Ma már csak emlék. Így nézett ki a 2019. és 2024. közötti csepeli képviselő-testület. Októberben - a júniusi választás eredménye miatt - egészen más lesz majd a kép
Egy hete tartotta utolsó ülését a 2019-ben megválasztott önkormányzati Képviselő-testület.
Az öt év alatt a 31 képviselő-testületi ülésen 104 rendelet, közel 1500 határozat született. A COVID19 miatt azonban elmaradt a tervezett ülések 38 százaléka, amely megnövelte a polgármester döntési hatáskörét. Így hozhatott a polgármester, saját hatáskörben, ~ 300, külön nyilvántartott, polgármesteri határozatot, többek között szerződésekkel, költségvetéssel kapcsolatos témakörökben is. Ezek közül néhány esetben jelentős támadások értek, amelyek ügyészi vizsgálatokat is eredményeztek.
Mindezek a tények komoly politikai csatározások, adok-kapok között születtek meg, miközben három részre szakadt a képviselő-testület, a polgármestert meg
Ha vicceskedni akarnánk, akkor mondhatnánk, hétfő óta Orbán a soros – mármint abban az Európai Unióban a soros elnök, amelynek szétverése neki a régi álma. Jöhetnek persze a lózungok, hogy kell az Európai Unió, csak másként, a lényeg mégiscsak az, hogy az elfasizálódott Orbán már nem azt az Európai Uniót akarja, amelyik, hála az alapítóknak, évtizedekre békét és relatív jólétet tudott biztosítani polgárainak.
Hároson jobbhelye lenne a közpénznek, de kormányzati sarcként az idén 3,115 milliárd forintot kell befizetnie a csepeli önkormányzatnak az állam javára, ami a helyi költségvetési bevételek majd 12 százaléka, miközben, a tavaszi költségvetési javaslat szerint az idén „…áprilistól havi 450 millió forint támogatást nem kapunk meg.”
Ha jelenleg kissé össze is kell húzni az Orbán-rendszer nadrágszíját, azért vannak olyanok, akiknek nem kell az üvegvisszaváltással bajlódniuk.
A híd a régi, az üzemengedélye viszont vadonatúj. A Csepelt és Pesterzsébetet összekötő Gubacsi híd állapota az utóbbi években sokat romlott, így a korábbi üzemengedély június 30-ig, vasárnapig volt érvényben. Emiatt a hídon a közelmúltban terheléses vizsgálatot végeztek, hogy megállapítsák, a híd alkalmas-e június 30-a után is a vasúti közlekedésre.
Tüneményes tulajdonsága Jánosunknak, hogy úgy tud dorombolni a főninek, hogy a felharmónikusaiból egy fideszes palotaforradalom szirénénekét is kihallja az ellentábor. Ráadásul mindkettő igaz is.
Kiderült: a Csepeli Városkép Kft a Retro Majálissal kapcsolatosan 16 céggel kötött szerződést, ezek teljes összege. 13.494.750.- Ft, (!) amelyből ~7,5 milliót tett ki az Edda együttessel kötött szerződés.
Az oroszok betörtek a magyar külügy informatikai rendszerébe. Gulyás Gergely miniszter szerint bizalmas adatokhoz nem fértek hozzá. „Aki azt mondta, hogy titkos információk jutottak a támadók kezébe, az nem valós.”
Sötétben is mindent lát. Hende Csaba nyilatkozta a minap: aki nem dolgozik, ne is egyék! Remek ötlet. Tökéletesen összhangban áll azzal a kíméletlen (az Európai Unióban a legrövidebb ideig munkanélküli segélyt biztosító, a családi pótlékot 14 éve nem emelő) szemlélettel és gyakorlattal, ami kormánypártunk jellemzője. Tehát, ezek szerint: tanuló, diák ne is egyék! Nyugdíjas, rokkant: ne is egyék! Munkanélküli, hajléktalan: ne is egyék!
A választások után is folytatódik Csepelen a haragszom rád című ősi magyar játék Borbély Lénárd és Németh Szilárd főszereplésével. Sőt: a kerületben nemcsak rád, hanem a barátaidra is haragszom.
Felháborító és megdöbbentő, hogy a választás előtt a Rogán vezette Fidesz-gépezet kétmilliárd forintot tisztán gyűlöletkeltésre költött el.
Elnéptelenedő falvak. Felgyorsult a belső migráció: míg 2013-ban 190 ezren költöztek országhatáron belül más megyébe, városba a jobb élet reményében, most már több mint másfélszer ennyien teszik ezt.
Hadházy Ákos évek óta elismerésre méltó következetességgel végzi azt, amit az egész ellenzéknek kellett volna: dokumentálja a propaganda virtuális valósága és a realitás közti szembeötlő különbséget.
Csepelen a bölcsődékben és az általános iskolákban is fogy az intézményrendszereket igénybe vevők száma, az iskolákban jelentősen, ~ 32 százalékkal. A már hosszabb ideje keringő pletykák szerint az önkormányzati vezetés összevonásokat, átszervezéseket tervez a bölcsődékben. Sokan hasonló intézkedésekre számítanak az iskolákban is. Igazak-e ezek a híresztelések?
A hangfelvételen Varga Judit azt mondja, hogy Rogánék kihúzatták magukat a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagából, Schadlt pedig már azért nem lehetett kimenteni, mert Polt Péter nem volt ura a helyzetnek.
Szóljon valaki Borbélynak és Némethnek! A zavarodottságot használta ki a mai országos és helyi hatalom arra, hogy saját kiváltságait létrehozza és saját embereit a jól fizető funkciókba bebetonozza. A magyar társadalom nagy többségének azonban kezd elege lenni a hatalmi elit arroganciájából.
A fő konklúzió: az ellenzéki, illetve a bizonytalannak nevezett választó elsősorban, minden másnál jobban kormányváltást akar, és annak adja a szavazatát, akinél erre a legnagyobb potenciált látja.
Kilencven éve, 1934. június 23-án született Csepelen Nepp József Kossuth-díjas rajzfilmrendező, a magyar mozgókép mestere, Csepel díszpolgára. A magyar animációs filmművészet kimagasló alakjának nevéhez olyan figurák megálmodása fűződik, mint Mézga Géza, Gusztáv vagy Dr. Bubó.
Kis zökkenő után tovább hömpölyög a narancskuruc förgeteg, most éppen azt dübörgi a sok Döbrögi, hogy nem ők lettek szélsőjobboldaliak, csak egész Európa büdös libsikomcsi, szóval a KDNP öntudatosan rácsapja az ajtót a bolsevik Európai Néppártra, kínzó űrt hagyva maga után.
Rozsda marja. „Ha a Gubacsi híd nem kapja meg a további üzemeltetéshez szükséges engedélyt, akkor azt a felújítás elvégzéséig le kell zárni, ami azzal jár, hogy a Csepeli Szabadkikötő irányából érkező termékeknek alternatív – feltehetően közúti – szállítási útvonalat kell majd találni…. A vizsgálat eredménye jövő hétre várható”. Csepel önkormányzati vezetői csak sodródnak az árral?