Az egykori Székely csárda a II. Rákóczi Ferenc úton sok csepelinek volt kedvelt találkozóhelye. A földszintes házakkal együtt ez is már csak emlék..."Több mint tízezer lakással felépült a Csillagtelep, a Béke téren számos korszerű lakóház, több száz új lakás a Tanácsház téren... A lakáshiány sajnos mégsem csökkent a kívánt mértékben, mert az új lakások egy részét más kerületek lakói kapták és fennáll az a furcsa helyzet, hogy Csepel dolgozóinak ezrei — főleg értelmiségiek, orvosok, mérnökök — a főváros más kerületében laknak…"

Csepel fejlődéséért súlyos árat kellett fizetni az itt élőknek a 60-as 70-es évek addig soha nem látott, gyorsütemű lakásépítései közben. Miközben évről évre új lakótelepek épültek a kerületben, addig a házbontások, ahogy akkor nevezték, a szanálások és a velük járó fájdalmak, tragédiák az árnyékban, rejtve maradtak. A csepeliek egymás között osztották meg a keserű tapasztalatokat, a korabeli sajtó igen szűkszavúan számolt (számolhatott) be az emberi drámákról. Mi most egy kivételt, a Népfront című havi lapot idézzük. A cikk címe alapján ‑ Nagy tervek a csepeli Kis-Duna-parton ‑‑ senki sem gondolná, hogy ebben az írásban akármennyire is csupán érintőlegesen, a felszínt karcolva, de hírt adnak a lakótelepek építését megelőző bontásokról, a kerület elhagyására kényszerült csepeliek fájdalmas elköltözéséről. Ilyen is volt 55 éve a kor, amelyben

Simán képes volt arra, hogy a haldokló Nyugat liberális véleményterrorjának a kígyófészkéből üzenje meg az otthon ragadottaknak, hogy merre van az új Moszkva.

Orbánra is jó hatással van a szabadabb, liberális nyugati levegő: míg idehaza a magyar sajtónak a hátát mutogatja vagy félszavakat vakkant oda, addig Berlinben simán kiült a német közönség elé egy pódiumbeszélgetésre két független, német újságíróval (!) és egy órán át válaszolt a kérdéseikre (!). És miket.

Az övéi idehaza ennek töredékéért is lehazaárulóznak bárkit.

A németek előtt Orbán is megnyílt és a sorok között elárulta, hogy tulajdonképpen minden csepp vére a szívének az ukránokkal van. »Ez egy hősies nép. Nekünk sok konfliktusunk volt meg van velük, ez most nem érdekes” – méltatta az ukrán honvédőket. Sőt, Orbán tovább ment: szerinte az ukránokat a magyarok értik meg igazán. „Szoktak beszélni Bucsáról. 56-ban Bucsát Budapestnek hívták”- nyitotta meg a kaput Orbán az ukrán-magyar testvériség előtt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt pedig egyenesen Nagy Imréhez hasonlította:

Mára  odajutottunk, hogy Csepelen néhány területen nincs szakorvosi ellátás, és a várólisták hossza  nevetségesnek lenne mondható, ha nem az emberéletről szólna! Ez pedig nem a szakterületi vezető hibája, hanem az elfuserált, önző, és hozzá nem értő látszat-politika következménye. Riasztó példából bőséges a kínálat...

Igen gyakran foglalja össze sommásan az ellenzék által felvetett aggódó megjegyzéseket Ábel Attila alpolgármester: „nem akarják, hogy fejlődjön a kerület”! Ez a valóság meghamisítása, legtöbbször a demokratikus vita által előhozott problémák megkerülésének vágyát jelzi.

Mert miért ne akarná az ellenzék, hogy Csepel fejlődjön?

Nincs olyan józanul gondolkodó ember, aki tiltakozna települése gyarapodása, fejlődése miatt! Annak meg aki közéleti (képviselői) mandátumért küzdött - és azt el is nyerte - kötelessége minden erejével segíteni Csepel fejlődését.

Ez nem csak erkölcsi, de esküben vállalt kötelesség is!

