Megjött a válasz, de mégsem - nem indokolt az óvodák egyesítése?
Ezzel a címmel írt cikket saját blogjában Hudák János csepeli önkormányzati képviselő, a Párbeszéd Magyarországért politikusa. Témája a hónapok óta húzódó csepeli ügy, amely elénk tárja a kerület vezetőinek antidemokratikus gyakorlatát, ha vitára kényszerülnek.
Ha már elkerülni nem lehet a konfrontációt, akkor 1.) megpróbálják agyonbeszélni és agyonbeszéltetni a bírálókat, ígérgetnek, de semmit sem valósítanak meg belőle. 2.) Igyekeznek kifárasztani a vitapartnert, 3.) Lejárató kampányt indítanak a velük szemben állók ellen ahelyett, hogy partnerként fogadnák el őket. 4.) Újra és újra semmitmondó válaszokat adnak javaslataikra, kéréseikre és kérdéseikre.
Ez utóbbinak megtestesítője a képviselőnek küldött hivatali válasz. A megoldatlan problémák pedig csak gyűlnek, gyűlnek és gyűlnek:
Aki a Balatonhoz megy, nem vásárolni megy, hanem pihenni, így nem látom a sérelmüket” – szólt a szózat a magas lóról.
A második Orbán-kormány érdemi politikai fordulatot hozó akciója a rezsicsökkentés volt. A kormánypárt érzékelhetően most is keres egy ilyen „csodafegyvert”. Mindeközben létrehozta a nemzeti közműszolgáltatót, amivel minden felelősséget saját magára vállal. A Policy Agenda legfrissebb elemzésében megvizsgálta: ez vajon mennyire bátor és átgondolt lépés?
Miként korábban közöltük, 85 éves korában elhunyt Ernszt Antal, Csepel közéletének és a Csepel Művek vezetésének meghatározó, kiemelkedő személyisége.
A most következő csepeli történet jól mutatja a Fidesz és a hatalomra került helytartói igazi arcát, az ország és szűkebb pátriánk, Csepel egyre inkább kiteljesedő elszigetelődéséhez vezető utat. A lényeg röviden: átgázolni mindenen és mindenkin. Most pedig jöjjenek a részletek! A gyanús fogantatástól, a zajos hatalomátvételtől kezdve:
Miért keresnek olyan keveset a nővérek? Egy vezető orvos azt mondta erre: nehogy már többet keressenek, mint az orvosok! De miért keresnek olyan keveset az orvosok? Mert kevés a pénz az egészségbiztosítási kasszában. Hát az miért kevés? Mert kevesen dolgoznak, azok egy részét is mások adójából fizetik. És aki dolgozik, az is keveset keres. A kevésnek valamekkora részét még el is csalják,
Kerületünknek, a baloldali vezetés idején kiterjedt kapcsolataik voltak finn, horvát, német, román, és lengyel testvérvárosokkal. A korábbi együttműködés, - mely a kultúra, az oktatás, a turizmus céljain alapult - megszakadt, és az agresszív aktuálpolitika mezsgyéjére, szűkült, vagy ami még rosszabb az urizáló vezetők szórakozására szorítkoznak.