„A rezsicsökkentés nem ért véget, csak most kezdődött el” – mondta Németh Szilárd rezsicsökkentés-ügyi kormánybiztos, Csepel polgármestere a rezsicsökkentő roadshow valamelyik állomásán. Majd hozzátette, hogy a kormány mindenáron megvédi a rezsicsökkentést.
Kitől?
A bajnaigyurcsánytól? A gázóra-leolvasótól? Vagy a gaz multiktól (= nyugati imperialistáktól, ha tetszünk még emlékezni). S ha csak most kezdődött el, mi lesz a vége? Az ingyenáram? A határ a csillagos ég? Szó szerint?
Mandátumot a vezetésre és nem a saját belsőjükből fakadó beteges megkülönböztetésre, és kirekesztésre kaptak!
A magyarok fele szegény # Alig növekszik a gazdaság # Óriási visszaesés a lakásépítéseknél
Mégsem a vak komondoron esett át a Fideszből kilépett parlamenti képviselő élettársa. Az asszonyt Balogh József bántalmazta, és a politikus az ügyészségen teljes körű beismerő vallomást tett.
EGYRE HOSSZABB A LISTA
Németh Szilárd nem nyugszik! Nem nyugszik és nem fogadja el nem csak a rendőrség, de már az ügyészség véleményét, illetve határozatát sem! Abbéli igyekezetében, hogy engem besározzon, sőt büntető eljárások tucatjának indításával kriminalizáljon és így állítson félre már a józan ítélőképességét is elveszítette. Egy, a napokban átvett hivatalos iratból értesültem arról, hogy nem csak egy újabb feljelentést bukott el velem szemben, hanem még az ügyész szerepét is átvenné – pótmagánvádlóként!
Megint játszanak velünk! Mármint Németh Szilárd és állandó tettestársai. A látszatdemokrácia homokozójában. Történt ugyanis, hogy a szeptember 27-i testületi ülésen a fülkeforradalmi mameluk-gyülekezet ismét úgy döntött, megkérdez bennünket. Pontosabban fogalmazva, konzultál velünk.
Németh Szilárd újabb teljesen felesleges konzultációt indított Csepelen. A kérdőív összeállítása az első Csepeli Konzultációhoz hasonlóan mellőz mindenféle szakmai megfontolást, az újfent egy közpénzből finanszírozott pártkampánynak minősíthetjük.
Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,