Mindenki tudja, hogy az

A rendszerváltáskor még remélt és talán meg is kezdett szembenézés helyett újra divatba jött a történelemhamisítás. Őrült beszédekkel, szégyenteljes emlékművekkel...

Az elmúlt tucat év világosan megmutatja, hogy a kormány és a szellemi körébe tartozó fő- és alideológusok a múltunkat, a jelenünket, és a jövőnket is  más koncepció mentén képzelik.

A dicső múltat, amelyben mi magyarok mindig az igazság és a jó oldalán küzdöttünk hősiesen, vagy ha mégsem, akkor ártatlan mártírok voltunk. Gondoljanak erről bármit is a numerus clausus, a háború, és a nyilasterror áldozatai és utódaik. A rendszerváltáskor még remélt és talán meg is kezdett szembenézés helyett

Így épült a csepeli gyorsvasút, a mai HÉV 71 éve. A Fidesz országos és helyi vezetői nem becsülik elődeink értékteremtő munkáját. Most a  kerület további fejlődését, jövőjét fektették koporsóba, és azt temették a válságba került gazdaság romjai alá. A politika, a politikusok felelősségének felvetése megkerülhetetlen. Egy biztos: megbuktak a fellengzős ígéreteikkel…

Lázár János miniszter újabb szögeket vert be a csepeli HÉV fejlesztésének koporsójába. A Népszava írta meg, hogy Lázár negyven embert rúgott ki a „Budapest Fejlesztési Központ (BFK) romjain létrehozott Nemzeti Közlekedési Központból (NKK)…Ezúttal a zöldpark, illetve a HÉV-infrastruktúra-fejlesztésen ...dolgozók kerültek sorra. Az egyik kirúgottnak állítólag azt mondták, hogy megbocsáthatatlan, hogy Budapest fejlesztésén dolgozott….A hírek szerint nem maradt egyetlen HÉV-vonalakhoz értő szakember sem.”!!!(Forrás: Lázár nem áll le a kirúgásokkal, Népszava, 2022. szeptember 16.) 

Arról nem írtak, hogy

Ha tanszabadság van, és jó volt a kémia tanárod, akkor tudhatod, mi az a kovalens kötés – ha zsarnokság van, attól még marad a kovalens kötés, csak éppen ha a közpolitikai szintjére emelkedik, hogy minél hülyébb az ifjúság, annál jobb, akkor előbb utóbb elterjed, hogy a Föld lapos, és négy elefánt hátán áll – és akkor már lehet is a bronz lovasszobrot önteni a kis vezetőnek.

Egy euróért tegnap több mint  430 forintot, egy dollárért 440 felett kellett adni.  Mondhatnánk, történelmi mélypont – és semmi igazolom, a következő napokban lesz itt még annyi történelmi mélypont, hogy csak na. Közben Ukrajnában civileket és polgári infrastrukturális létesítményeket rakétázik a putyinista hadsereg – amelyik egyébként elég komoly vereségeket szenvedett az elmúlt napokban.

A magyarországi kormánypárti propagandában csúcsra jár a hazugságüzem. Az átoperálandó óvódás már semmi, a sátrakba költöző dánok története azért viccesebb – bár megjegyzem, hogy az ötvenes évek nyugatellenes sajtója ennél mégiscsak eredetibb volt. Közben pedagógusok egy elszánt csoportja próbálja kivívni a tanszabadságot – amelynek elengedhetetlen feltétele, hogy

Az adókat behajtják, az ígéreteikre emlékeztetőket elhajtják...Mihez kezd a mai fideszes kerületi vezérkar az elődök, a gyáralapítók és a későbbi munkások, mérnökök, tisztviselők, szakemberek, vezetők örökségével?

Mostanában a Szent Imre téri hivatal aktuális vezetői sokszor és szívesen hivatkoznak Weiss Manfrédra, de szóra sem méltatják a II. világháborús pusztítás utáni újjáépítőket, a rendszerváltás előtti tíz és tízezrek erőfeszítéseit. Ha érdekük úgy kívánja, akkor azért egyszer-egyszer kivételt tesznek:

„Csepel köszönettel tartozik a Csepel Művek egykori dolgozóinak, akik felépítették, gyarapították a kerületet.” – mondta teljesen jogosan a kerület polgármestere az egykori CSM-es gyárak volt dolgozóinak találkozóján.

