Régebbi kerületvezetői gyakorlatom alatt társaimmal együtt arra törekedtünk, hogy a csepeli vállalkozókkal, munkaadókkal a lehető legjobb viszonyt építsük ki. Ennek oka, nem csak a demokratikus működésből adódó evidenciák voltak, hanem mindkét fél elemi érdeke is. Akkoriban ennek az együttműködésnek az önkormányzat számára is, - és a vállalkozások számára is - kézzelfogható előnyei volta.
Igen erősen meglepett a 2010 után kialakult gyakorlat, amelyik a nullával tette egyenlővé ezt a jól kiépített, és hasznosan működő gyakorlatot. A fideszes önkormányzatnak a jelek szerint nem volt igénye arra, hogy tájékoztassa, összehangolja elképzeléseiről - a nem kismértékű, és anyagi erejű - versenyszférát. Úgy irányították a kerületet, mintha ez a vállalkozói szféra, nem is létezne. Ugyanazokat a módszereket alkalmazták velük szemben, mint az összes többi civil és szakmai szervezettel: figyelmen kívül hagyták őket!
Míg korábban, az együttműködés a munkahelyek megtartásában, fejlesztésében, az infrastruktúra kiépítésében, és karbantartásában, a környezet megvédésében valamint számtalan egyéb kérdésben öltött testet, addig ez a folyamat 2010 után leállt. Míg korábban a vállalkozások a fentieken kívül részt vállaltak Csepel kulturális, szociális, sport, szabadidős tevékenységének finanszírozásában, addig minderre a fideszesek fittyet hánytak. Nem konzultáltak, hanem diktáltak!
Volt, amikor Csillagtelepen már csordultig telt...
Leleplezte önmagát? Ábel Attila, a kommunikációért felelős 21. kerületi alpolgármester. Ő és népes csapata érvényesíti a cenzúrát a csepeliek közpénzéből fenntartott médiában
"Most íme, itt a harmadik botrány, amelyet megint csak nem lehetett volna összekalapálni, összekovácsolni a kommunikációs stáb nélkül. Ilyenkor egyetlen szó a megoldás: „Benéztük.” Ezt megbocsátja a médiafogyasztó, a mellébeszélést nem. De a szocialista pártvezetőkön milyen alapon kérhetnénk számon a kommunikációs rendszer átfogó vizsgálatát? Elvégre sokkal jelentősebb ügyben, a 2010-es, a 2014-es és a 2018-as vereség után sem osztották meg velünk a tanulságokat..."
"Bizonyára megengedik, hogy felhívjam tisztelt figyelmüket a világ egyik legbefolyásosabb vezetőjének, Ferenc pápának a dél-szudáni látogatására. És arra, hogy ott milyen elképesztő dolgot művelt... Ebben a pár másodpercben több üzenet van, mint Bayer Zsolt összes eddigi írásában"
Csepeli csendélet: a felújításra megérett Kvassay híd és a csepeli HÉV Németh Szilárddal. - A 21. kerületben és a szigeti településeken sokan attól tartanak, hogy a híd felújítása valaminek az elfedését is szolgálja. Nevezetesen azt, hogy a HÉV sinei útban vannak az új atlétikai stadion építésénél. És, ha így van, akkor sose fogjuk visszakapni azt a közlekedési eszközt, amivel kiváló tömegközlekedés volt Csepel, és Budapest belvárosa között...Nem segítene a csepeli helyzeten a tervezett „Galvani” híd sem, mert az valójában nem a főváros lakóinak, hanem az új atlétikai stadion látványtervének készül...Csepel kijáratai zárulnak, a csepeliek kelpcébe kerülnek?
A felcsúti páholyban meghallják, dekódolják, és értik a turult avató főnök igéit:"Orbán nem kíván a nyugati, a demokratikus világ része lenni. Elutasítja azt a konszenzust amelyik hetvenöt éven át több-kevésbé fenntartotta a békét Európában. Ő alattvalókat akar látni, kiszolgáltatott embereket. A kegyencek új uralkodó osztálya szabad rablásra kap lehetőséget, mindenki másnak csönd. Kétségtelen, Orbán zsebei, a Mészáros és Garancsi csatársor jobban tud gyűjtögető életmódot folytatni ott, ahol nem divat a szabadság, ahol az állami média a politikai ellenfelek gyalázására szolgál, ahol a legfőbb ügyész a királyi páholyban szotyizik, ahol lopni kormánypártinak dicsőség, orbánistának kötelesség."
Borbély Lénárd, Csepel polgármestere hallgat. Nem jelentet meg saját facebook oldalán közleményt, nem tesz közzé petíciót, nem nyilatkozik az M1-nek, a Hír TV-nek, vagy valamelyik jobboldali sajtónak. Nem olvasható véleménye, tiltakozása a csepel.hu-n vagy a Csepeli Hírmondóban. Nem olvashatjuk, hallhatjuk tőle ismét, a főpolgármesteri döntés, a Táncsics Mihály utca fővárosi hatáskörbe tartozó szakasza felújításának elmaradása kapcsán megfogalmazott, Csepelt cserben hagyták, Csepel nem ezt érdemli mondatokat. Hallgat. Miről – kérdezheti az olvasó?