A kirúgó rugóláb Csák János (képünkön) megbízhatóan működik, mint elefánt a porcelánboltban. Kéjes mosollyal pusztít maga körül. Hol egy kis Operaház, hol egy Nemzeti Múzeum, törik cserepekre nyomában. Annál jobb. Sőt, annál szélsőjobb. A következő igazgató már nyilván tudni fogja a helyét, és Pataki Attila életművéből rendez kiállítást a nemzet első múzeumában. Pedig L. Simon is igyekezett.
L. Simon Lászlót egy Dúró Dóra-féle szélsőjobboldali hecc kedvéért kirúgták a Magyar Nemzeti Múzeum éléről. Lehet olyanokat mondani, hogy minden (ellen)forradalom is felfalja a saját gyermekeit, továbbá – ha már gasztronómia – egyék meg egymást a nevük napján.
Mégis, a kirúgás híre maximum annyira érdekes, mint, hogy a Sztárbox nevű tévéműsorban melyik színész gyepálta el jobban a másikat, és annyira fontos, mint hogy
Közpénzből fizetik a névadást, a pántlikázást, az emlékműt, de a döntésből kizárták a csepelieket, a sétányok lakóit. Mit szól ehhez a képviselő-testület?
L. Simon László (a kép baloldalán) és Orbán Balázs a World Press Photo megnyitóján 2023. szeptember 21-én a Magyar Nemzeti Múzeumban. L. Simon Lászlót tegnap, november 6-án a múzeum éléről.
A krumpliosztásban szerzett dicsőségéről folytatásos képregényben számolt be a polgármester, de a gerincút több mint tíz éve várt új szakasza építésének elmaradásáról nem ad tisztességes tájékoztatást.
A bespájzolt oroszok hálózata Londontól Rómáig, Amszterdamtól Párizsig jelen van. Azon dolgoznak, hogy felépítsenek – ha kell, Orbán Viktor mögé – egy az Európai Uniót felbomlasztó új pártszövetséget. Előbb vagy utóbb a bespájzolt oroszok, vagy az általuk beszervezett emberek előjönnek a kamrából.
Egy étterem, két cirkusz. Borbély Lénárd: „Három önkormányzati cég felügyelőbizottsága is megállapította, a projekt megfelelt a hatályos törvényeknek.” Németh Szilárd: „A kormányhivatal szerint az étterem épületén szabálytalanul, építési engedély nélkül végeztek munkálatokat.
Még a Mikulásban is hisznek, tehát bármit be lehet adni nekik. Óvodás gyermek szülőjeként engem is érdekel, valójában inkább aggaszt, hogyan képzeli az állam, avagy inkább a nemzeti kormányunk már egész zsenge korban az általa megkívánt magyarságot beleplántálni a gyermekembe, miközben neki még a homokozóban kellene játszani és önfeledten fára mászni, Vekerdy tanár úr után szabadon. 
Nagy Imre mártír miniszterelnök 67 évvel ezelőtti rádiós beszéde az 1956-os forradalom és szabadságharc sorsát megpecsételő, november 4-én kezdődött szovjet fegyveres inváziót idézi fel.
Orbán Putyinnal folytatott pekingi beszélgetése során így fogalmazott: „a katonai műveleteket és a szankciókat sajnos megszenvedték a kapcsolataink”. Orbán szóválasztásával egyértelműen Putyin barátjaként deklarálta magát. Nagyobb baj, hogy bennünket is.
Erről nem beszél a polgármester: A csepeli strand a fővárostól történt átvétele óta, a kerületi fejlesztések ellenére, minimum 5-600 milliós veszteséget okozott az önkormányzati költségvetésnek. A korábban megígért fejlesztésekből, a nem sátortetős, hanem a valódi fedett uszodából, az új tanuszoda megépítésből viszont semmi sem lett.
Új szelek fújtak a politikában, de a jelek szerint a széljárás most megint változik. Az atlanti szelet, legalábbis egyesek agyában az erős keleti szél váltotta fel. 
„Karsai Dániel András vagyok, 46 éves, ügyvéd, alkotmányjogász. Valamint halálos beteg.” Ezzel a 
Száz éve született az a szobrászművész, akit joggal nevezhetünk az elmúlt fél évszázad Európában is legismertebb és legelismertebb magyar mesterének.
A kerületvezető tudomásul veszi a kormány Csepelt sújtó döntéseit és Lázár Jánosnak címzett válaszában a csepelieknek fontos témák közül kihagyja például a csepeli HÉV fejlesztését, a gerincút folytatását, a Gubacsi híd felújítását, 2x2 sávossá való átépítését
Dúró Dóra belejött a darálásba. A szélsőjobboldali parlamenti képviselő kezdeményezett, a magyar államigazgatás molnárjai pedig bebizonyították, tudnak azok a malmok gyorsan is őrölni, ha fontos ügyről van szó. És mi lehetne lényegesebb manapság, mint megmenteni gyermekeinket egy képsorozattól, amely a World Press Photo kiállításán látható a Magyar Nemzeti Múzeumban. Dúró Dóra tizenöt nap alatt elérte, amit akart. Vagy legalábbis így hiszi.
Az üzembeállítástól számított 50 évig lehetne működnie a szerelvényeknek, azonban a vasúttársaság felmentést adott ez alól és további 10 év haladékot adott nekik, de lassan már azt is kitöltik.
Történt mindez abban az országban, amelynek a lakossága szinte minden mértékadó ország lakosainál többet költ az egészségügyre a saját zsebéből
Az a bizonyos egyszerű vidéki legény napjainkra alighanem az ország leggazdagabb embere lett, legfeljebb a vagyonára egy másik egyszerű, vidéki gázszerelő legény vigyáz.