
"Régi Rádiós az, aki a Pagodába belépő ismeretlen személy gondterhelt fürkészéséből meg tudta állapítani, hogy megérkezett a riportalanya. Régi Rádiós az, aki emlékszik még, hogy délelőtt 10-kor, délután 2-kor és este 10-kor is volt rádiójáték-felvétel; aki tudja, hogy a Pagoda mögötti fekete táblán volt felírva a stúdióbeosztás, és Vujicsics Tihamérral éjszakázhatott az 1-es előtt, aki egész éjszaka tapsos ritmusjátékokkal tartotta ébren a közreműködőket. Másnap utazott Teheránba..."
Régi Rádiós az, aki úgy tud eljutni a Bródyból a Múzeum utcába, hogy egyetlen egyszer sem jön ki az épületből az udvarra; aki tudja, hány kapu vezet az épületekbe a Bródy-Pollack-Múzeum-Szentkirályi négyszögben. Aki tudja, hogy a Pollackon jobbra volt a pénztár, és hónap vége felé – mint egy malacperselyből – egyben vette fel az addig szorgalmasan gyűjtögetett gázsiját. Aki ismerte a Pagodában a keményblokk titkát. Ki nem ismerte? Az egész országban minden munkahelyen blokk alá csúsztatott bélásokkal kiskonyakozott az értelmiség.
Régi Rádiós az, aki tudja, hol a bunker, hol ült a
Az operatív törzs és a kormány megy a saját feje után, a szakértők egy része azt dalolja, amit Orbánék hallani akarnak, mire a kabinet a szakértőkre hivatkozva megy tovább. Egymás vállát lapogatják, hogy jó lesz így, aki meg nem ért egyet, az nemzetietlen, árt, meleg, Brüsszel – a sor folytatható. A módszer nem ismeretlen; ez történt az elbaltázott kontaktkutatással, a háromszáz milliárdért beszerzett és nagy részben soha nem használt lélegeztetőgépekkel, a szükségesnél jóval kevesebb teszteléssel, a különböző átoltottsági számokhoz kötött lazítással is.
Varga Judit igazságügyi miniszter leesik a lóról vagy nyeregben marad. A magyar kormányzat vélhetően több száz honfitársunkat, köztük újságírókat, ügyvédeket, üzletembereket és médiabefektetőket figyeltet. Erről szól a Pegasus-ügy. Ha a megfigyeltek valóban a btk-ba ütköző tettet követtek volna el, összeesküdtek a magyar államrend megdöntésére, akkor már régen rács mögött lenne a helyük. Ha viszont nem követtek el semmit, akkor meg azoknak kellene a vádlottak padján ülniük, akik az illegális megfigyelést elrendelték és jóváhagyták. Egyikről sincs tudomásunk.Magyarországon soha, egyetlen hasonló ügyet nem vizsgáltak ki és nem derítettek fel teljes mélységében, az átlagszavazó meg, sajnos csak megvonja a vállát.
A Momentum volt külpolitikai szakértője, Radnóti András az Élet és Irodalomban megjelent
Három napba telt, míg a kormány kitalálta, hogyan verje le a valójában még ki sem tört Sinopharm-lázadást anélkül, hogy bárki kiejtené a száján a kínai vakcina nevét. A lépéskényszer adott volt, hiszen a kínaival oltott idősek mind nagyobb tömegben teszteltették a védettségüket, és a magánlaborok után az ősellenség, a főváros is kimutatta, hogy minél korosabb valaki, annál nagyobb eséllyel mászkál a világban maszk és valós immunvédelem nélkül.
Viharos gyorsasággal meg kellene vizsgálni, hogy a jégverés és a vihar után miként lehet segítséget nyújtani a teljesen kiszolgáltatott helyzetben lévő csepeli károsultaknak, mert kétszer ad, ki gyorsan ad. A polgármesteri hivatalban és annak hírmondóiban azonban híre-hamva sincs a válasznak...
A rettentően keresztény magyar kormány, élén Orbán családfővel és Semjén fővadásszal most éppen egy igazi keresztény ügy teljes tönkretételén dolgozik. Mint az közismert, Iványi Gábor és egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, igaz keresztyénként rászorulókat istápol, hajléktalanokat segít, nehéz sorsú gyermekeket próbál iskoláztatni, hogy legyen lehetőségük kitörni a mélyszegénységből, ahol egyébként ez a rendszer tartani próbálja őket.
Az eladott északi területekért a vevő 2005-ben hektáronként nettó 121 millió forintot fizetett, Borbély Lénárd a két Weiss Manfréd úti ingatlanért, 16 évvel később(!), hektáronkénti nettó ~67 millió forint kikiáltási árat jelölt meg, miközben ezen időszak alatt jelentősen nőttek az ingatlanárak, az inflációról nem is beszélve. A pályázati felhívást június 7-én írta alá a polgármester. Beadásuk és felbontásuk határideje június 22-én(!)) volt. Két hét(!) jutott a pályázóknak a pályázat előkészítésére és beadására. Lehet, hogy a pályázók már régóta tudtak a kiírásról? Lehet, hogy már el is kelt minden ingatlan, de a felbontásról egyelőre semmit nem hoztak nyilvánosságra?