A rendezvény résztvevői minden tisztességes emberi szóért hálásak. Nem túl gyakran van részük hasonlóban.

Mindenhol akadhat rossz gép, hiányzó eszköz, kereteket szétfeszítő düh. S akkor talán ez a kormány is ráébred, hogy többé nem visszük el hátunkon az ő szemetüket.

Bosszantó lehet. Egy ekkora ziccer, és nem jött be. Holott az egykoron szebb időket élt Fürjes Balázs már látta lelki szemei előtt, ahogy Karácsony Gergelyt maga alá temeti a szemétügy. Ha már őt hiába próbálták építgetni ellene, afféle árnyék főpolgármesterként. Az se jött be neki, az áprilisi választás se. De miniszterhelyettesként most nagyon igyekszik.„Higgadtan és felelősen és azonnal” közölte, hogy a főpolgármester „nem áll a helyzet magaslatán, amikor igazán összeszedettnek kellene lennie, cselekvésképtelen. Egy ötlete van csak: vigye el a szemetet más”.

Még jó, hogy népünk nagy vezére, a messiás pártvezető és kormányfő Orbán Viktor nem ilyen. Ha kell disznót vág, ha kell labdázik a Karmelita erkélyen, ha kell, akkor

Kinek, minek és főként miért fordít hátat a polgármester, ha valódi csepeli feladatokkal, gondokkal találkozik? Nem akar szembesülni velük? Ki akar maradni a kellemetlenségekből?  „Kimaradunk” olvasható mostanában a kormány propagandagépezetének plakátjain,  reklámfilmjein. Csepelen a fideszes vezérkar ezt a módszert már régen feltalálta és évek óta alkalmazza, különösen a tájékoztatásban...

Csepelen rendre kimaradtak/kimaradnak a hivatalos információkból az itt  élő embereket foglalkoztató gondok, az önkormányzat munkájának hiányosságai, az elmúlt 12 év alatt megígért fejlesztések elmaradásának okai, mindezek hatásának, illetve a lakossági véleményeknek a bemutatása. 

A regnáló polgármester mintha nem is akarná érteni ennek jelentőségét. Az utóbbi időkben menekül a kényes kérdések megválaszolása elől, inkább

Rövidesen a nép kedves levelet kap, amely szerint ugye egyetért-e azzal, hogy mi egy diktátort szeretnénk támogatni, akiről csak reméljük, hogy nem pusztítja rövidesen el az egész világot. Ha felrobbantja, akkor teljesen mindegy, hogy mi lesz a nemzeti konzultáció eredménye.

Mint az a legfelsőbb helyről elhangzott, az ország régóta nem volt ilyen jó állapotban. „Magyarország ma erősebb, mint a kommunizmus bukása óta bármikor” (Orbán Viktor, 2022. szeptember 26.)

Egész pontosan a kommunizmus óta – amit persze úgy is értelmezhető, hogy akkor volt igazán fickós Magyarország, amikor Rákosi, Gerő esetleg Kádár. Aztán a demokrácia satnya évtizedeit a hanyatlás és a dekadencia jellemezte, de mióta itt van nekünk újra ez az épülő szépülő otthonos kis diktatúrácska – azóta erőnk teljében vagyunk. Úgy tűnik hát, hogy

A kerületben lakik a rezsibiztos, itt él a polgármester, de arra képtelenek voltak, hogy együtt vagy külön, külön a csepeliek elé álljanak, és elmondják, mit akarnak tenni a növekvő rezsiterhek helyi mérséklése, az  intézmények takarékossága érdekében

