen) lakóké a legalacsonyabb. Pest megye viszonylatában Budaörs és Nagykőrös áll a „toplista” elején, illetve végén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Tovább
Szólj hozzá!

Mit kapott Werner Péter? Van pénz Csepelen, csak nem mindenkinek!

2012. október 03. 00:05 - csú

Werner Péter-Csepeli Városgazda csevak zrt.PNGA 47 ezer forint húszszorosa is kevés volt Werner Péternek, aki két éve vezérigazgatója a Csevakból lett Városgazda Zrt-nek, ahol a dolgozók bérét 2010 óta nem emelték. (Facebook)

A Csepel újság egy facebookos posztból arról értesült, hogy – legjobb szándéka ellenére ‑ szerkesztőségünk nem adott teljes körű tájékoztatást, amikor Werner Péternek, a Csevak-Városgazda Zrt vezérigazgatójának anyagi juttatásaival kapcsolatos értesüléseit közölte. Nekünk – és több olvasónknak – már az is elég, de inkább sok volt. (Nyakló nélküli gépkocsihasználat, szolgálati Skoda cseréje szolgálati Chevroletre, stb.)  Mulasztásunkat a bevezetőben idézett facebookos bejegyzés részletezés közlésével pótoljuk:

Tovább
2 komment

Már a legnyomorultabbaktól szedik el az utolsó filléreket

2012. október 03. 00:03 - csú

Szégyen-3.PNGA magyar Nemzet nevet viselő újság, a Fidesz és a kormány szócsöve írta: „Nem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kérésére akarják bevezetni a segélyplafont – nyilatkozta Rogán Antal a Hír Televíziónak. Mint mondta: senki nem kaphat több segélyt, mint amennyi a munkával elérhető legalacsonyabb jövedelem. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: a segélyplafon ötlete saját indíttatásból született.

Negyvenezer forint körül húzhatja meg a kormány a segélyplafont – értesült a hvg.hu kormánypárti forrásból; vagyis még nehezebb lesz a rászorulók helyzete.”

„Köpjetek fel és álljatok alá, kedves kormánypárti barátaim.” ezt már Ceglédi Zoltán írja szintén a hvg.hu hírportálon, de a vélemény rovatban. Markáns, érdes álláspontját tragikus, megdöbbentő példákkal érvelve támasztotta alá:

Tovább
Szólj hozzá!

Kedd esti szégyen a Parlamentben

2012. október 02. 20:28 - csú

Választásokhoz-100904.jpgLampert Mónika, az MSZP képviselője kedden 20 óra 15 perckor írta a facebookon a regisztrációs vitáról: "Most kezdődött az Országgyűlésben a választási eljárási törvény vitája. Hat kormánypárti képviselő, plusz két államtitkár van jelen. Állítólag ez egy fontos törvény. Szégyen."

A vita itt követhető (A hang hallható, a kép nem mindig látható)

Szólj hozzá!

Irodát nyitott a DK Csepelen

2012. október 02. 19:49 - csú

DK-csepeli iroda_1.jpgA Demokratikus Koalíció  (DK) csepeli szervezete arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy megnyitották irodájukat Csepelen,  a Kossuth Lajos utca 30-46. szám alatt. Október 8-tól, hétfőtől kezdve ügyfélszolgálattal várják az érdeklődőket.

A megnyitón köszöntőt mondott Borka-Szász Tamás, a DK csepeli önkormányzati képviselője. Elmondta, hogy fontos a DK csepeli szervezetének életében a megnyílt iroda, amely a tagok és a szimpatizánsok számára találkozóhelyként fog működni. Az  iroda avatásán részt vett Élő Norbert, a DK budapesti koordinátora és Bauer Tamás, a DK alelnöke is. (DK)

Szólj hozzá!

Káosz a köbön az uszoda körül

2012. október 02. 00:05 - csú

Luftballon.jpgSzegényebbek lettünk, leszünk. Az egyetlen, valóban a Fidesz által felvállalt, sok ezer csepeli által számon tartott ígéret sem teljesül. Egyelőre nem lesz 2012-ben fedett uszodája Csepelnek. Viszont hamarosan lesz fedett medencénk?! Csak nehogy a káosszal legyen tele.

