A Nemzeti Választási Iroda információi szerint a vasárnapi országgyűlési képviselő választás helyi adatainak 97,87 százalékos feldolgozottságánál a Csepelt és Soroksárt magába foglaló 17-es evk-ban dr. Szabó Szabolcs (Egységben Magyarországért ellenzéki pártszövetség) a szavazatok 45,99 százalékával áll az első helyen, Németh Szilárd (Fidesz-KDNP) 42,16 százalékkal a második. Kovács Attila (MI Hazánk) 5,77 százalékkal a harmadik. Csizmadia Cseke (Magyar Kétfarkú Kutyapárt) 3,36 százalékot, Koller Sándor (MEMO) 1,72 százalékot, Járó Arnoldné (Normális Párt) 0,54 százalékot és Pál Éva (Munkáspárt-ISZOMM) 0,45 százalékot kapott a választás során az NVI éjfél utáni adatai szerint
A képviselőválasztást az országban nagy fölénnyel a Fidesz-KDNP nyerte meg, és bejutott a parlamentbe a Jobbikból korábban kivált Mi Hazánk is. A hat ellenzéki pártot tömörítő Egységben Magyarországért szövetség súlyos vereséget szenvedett. A mandátumok megoszlása a következő:

Csepelen és Soroksáron ma együtt választunk egyéni országgyűlési képviselőt és szavazunk egy pártlistára is. Azok, akiknek elegük van Orbán Viktorból, az Orbán-rendszerből, Németh Szilárdból és a Fideszből,
Arra a kérdésre, hogy miként alakul, 2018-as 72,65 % -os részvételi arányhoz képest a mai, 2022-es országgyűlési képviselő-választáson résztvevők száma és mi lesz a voksolás eredménye, este kapunk választ. Ami biztos: A 17.sz. OEVK-ban (Csepel-Soroksár) 412 fővel (0,55 %-kal) csökkent a névjegyzékben szereplők száma. 2022. január 1-én 74.797 fő szerepelt a választási névjegyzékben. A négy évvel ezelőtti adatokhoz képest jelentősen, 3.232 fővel (4,1 %-kal) csökkent a választókerületben a választópolgárok száma.
Erről az ügyről mélyen hallgat a Csepelen élő (birkózó) akadémikus fideszes államtitkár. Máskor már a vízcsapból is az ő lózungjai folynak, de ennél az esetnél elakadt a szava. A kérdés pedig egyszerű: Milyen kapcsolata volt vagy van Németh Szilárdnak a Fuzik Zsolt-féle bűnszervezettel? – kérdeztük
Az előző két parlamenti választás előtt még érvényes volt az az egyszerű tétel, hogy aki az addigi kormányzati irány folytatását szeretné, az szavazzon a Fideszre, aki azonban változást akar, voksoljon az ellenzékre. Idővel a Fidesz meg is elégedett azzal, hogy választási programja egyetlen szóból álljon: folytatjuk. És folytatták bizony.
Most itt tartunk, könyvdarálás, listázás, kirekesztés, megbélyegzés, ellehetetlenítés , megfélemlítés. Legújabb, hogy Marosvásárhelyen az érvényes ellenzéki szavazói lapokat tartalmazó leveleket dobják a szemétbe, tűzbe. Mire képes még a hatalom, hogy hatalomba maradjon?
Ez a kép mindent elmond. Szavak nélkül fejezi ki a máig ható lényeget: Németh Szilárd agresszivitását és Borbély Lénárd bizalmatlanságát. Jó szeme volt az egykori képszerkesztőnek. Éppen tíz éve tette egymás mellé az akkori polgármester és helyettese fotóját
Kalocsai Imre karikatúrája
Kalocsai Imre karikatúrája
Az önkormányzat hivataéos weblapja alapján következő választási összeállításban a szavazólapon levő sorrend alapján tesszük közzé az egyes képviselőjelöltek véleményét, a csepel.hu kérdéseire adott válaszaikat, amit változtatás nélkül közlünk:
Két tény: 1.) Az Orbán-rendszer példaképe a Horthy-korszak. 2.) Magyarország előre megy, nem hátra! – hirdeti a Fidesz választási szlogenje. És egy kérdés: Merre van az előre?
Egy kapura megy a játék…A négy éve Orbán kegyelméből vígaszágon felkapaszkodott, leszerepelt fideszes politikus a bagóért megszerzett Béke téri Csepel SC-s ingatlanok felújításához, átalakításához érkező, közpénzből származó, állami százmilliókkal növeli befolyását a kerületben
Ebben az országban senki sincs, akinek a gyerekét vagy őt magát az iskolában vagy az óvodában nemváltó műtétre toborozták volna. Ezért sokan lesznek, akik nemet mondanak majd a gyűlöletkeltő népszavazási kérdésekre úgy, hogy tőlük lesznek érvénytelen szavazatok: üres szavazólapok, minden rubrikába behúzott ikszek, a kormányzat édesanyjának szóló rövid üzenetek, pornografikus képzőművészeti alkotások …
"Németh Szilárd csepeli és fideszes pályája jól példázza az Orbán-rendszer karrier lehetőségét. Ha a helyi lakossággal, civil szervezetekkel, a kerület ellenzéki pártjaival való együttműködés helyett, kiszolgálod a hatalmat, gondolkodás nélkül vállalod a vállalhatatlant, s közben még bele is rúgsz egykori társaidba és a másként gondolkodókba, sokra viheted. Akkor is, ha eljátszottad a helyi közösség bizalmát, annyira, hogy a többség már hallani sem akar rólad..."
Ebben az álomvilágban a járvány már régen le van győzve, minél több ember van egy helyen, annál jobb, és innen csak egy újabb méregdrága sportesemény hiányzik. A 44 ezer halottról pedig most már szó se essék...
Részletek a csepeliek szavazatára áhítozó Németh Szilárd korábbi ígéreteiből: Lesz új csepeli kórház, felújítják a Gubacsi hidat, két szintessé teszik a Corvin csomópontot, megépítik a gerincút II. szakaszát, belterületbe vonják Hárost... Egyikből sem lett semmi. A lebukott ígérgető a mostani kampánylapjában ennek ellenére szemérmetlenül böffenti: „...betartottuk ígéreteinket…”,
"Ó, Petőfi… Bocsánat, bocsánat…"
· - Fater, hogy van ez? Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket Népszerűsítsenek? Kik és hol és mikor és miért?
Ehhez is van képe Németh Szilárdnak: a saját fb oldalán fotókkal dokumentálta, hogy a felsorakoztatott diákok előtt gombot nyomott. Sokadik kampányígérete ismét arról szól, hogy majd egyszer, valamikor talán csak megnyílik végre a Táncsics utcában a 2019 óta bezárt, újjáépítésre váró Jedlik Ányos Gimnázium. Annyi biztos: az államtitkár háta mögött a visszaszámlálás megkezdődött…
Az ország és a magyarság megóvásának nem Orbán Viktor, hanem az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, a NATO a garanciája. Az a család, amely megvédi a családtagokat, az a katonai szövetség, amellyel egy ponton túl Putyin sem mer ujjat húzni. A hely, ahová Magyarország évekkel ezelőtt bejött a hidegről. Az a nyugati közösség, amelyen belül a jelenlegi magyar kormány iránti bizalom a mélypontra süllyedt, mert Orbán egy idő után állandóan nyitogatni kezdte az ajtót, mindig a legrosszabbkor, és hiába szóltak neki