A csepeli fideszes sajtógépezet pénzt paripát felhasználva a kormánypropagandának megfelelően az orosz-ukrán háborúval magyarázza az energiaárak drasztikus emelkedését. Először is az energiaárak emelkedése már a háború előtt, 2021-ben elkezdődött, Európában és Magyarországon is, másodszor „Van, ahol kevésbé védték a rezsit a világpiactól, mégis olcsóbb az energia, mint amit a kormány állít” (https://atlatszo.hu/adat/2022/07/19/van-ahol-kevesbe-vedtek-a-rezsit-a-vilagpiactol-megis-olcsobb-az-energia-mint-amit-a-kormany-allit/), harmadszor pedig, ugyancsak a fenti cikk szerint „Magyarországon alacsony az áram és a gáz díjának aránya a teljes egységáron belül, de a rendszerhasználati díj és az áfa aránya pedig az egyik legmagasabb az unióban”. Azaz a magyar multicégek és a kormány a legnagyobb haszonélvezői az

Azt állította Kövér László, az Országgyűlés elnöke, hogy brutális erőpolitika folyik az unió részéről Magyarországgal szemben; rögeszméket, ideológiai dogmákat akarnak ránk kényszeríteni. Ami az uniós pénzekkel zajlik, az „olyan nyílt önkény, amit csak útonállásnak” lehet nevezni.

Ezzel szemben a tény az, hogy itt csak egy útonálló van, mégpedig az Orbán-kormány, amely az európai úton állandóan keresztbe tesz: vagy vétókkal, vagy az európai normák folyamatos megsértésével. Ráadásul még pénzt és életet kér egyszerre.

Azt állította Orbán Viktor (egy Facebook-posztban a prágai európai csúcsról), hogy az Oroszország elleni szankciók az égbe emelték az energia árát, de „Oroszország egyáltalán nem esett térdre, miközben az európai gazdaságok szinte elvéreznek”.

Ezzel szemben a tény az, hogy az európai gazdaságok nem véreznek el, legföljebb véreznek, Oroszország viszont térdre esett. Az orosz gazdasági miniszter a napokban elismerte, hogy idén majdnem 3%-kal zsugorodik a gazdaság. És közben egyre többet kell a háborúra költeniük. Térdelőállásból.

Felemelő esemény volt a résztvevőknek és a szimpatizánsoknak is. A csepeli pedagógusok közül is sokan kiálltak a diákjaikért, magukért és kollégáikért: a Vermes, a Móra iskola és a Jedlik gimnázium tanárai szülőkkel, diákokkal együtt  sorfalat álltak jogos követeléseik teljesítéséért. A kerületvezetők azonban mint mindig, most is a homokba dugták a fejüket, mint a strucc, ha veszélyt érez.

A polgármester mindig mindennel foglalkozó közösségi oldala, de az önkormányzat honlapja, a csepel.hu, illetve az Ábel Attila mindentől független fideszes politikai hírlapja, a csepel.info sem közölt semmit a héten kirobbant országos méretű pedagógus megmozdulásokról, a több tízezer főt megmozgató szerda délelőtti, illetve esti fővárosi tüntetésekről. Hiába, már gyakorlatuk van az elhallgatásban. Pedig a csepeli pedagógusok közül is sokan kiálltak a diákjaikért, magukért és kollégáikért: a Vermes, a Móra és a Jedlik gimnázium tanárai 5-én sorfalat álltak a Tejút utca érintett részén.

A csepeli fideszes urak, mint mindig a homokba dugták a fejüket, mint a strucc, ha veszélyt érez. Szerintünk ők is látják, érzékelik a veszélyt, az ország jövője szempontjából meghatározó pedagógus társadalom évek óta folyó küzdelmét, egyre erősödő ellenállását, mégis úgy gondolták, amiről nem írnak, az nincs. Tévednek, még akkor is, ha

Marci okos, tehetséges és szorgalmas, kiskamasz kora óta tudja mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Érettségi eredményei kiválóak, madarat lehetett volna fogatni vele, amikor megtudta: az egyetemi felvételi sikerült.

Azon az estén a szüleivel is.

Érettségizett szüleivel, akik erejükön felül támogatták a család leendő első generációs értelmiségijét, heti kétszer átvitték a közeli nagyvárosba külön angolra, kifizették az informatikai tábort és összekuporgattak egy angliai nyelvtanfolyamra valót is.