”Sok év után ismét lesz uszoda Csepelen, ennek első lépéseként a strandfürdő 50 méteres medencéjét sátorral borítják be…”, írta a csepel.hu. szeptember 29-én, a Csepeli Önkormányzat képviselő-testületi üléséről szóló tudósításban. Ebből néhány dolog biztosan kiolvasható.

Tovább
Szólj hozzá!

Skodáról Chevroletre váltott Werner Péter vezérigazgató

2012. október 01. 00:07 - csú

Werner-Németh-333.pngA Csepel újság értesülése szerint Werner Péter, a Csevak Zrt-t felváltó Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt vezérigazgatója lecseréltette korábbi Skoda szolgálati autóját és Chevroletet rendelt magának. Közpénzből! Mi másból?! Meg is kapta választottját a vezérigazgató. (Igen, olvasóink jól látják: ugyanarról a Werner Péterről van szó, akivel kapcsolatban pénteken már hírül adtuk, hogy Németh Szilárd fideszes polgármester bizalmi embereként, hozzá hasonlóan ő is közpénzből, nyakló nélkül, vagyis kilométer- és költségkorlátozás nélkül kocsikázhat. Akkor még nem tudtuk, hogy a vezérigazgató igényeinek a Skoda már nem felel meg.) A váltást nem verték nagydobra, ellenkezőleg: Werner Péter és kenyéradó gazdája, Németh Szilárd mélyen hallgatott a minőségi cseréről.

Tovább
Szólj hozzá!

Falkaforradalmi titkolt közvéleménykutatás folyik Csepelen

2012. október 01. 00:05 - csú

Négyesben.PNGA XXI. kerületi falkaforradalmi fideszes városvezetés a vesztét érzi, pedig még csak a választási ciklus félidejénél tartanak. Két éve kerültek hatalomra, de fogy a levegő körülöttük. Sok mindent tehetnének a népszerűség-csökkenés megállításáért, mindenek előtt hozzáfoghatnának Csepel fejlesztéséhez. A handabandázó, nyilas Nyirőző gárdának ez fárasztó. Tehetsége, akarata sincs hozzá. A közpénzből azonban még van néhány forint, amit nem herdáltak el, s ez csábítja őket. Mit tesznek ilyenkor?

A Csepel újság értesülése szerint Németh Szilárd fideszes polgármester és állandó tettestársainak megrendelése alapján  közvélemény-kutatás folyik Csepelen az önkormányzat képviselő-testületének felhatalmazása és a lakosság előzetes tájékoztatása nélkül. Olvasóink e-mail-ben (csepelujsag45@gmail.com) közölték: telefonon kérdezőbiztosok érdeklődnek tőlük. Eleinte semleges témákról, majd pedig a csatornázásról folyik a diskurzus. A feltett kérdések szerint a csatorna-beruházás 2012-ben kezdődött, szó sincs a 2010 előtti, a szocialisták által sikerre vitt, sok éves előkészítésről.

Tovább
2 komment

Németh Szilárd a nyílt színen hazugozta le saját vezetőtársait és a köztisztviselőket

2012. október 01. 00:02 - csú

NSZ-25.PNGA Csepel újság értesülése szerint a sokoldalúságát már többször megvillantó Németh Szilárd fideszes polgármester a szeptember 27-i képviselő-testületi ülésen új műfajt teremtett, a költői elszólást.

A lomtalanítással kapcsolatos előző cikkünk megjelenése után egy e-mailt kaptunk régi olvasónktól, Balczár Endrétől, s ő írta, vegyük tudomásul, állításunkkal ellentétben nem Németh Szilárd, hanem a polgármester vezetőtársai hazudnak. Ezt nem más mint maga Németh Szilárd közölte, amikor a polgármesteri hivatal dolgozóinak béremeléséről tárgyaltak.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil