Sokak szerint az országot fehérgalléros bűnözők vezetik. Miért pont a szerződéses katonák felvételénél lenne probléma a büntetett előélet? Ők legalább letöltötték, illetve letöltik büntetésüket.
Az már önmagában a honvédség lerombolása, hogy nem feltétel a büntetlen előélet – háborodott fel Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa. A képviselő által sérelmezett kormányrendelet alapján azokból az elítéltekből is lehet szerződéses katona, akik letöltötték jogerős szabadságvesztésüket. Júliustól a feljebbvaló mérlegelheti, hogy felvesz-e börtönviselt vagy büntetett előéletű személyt.
Nem igazán értem Vadai Ágnes tiltakozását.
Magyar Bálint meghatározása szerint az elmúlt csaknem másfél évtizedben a hatalomra került kétharmad maffiaállamot hozott létre. A fideszes politikai elit csúcsán sokaknak 2010 előtt nem volt kirívóan nagy vagyonuk, ma viszont már milliárdosokként
Hat éven át helyi jogszabályi környezeti háttér nélkül intéztette a hivatallal az osztogatást a polgármester?
A szegény sorból származó őrmestert nem tekintették „párbajképes úriembernek” Horthy hadseregében. Válogatott sem lehetett, sőt. Laktanyafogságot kapott, amiért versenyezni merészelt feljebbvalóival, pláne hogy sokkal jobban lőtt náluk. Amikor 3 évvel a 2. világháború vége után a nyakába akasztották első olimpiai aranyérmét, az újdonsült bajnok bal kézzel fogadta a gratulációkat, fekete bőrkesztyűbe bújtatott jobbját mereven tartva a törzse mellett. Ez a kivételes sportember, Takács Károly (1910‒76) sportlövő, az ötalakos gyorstüzelő pisztoly kétszeres olimpiai győztese (1948: London, 1952: Helsinki), harmincötszörös magyar bajnok sohasem adta fel.
Pórázon vagy szabadon? - teszik fel a drámai kérdést a CSH-ban. A Csepeli Hírmondó már régóta választott: a póráz mellett döntött. Először Németh Szilárd, majd pedig Borbély Lénárd kritikátlan kiszolgálása közben eddig is egyoldalú politikai lap volt, most már azonban egyre unalmasabb lesz az egyszemélyes (borbélyi) hatalom dicsőítése miatt.
"Most már óvatos vagyok, ha az Andrássy útra, az operába váltok jegyet, mert közbejöhet még a Magyar–Szovjet Baráti Társaság létrehozásának látványos megünneplése"
Csak egy szám a „történelmi győzelemmel” kapcsolatban: NEM Borbélyra szavazott vagy el sem ment szavazni a csepeli választópolgárok 59,4 százaléka…
Megérkezett a hét kabaréja. Szerzője a zseniális stand-up komikus és basszusgitáros, minden magyar múzeum főnöke, bizonyos Demeter Szilárd (képünkön). Demeter fő szerepe, hogy bosszantsa az értelmiséget, hülyét csináljon magából és bizonyítsa azt a régi tételt, hogy a szakértelem régi bolsevista trükk. Ráadásul D. Sz. szerény ember is, hiszen úgy kellett kiperelni az alkotást. Mármint a pályázatát a Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára. Még szerencse, hogy a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete nem hagyta magát és most olvashatjuk ezt a pompás korrajzot.
"Borbély Lénárd csepeli polgármester kétszer is találkozott Lázár János miniszterrel, hogy Csepel kormányzati fejlesztéseiről beszéljenek. Mindkét alkalommal szó volt a csepeli HÉV fejlesztéséről. Ezt az elmúlt évtizedben TÖBBSZÖR MEG IS ÍGÉRTE A KORMÁNY, EGYSZER KONKRÉT IDŐPONTTAL IS, A 2023-AS ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁGRA. A csepeli HÉV fejlesztésének két fontos része van. Az egyik a szerelvények cseréje, ami a csepeli önkormányzat szerint halaszthatatlan. A másik fontos fejlesztés a sínpályák korszerűsítése, valamint a H7-es vonal meghosszabbítása a belváros felé, és Csepelen az Erdősor utca felé. Az önkormányzat érthetetlennek nevezte, hogy ha a MÁV olyan nagy figyelmet szentel a vonatok korszerűsítésére, hogyan maradhat ki ezekből a muzeális korú HÉV-szerelvények cseréje." (Részlet az index írásából)
Világméretű összeesküvés áldozatai vagyunk. Magyarországon a Nagy Fanta Trükköt dobták be. Narancstalanítanak. Első lépésként a Fantából vonják ki a Fidesz-jelkép narancsot.