Azon a boldog júliusi estén azonban még nem tudták, hogy Marci nem egyike azon szerencséseknek, akik kollégiumi elhelyezéshez jutnak. Aztán szembejött a valóság.

Ma Magyarországon a statisztikák szerint az egyetemisták mindössze ötödének jut elég férőhely a kollégiumokban, amelyek egy része ráadásul olyan körülményekkel várja a diákot, amelyek

Rideg volt,  Királyerdei Művelődési Ház lett. „Királyerdőn nincsen mozi, étterem, és sokáig nem volt művelődési ház sem. A felszabadulás óta a meglevő iskola mellé csak egyetlen épült, mindkettő igen rossz állapotban van. Hat kilométernyi vízhálózat hiányzik, és sokáig rossz volt az áruellátás is.” - írta fél évszázada az újság

A Magyar Nemzet című napilapban, 50 éve egy tudósítás jelent meg Csepelről. A Hazafias Népfront lapja nem a gyárról, hanem a kerületről írt. Bár azóta eltelt öt évtized, ha valaki ismerős megállapításokra bukkan a korabeli cikkben, az nem a véletlen, hanem az élet műve. Az 1972-es lap ezt közölte:

„Ha a főváros legnagyobb munkáskerületéről beszélünk, azonnal Csepel jut az eszünkbe. Itt van az ország legnagyobb gyára, a Csepel Vas- és Fémművek, de ha nem munka-, hanem lakóhelyről beszélünk, akkor is világos a kép: Csepel lakóinak legalább kilencven százaléka munkás.

Ezek a jellegzetes vonások természetesen meghatározzák a Hazafias Népfront XXI. kerületi bizottságának munkáját, amelyet immár öt esztendeje, 1967 nyara óta Riedl Gyuláné irányít. Régi csepeli lakos, 1945 óta mindig itt dolgozott Az egészséges lokálpatriotizmus hangján beszél kerületéről, kerületének lakóiról:

Mikor érti már meg ez az ország, hogy mi, mindannyian vagyunk a feketeruhás nővér, meg a kirúgott kölcseys tanárok, mi magunk vagyunk a három szál tűzifáért sittre vágott cigányok, a hatalom csahosai által patkánynak nevezett tüntető diákok?! Mi vagyunk a valóság felmutatása miatt utcára tett Népszabadság újságírói, az ellopott Index szerkesztői, meg a majdnem elhallgattatott Klubrádió munkatársai.

Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában a …szolidaritásról. Tudják, arra a szóra gondolok, aminek a jelentése együttérzés, összetartás, önzetlenség.

A szó eredete – egyes nyelvészek szerint – a középkori Itáliába nyúlik vissza, ahol a kereskedők egyforma, önkéntesen befizetett pénzösszegekkel támogatták és biztosították egymást. Méghozzá szilárdan, ami latinul a solid szóból ered. Lengyelül pedig egyenesen egy népmozgalom, a kommunista hatalom ellen lázadás viselte büszkén e nevet. Tudják, a gdański Lenin Hajógyár egyik villanyszerelője állt a mozgalom élére, akit úgy hívtak, hogy

Erről nem szól a CSH. A kerületi fideszesek változatlanul csak hallgatnak, bólogatnak és gombot nyomogatnak érvelés helyett a kt-ülésen. A színfalak mögött viszont helyezkednek, vezéreikhez alkalmazkodva marják egymást.  A Hírmondóban most sem jutott hely a valódi gondok bemutatására

Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) október 5-én megjelent 19. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket. 

A lap legújabb száma csokorba szedi Borbély Lénárd kétheti „hőstetteit”. Ezek szerint ebben az egyébként komoly hazai és nemzetközi feszültségekkel terhes 14 napban a polgármester megoldotta Csepelen az energia-, gazdasági- és társadalmi válság miatt nehéz helyzetben került önkormányzati intézmények ügyeit, csepeli családok százait segítette ki a bajból, viharos gyorsasággal végleg rendezte a kilakoltatás előtt álló, munkásszálláson élők lakhatási gondjait, Csepelre hozta, három év nehéz küzdelmei után a Barba Negrát, ebéden és hajókiránduláson látta vendégül a csepeli nyugdíjasok egy csoportját, s újabb fesztiválon köszönthette a nagyszámú, hungarikumra éhes sokadalmat. 

