Erős napokat tudhat maga mögött Menczer Tamás, a Fidesz új kommunikációs igazgatója. Ha a sikert e pozícióban abban mérik, hányszor tud személyeskedő, eleganciát nélkülöző megjegyzéseket intézni a politikai ellenfelekhez, Menczer biztosan tarolni fog a magyar közéletben - bár kétségtelen: a verseny erős.
Ha valaki logikát keresne megszólalásaiban, már kevésbé seper jól az új seprű, de az ésszerűség vagy az ok-okozati összefüggések már rég nem képezik a kormányzati kommunikáció alappilléreit.
Ahhoz mégis szélesre kell tárnunk elménk kapuit, hogy megértsük, a múlt szombati gigatüntetést követően, amelyen több volt a magyar zászló, mint Németh Szilárd Facebook-oldalán a cupák, és Magyar Péter teljes lendülettel szállt bele Gyurcsány Ferencbe, miért éppen
A magyar költészet napját 60 éve, vagyis 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik. Ilyenkor irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal tisztelegnek a magyar líra és annak legrangosabb alkotói előtt. Szerkesztőségünk ebből az alkalomból Csepeli Szabó Béla versét ajánlja olvasóink figyelmébe:
Nem tudom mi kell az egymás ellen feszülő ellenzékiek együttműködéséhez, de hogy mi nem, abban elég biztos vagyok. Mondjam el újra a két kiskecske meséjét? Akik a keskeny pallón viaskodva nem tértek ki egymás útjából. Bele is estek a gyorsfolyású patakba és a farkasnak aznapra két kecske is jutott vacsorára.
Hiába készülnek Csepelen ezek a kerékpárok, Csepelt továbbra sem kapcsolják be a mind szélesebb körben kedvelt közbringa rendszerhez.
Novák Katalin kegyelmezési botránya és későbbi lemondása kapcsán újra felmerült az az ellenzéki ötlet, hogy Magyarországon közvetlen köztársasági elnökválasztásra lenne szükség. Az államfő nép általi megszavazására – minden jogos kritikája ellenére – nagy szükség lenne, azonban nem azért, amiért ezt a politikai pártok szeretnék.
Kiseprűzik a múlt egy részét a csepeli helytörténetből?
Előzetesen két fontos kérdést fogalmaztunk meg a szombati demonstrációval kapcsolatban: hogy lesznek-e elegen, és hogy mi a politikai program, azaz mi van a zászlóra írva, ami mögé a tömeget várják. Ahogy sokan mondták: ha százezernél akár csak eggyel is többen lesznek, akkor Rogán Antalék kezdhetik vakarni a fejüket, mert a Varga Judit-féle bomba besült. Márpedig többen voltak százezernél, és ez egyvalamit biztosan jelent: a közhangulat egyelőre olyan, hogy a harag és a reménykedés nehezen fölsérthető védőburkot képez
Április 9-én, kedd délután fél hatkor dr. Dukán András és Dobák István utcafórumot szervez a Cirmossétány 4. számú ingatlan előtt, a volt pedagógus szálló helyére tervezett, a makett képén látható 153 lakás felépítésével kapcsolatos kérdésekről. A fórum szervezői várják a környék lakosságát és az érdeklődőket, hogy mondják el véleményüket a tervezett beruházásról
A magyar gazdaság, és főleg az ipari termelés visszaesése már csak a 2008-2009-es válsághoz mérhető, az infláció, a forintárfolyam, a hiánynövekedés és szinte az összes többi mérőszám terén pedig ugyanolyan, vagy még rosszabb a helyzet.
Dukán András szerint Csepelen a közös ellenzéki jelöltek a választási küzdelemben azzal tudják felvenni a versenyt a Borbély-Németh párossal szemben, hogy világos jövőképet kínálnak, és elmondják, mit csinálnának másként. „Látszatkormányzás és látszatberuházások helyett a valódi problémákkal foglalkoznánk”.
A magyar csoda: focimeccs üres lelátókkal, teli kasszával. Hogyan lehetséges ez?
1964-ben, hatvan éve bontással kezdődött a tervek megvalósítása. A régi Csepel egy része eltűnt. Pár évvel később már beköltöztek a lakók az első lakásokba. A fűtéshez a távhő a gyári hőközpontból érkezett
villognak rá agyarak –/ miért nem vagy magyarabb?/ hová jutsz ha így haladsz/ Brüsszel-bérenc kismalac?
Sonkaosztás. A Csepeli Hírmondónak és a polgármesternek van képe hozzá - közpénzből.
Hiába a tanácsadók siserahada, ha egy kormány nem tudja, mit kellene tennie, az nem tesz semmit.
Meglepően gyorsan veszítették el érvényességüket a vezér és papagájkommandója a szárnyaló sikerességet sugárzó bejelentései. A fényes ég felé szálló léggömbökből nedves rongyként összetöpörödő, kipukkadt lufik lettek. Még kiderülhet, hogy a vezér legitimációja nem a sikereken, hanem a szuronyokon alapul. A 99% NEM plakátokkal még teli a tér, de heteken belül ezek már nem a bozótharcos vezér erejét, hanem ötlettelenségét jelképezik majd.
Gondolkodóba ejtő kerületi akció Hosszú Katinkával . A polgármester (képünk baloldalán) kampányeseményként kezelte/kezeli a gyermekvédelmi ügyet (is).
Varga Judit és Rogán Antal. Hiszek Varga Juditnak és eszemben sincs nevetségessé tenni egy bántalmazott nő történetét. Megteszi ezt ő maga, amikor három perccel a súlyos, kormányzati visszaélésekre utaló állításokat tartalmazó hangfelvételek kikerülése után már posztol is egy nyilvánvalóan nem a pillanat hevében megírt, összeszedett és higgadt írást teletűzdelve pszichológiai szakszavakkal, amelyet aztán százszámra lájkolnak vietnámi, majd később török nevű kamuprofilok.
Németh Szilárd elképesztő nyilatkozatot adott a heti.tv Pirkadat című műsorában, de saját fb oldalán csak képet mutatott erről, nem közölte a közel 15 perces beszélgetést, pedig a lózungok mellett megdöbbentő kijelentést tett.
Sokan kíváncsiak rá, hogy Magyar Péter vajon mennyire hiteles? Az alábbi tények, érvek és ellenérvek a válasz kialakításához adnak segítséget