Győzelemittas kép a fideszes stábtól. Erre büszkék a krumpliosztogató kerületvezetők és a szolgáik?
Blogunk többször is reagált a krumpli-, illetve hagymaosztásra, közöltük mások véleményét is. Most csak azért térünk ismét vissza a témára, mert a CSH szerkesztősége reagált a DK véleményére, Borbély úr győzelemittas képekkel illusztrált krumpliosztási akciójára. TK volt, aki válaszolt, Borbély helyett az ellenzéki pártnak.
Reagált, véleményezte, más esetekre hivatkozott, ahelyett, hogy szó szerint idézte volna az ellenzéki véleményt, s az olvasóra bízta volna a két vélemény megítélését.A CSH rendre ezt a módszert követi, mert az ő értelemzésük szerint az olvasó képtelen felismerni az igazságot – vélik, ezért el kell nekik magyarázni azt. Mert csakis
Jól képzett, jól fizetett harmincasok gyakran elmondják szüleikkel beszélgetve, hogy nekik már nem lesz állami nyugdíjuk. Még nevetgélnek hozzá, de tudják, hogy valami mást kell majd kitalálniuk, ha negyven év múlva majd ők sem tudnak pénzt keresni.
A HírTv-be belefért. Szerintünk viszont nem volt és most sincs politikai akarat a kormány és a fideszes vezetés által lebecsült pedagógus társadalomnak megígért béremelésre! Németh úr részéről sem, pedig valamikor pedagógusként is dolgozott.
"Úgy döntöttem, hogy gazember leszek" – fogalmazta meg hitvallását III. Richárd, aki e megjegyzésekor még semmit sem sejtett arról, hogy az esti híradóban mindezt majd úgy mondják be, hogy a brüsszeli szankciók valamint a nemváltó óvódások galád támadása miatt, a mi hős vezérünknek a sarkára kellett állnia és minden erejével azon lennie, magát sem kímélve, hogy drága népére csak jót hozzon a nyomorító nyugattal szemben.
Németh Szilárd és Borbély Lénárd marakodása közben a Gubacsi hidat a rozsda marja. Mind a ketten többször megígérték a híd felújítását meg a gerincút építésének folytatást, a közlekedési káosz csökkentését. Semmi sem lett belőle. A marakodók helyett csak a rozsda végzi csendesen, de félelmetes következetességgel a munkáját
Ami eddig elképzelhetetlen volt: a Fidesz várának vastag falai közül kihallatszik a csatazaj. A sértődés, a düh, a felelősség-áthárítás, a menekülési ösztön hangjai. Nemrég Palkovicsé, most Matolcsyé. Nem túl szépek. De hát milyen legyen, ha ég és föld összeszakad?
A második világháborúban elpusztult impozáns épület, a Csepeli Kultúrház földszintjét étterem, több egyesületi helyiség és táncterem foglalta el. Az emeleten 800 főt befogadó színházterem, étterem, könyvtár és egyesületi szobák lettek berendezve.
Nem történt változás a Csepel SC ingatlanjait illetően: a Béke téri stadion ugyanolyan lerohadt állapotban van, mint amikor a rezsibiztos érdekeltségébe tartozó akadémia megvásárolta. Németh Szilárd nyomulásával szöges ellentétben az önkormányzat azt hangoztatta, hogy a Csepel SC ingatlanjainak a kerülethez kellene kerülniük.
Nem kell feladni! - Ez a Lennon-jelenség lényege. "Tegnap volt negyvenkét éve, hogy Lennont megölte az a bizonyos senki, s ennek következtében a Beatles alfahímje ott rekedt a XX. században örökre – milyen fura, hogy ha az az említett senki nem születik meg, akkor az öreg Lennon talán a mai napig turnézna a világban. Most éppen Putyint szapulná, ahogyan a vén Bob Dylan csinálja túl a nyolcvanon..."
Nem a kerületi lakosság igényeire, hanem ennek a két embernek a mániákus önmegvalósítási kényszerére alapozódtak a csepeli értékeket szétverő, birodalomépítő döntéseik 12 év alatt. A hatalmi acsarkodás levét most azok a csepeliek isszák meg, akik kárvallottjai a duó rombolásának
Ha Matolcsyt gyalázni fogják, akkor vagy nagyon ravasz a terv, vagy valóban elszabadult a Nemzeti Bank elnöke. Ha a szavait mérlegelik, elemezgetik, akkor gyanús, hogy valami összjátéka folyik itt. Ha pedig nemes egyszerűséggel elhallgatják az egészet, akkor beikszelhetjük, hogy Matolcsy saját szakállára cselekszik, mert megszólalt a lelkiismerete. Így is úgy is nyakig vagyunk a slamasztikában.
Csepelen itt és így dőlnek el a lényeges dolgok. Bercsik Károly fideszes önkormányzati frakcióvezető és Németh Szilárd találkozója a birkózó akadémián - Borbély Lénárd nélkül. A polgármester nem akart társadalmi megegyezést a csepeliekkel, de még arra sem figyelt, hogy a rezsibiztossal évek óta folytatott politikai, hatalmi csatája megosztotta a testületben működő Fidesz-frakciót, ami most több fontos kerületi ügyben leszavazta őt.
A szociális problémákat immár törvénybe vésve nekik maguknak kell megoldani, s csak valahol a ködös végtelenben bukkan fel az állam felelőssége, de még az sem derült ki, hogy ez mit takar.
Lakat a postán. A csepeli fideszes kerületvezetők jutalomból most azt kapják a kormánytól, amit az ellenzékiek büntetésből. A népnek, sajnos maradnak a bezárt posták
Egy ép lelkű hazai múzeumigazgató belső vészcsengője azonnal rémes csörömpölésbe kezd, ha egy kormánypotentát az általa vezetett intézmény felújításáról vagy éppen új épületbe költöztetéséről kezd beszélni. A „mindenki annyit ér, amennyije van” miniszteréből az „ember annyit ér, amennyit használ” tárcavezetővé avanzsált Lázár János visszatérte után indított többfrontos bosszúhadjáratának mellékvizén úsztatná le vidékre a Közlekedési Múzeumot.
ÉRZÉKETLENSÉG
A foci VB-szurkolóknak a sör mellé kalap lehet, de ársapka nincs, melegben ez nem praktikus. Sörözés közben sem feledhető: a nemzetközi szövetségek pénzimádata elvette tőlünk kedvelt játékunkat – a focit. Mára klubcsapatok helyett világválogatottak, nemzeti csapatok helyett honosítógyárak szelekciói lépnek pályára.
Bátorságból, emberségből adtak leckét pöffeszkedő politikusoknak a polgári engedetlenséggel tiltakozó jedlikes pedagógusok és a tanáraikat támogató jedlikes diákok. A pénteki diákdemonstrációról szóló fotó – a Táncsics utcai épület évek óta húzódó átalakítása miatt – a csillagtelepi ideiglenes intézményben készült. Csepel vezetői és a kezükben tartott szócsövek erről egy szót sem hajlandók közölni.
A hiba a rendszerben a tanulókkal van már megint. Lázadoznak, okoskodnak