Természetes, hogy ennyi hősi tett mellett már nem jutott hely a csepelieket foglalkoztató mindennapi gondok bemutatására.  Talán majd egyszer. Addig a Csepeli Hírmondó, mint mindig, Borbély Lénárddal és az udvartartásával együtt a „Magyar Népmese Napját” köszönti. Az egyes lapszámok is ennek jegyében „születnek” azoknak, akik szeretik a fideszes mesét…

Véleményünk a lap néhány írásáról:

Magzati szívhang meghallgatásával büntetné az Orbán-kormány az abortuszra kényszerülő nőket. A szavakban „demográfiai kormányzást” hirdető kabinetnek ugyan meglennének az eszközei, hogy nagyobb kedvet csináljon a gyermekvállaláshoz, de csak a szélsőjobbnak szóló látszatpolitizálásra futja.

Ilyen például az abortuszhoz vezető út megnehezítése. Ezzel a küretek számát csökkenteni nem lehet, csak büntetni és megkínozni a nőket. Könnyebb ugyanakkor az ilyen hangzatos intézkedésekkel kampányolni, mint a nők számára az anyaságot valóban megkönnyítő

Az aradi vértanúk Barabás Miklós litográfiáján:
Knezić Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos

Az aradi vértanúk azok a magyar honvédtisztek voltak, akiket a szabadságharc leverése után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.

Mindegyik aradi vértanú a 

Szóval Orbán nem bölcs, nem különösebben előrelátó, lehet hogy fél is kicsit tőle, hogy megnő az orra a sok hazugságtól. De mit tehet, a népe szereti ezt, és a népért tűzön-vízen át (nyolcmilliárdért+ áfa filmet is készít erről az  igazmondásáról elhíresült Rákay Phililip ).

Van egy gyakran előjövő magyarázkodás, amikor a Fidesz sikereiről esik szó. (Persze már maga ez a siker is magyarázatra szorul. Siker-e ha a fél országot már eddig is ellopták és most a mások felét is haza akarják vinni? Sikeres-e egy kormánypárt ahol közel 1 millió nyugdíjasnak 140 ezer forint alatt van a havi nyugdíja. Sikeresnek mondhatjuk-e azt a kormányzást, ahol a tanárok sikítva menekülnek a pályájukról – olyan mostohák a feltételek. Vagy feltétlenül kiválóra értékeljük annak a vezetésnek a teljesítményét, amelyik elkötelezte magát a szabad világgal szemben egy zsarnokkal, amelyik most éppen módszeresen gyilkolja a szomszédja lakóit, de

Mindennek Móricka az oka. Ő terrorizálja Csepel mai vezetőit. Más magyarázata nem lehet annak, ami mostanában a Szent Imre téren történik. Miként a viccek egyik főszereplőjének, Mórickának, úgy a csepeli önkormányzat fideszes vezetőinek is az ő áldásos és áldatlan tevékenységüket bíráló szóról ugyanaz jut az eszébe. A lényegi különbség: amíg Mórickának – jól tudjuk – állandóan a pajzánkodáson járt az esze, addig a megsértődött, dühöngő, szegény kerületvezetőknek a kommunistákon és a visszafelé mutogatáson. Kommunistáznak és visszafelé mutogatnak úton útfélen.

Ennek a visszafelé mutogatósdinak és a kommunistázásnak egy szép példáját mutatja be közösségi oldalán Horváth Gyula. Így ír a megtörtént esetről Felelősség című posztjában:

"A legutóbbi képviselő-testületi ülést Csepelen két polgármesteri gondolat uralta. Az egyik a polgármesteri felelősséget a másik pedig „amíg én leszek itt a polgármester…” dilemmát takarta.

Borbély Lénárd az összeomlás felé sodródó kerületi gazdálkodás miatti kétségbeesésében újra elkezdett a másfél évtizeddel ezelőtti időkre és személyekre mutogatni. Nem átallott olyan dolgokat hangsúlyozni, aminek az ő rögeszméjén kívül