„Túl vagyunk azon a ponton, hogy ez a barátság helyre tudjon állni Németh Szilárddal“ – ki nyerte a csepeli fideszes belharcot? címmel a 24.hu közölt részletes, több szereplős videóriportot.
Pedig ezt megnéztem volna. Mármint Vidnyánszky Attila rendezésében Marx Tőkéjét. Az igazgató a Nemzeti Színház magazinjában jelentette be, hogy a jövő évadban színpadra állítja a munkásmozgalom teoretikusának alapvetését, amelynek „drámai potenciáljára” már a beregszászi időszakában felfigyelt.
Elbukott kísérletet normális körülmények között nem szokás megünnepelni. Kivétel Csepel? A település születésnapját Németh és Borbély is meghamisította, nekik sem a napi, sem a történelmi tények nem számítanak egy bő évtized óta, csak a felhajtás hozadéka.
A gyalázat dokumentuma. Egy tornatanár jellegű, ránézésre 90 kilogramm élősúlyú „ismeretlen elkövető” – ahogy a rendőrség fogalmaz – egyetlen, jól irányzott rúgással földre terített egy kb. 25 kilós kisfiút, akit előtte arrébb rángatott a többiektől. Mert emberség is van a világon és nyilván nem akarta, hogy az alsósok dominóként dőljenek egymásra.
Az országos sajtó munkatársai gyakran lepődnek meg, ha sorsuk Csepelre hozza őket. Nem olyannak képzelik a kerületet mint amilyen valójában. Az egyik budapesti portál így ír: "
"Hát így állunk, és így ülnek ők, a gazdagék, a hatalmasok, akiknek már valóban a hatalma túl sok. De, amint láthatjuk, még mindig nem elég nekik."
A tomboló aszály közben kaptuk a hírt: "Célunk, hogy 2030-ra az öntözött területek nagysága megközelítse a 350 ezer hektárt." Nagy István agrárminiszter tette közzé ezt a dicséretes kormányzati elképzelést a közösségi oldalán. A hozzászólók nem osztoznak a miniszteri optimizmusban. Ész nélkül osztogatott, rosszul felhasznált pályázati pénzekről, pazarló locsolásról, a meglévő vizek óvása helyett a talajvíz kiszipolyozásáról írnak a poszt alatt.
"Etikát nem tanult, hittanra valószínűleg nem járt, talán még óvodába se, ugyanis ezeken a helyeken szokták említeni, hogy hazudni nem szabad."
Kerületi képviselő lett a június 9-i választás után a Csepeli Strand vezetője, a Borbély-csapat tagja. Vajon hogyan fogja számonkérni az önkormányzati munkában a Csepeli Strand vezetőjétől, azaz önmagától, a stranddal kapcsolatos feladatok teljesítését, a lakossági panaszok elmulasztott megválaszolását, orvoslását? Mi lesz, ha a strandvezető nem ért egyet a képviselővel? Tudathasadás?
Magyar szavazók Londonban. Az EP-választáson a külképviseleteken személyesen szavazó magyarok világos ítéletet mondtak, mikor a leadott voksok 51 százalékát a Tisza Párt, a Kutyapárt a 9,2 százalékát, a Momentum a 12,8 százalékát kapta meg. Ezek szerint a magyar lélek megfelelő perspektívából immunissá válik a rémmese-propagandára.
Pontosan egy héttel ezelőtt, pontosan az történt egy fontos csepeli ügyben, amire pontosan számítani lehetett. Délután kettő órától, 40 fok körüli hőségben, csupán néhány hallgató előtt 40 perc alatt ledarálták a fórumot. Borbély Lénárd kipipálhatja az újabb sikersztorit, mármint a Metrans Kft. fejlesztése ügyében kényszerből összehívott közmeghallgatását.
Az adatok szerint Várkonyi Andrea 820 millió forint osztalékot vett ki a minap a cégéből, amely leginkább Mészáros Lőrinc vállalkozásaiból jut bevételhez.