Az igazság pillanata. A vasárnapi választás előtti utolsó, hétfőn megjelent Csepeli Hírmondó (CSH) egész oldalas magyarázkodását olvasva Karinthy Frigyes Tanár úr kérem (Magyarázom a bizonyítványom) című írása jutott eszünkbe. Karinthy írása azonban humoros, remekül mutatja be a gyerekes magyarázkodását, míg a választási törvényt többször megsértő szerkesztőség szövege egyszerűen szánalmas.
Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) június 3-án megjelent idei 16. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket.
Még egy hét sem telt el, máris megjelent a Csepeli Hírmondó legújabb száma. A kiadás előre hozását leginkább a választás közeledte indokolhatta, bár más szempontok is szerepet játszhattak. Például nem akarhatták, hogy az előre tervezett időpontban megjelenő lapszám olvasói visszhangja esetleg negatív lesz.
Talán ez indokolta azt is, hogy a következő lapszám nem közvetlenül a választás utáni szerdán jelenik meg, hanem egy héttel később. Lesz idő meggondolni és megfontolni vagy kitalálni az esetleges újabb rossz bizonyítványhoz szükséges érveket.
Véleményünk a lap néhány írásáról: