Egy évvel az önkormányzati választások után, új rovatot indítottunk, Szembesítés: Németh Szilárd találkozása saját szavaival és a tényekkel címmel. Rovatunkban a kerület fideszes polgármestere, Németh Szilárd által elmondottakat és a tényeket „állítjuk” egymás mellé –, a csepeliek tájékoztatása érdekében. Sorozatunk ötödik írása az önkormányzat hivatalos honlapjával, a www.budapest.21.hu portállal foglalkozik.
A 2011. február 11-i képviselő-testületi ülésen az egyik MSZP-s önkormányzati képviselő a következő kérdést tette fel a polgármesternek: „Támogatja-e a csepeli önkormányzat a csepel.info.hu –t bármilyen módon, anyagilag, erkölcsileg?” Válaszul,
Németh Szilárd azt mondta:
„A Csepel.info.hu úgy tudja, az egy MSZP-hez közel álló honlap, semmi esetre sem támogatná, de fideszhez közel álló honlapot sem támogatnak. …a csepel.hu –t bruttó 400.000.- Ft-ból teremtettük újjá, a budapest21.hu pedig 170 millió forintba került. Össze lehet hasonlítani a kettőt. Ismerteti, 150 millió Ft volt a kialakítása és eddig 20 millió Ft-ot költött az önkormányzat rá saját adóforintjaiból.” /2011. február 11-i képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve./
Ezzel szemben tény:
Egyre többet lehet olvasni, hallani az ingatlanadóról. A Matolcsy György által, még október közepén benyújtott adócsomag szerint, 2012-től „…a forgalmi érték 3 százalékára emelkedhet a települések által kivetett ingatlanadó.” Lázár János és Rogán Antal, a két leginkább eladósodott település fideszes polgármesterei – talán nem véletlenül –, ezt keményen bírálták. Micsoda dolog, hogy a fülkeforradalom időszakában egyesek korlátozni merik a helyi „önkormányzatok adókivetési szabadságát.” Hát csak nem képzelik? Az ingatlantulajdonosok miatt adósodott el településük, az ország, miattuk kell többfrontos harcot vívni ország-világ ellen, akkor most fizessenek. Meg egyébként őket még nem is sarcolták meg.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Benkő Viktorné (született Krug Ilona) október 25-én elhunyt. A hírt a csepel.hu közölte, amely beszámolt arról is, hogy a volt képviselőt a Csepeli Önkormányzat a saját halottjának tekinti.
Sokan már tudják, hogy miért kellett a ló az új csepeli címerbe. Lehet, hogy ez lesz a kerületben az új közlekedési eszköz...
A HVG.HU számolt be arról, hogy főkapitányi biztost neveztek ki a csepeli rendőrkapitány mellé. Az, hogy Kalmár Tamás ezredes meddig segíti Nagy András alezredes munkáját, nem tudni, s azt sem, hogy Kalmár felülírhatja-e a kapitány döntéseit. A HVG szerint sokat panaszkodtak a csepeli lakosok a közbiztonságra, emiatt nemrég főkapitányi biztost helyeztek a kerületi rendőrfőnök mellé. A lap emlékeztet rá: régebben sem volt példa nélküli ez a megbízás. Korábban például
Az önkormányzat csepel.hu hírportálja olyan értesülést közölt, amely szerint a tragikus egyiptomi buszbalesetnek csepeli áldozatai is voltak.
Az Országgyűlés elnöke szerint "néhány idióta" döntött Strasbourgban
Az emberi jogi bíróság már 2008 nyarán elmarasztalta a magyar államot, mert büntetőeljárást indítottak vörös csillag viselése miatt, ám ez nem akadályozta meg a bíróságot abban, hogy újabb elmarasztaló ítéletet hozzon. Strasbourgban megint veszített az állam.
Wirsching Viktória és dr. Avarkeszi Dezső személyében két csepeli politikus is tagja lett a most formálódó Demokratikus Koalíció Pártja vezetésének. Ez azon a vasárnapi sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a koalíció egyik kezdeményezője tartott. Először a Demokrata Párt tagjai döntöttek a szervezet átnevezéséről és alapszabályának megváltoztatásáról, valamint arról is, hogy a jövőben a Demokratikus Koalíció nevet viselő párt elnöke Gyurcsány Ferenc legyen.
MTI-NOL.HU: Stílszerűen